Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Másfél kilométeres piknikre készül Veszprém Másfél kilométeres piknikre készül Veszprém A Hosszúasztal Piknik egy több ezer fős közösségi esemény, amelyre még nem volt példa Veszprém és a régió történetében, de talán az országban sem. Az EKF célja ezzel az, hogy egy asztalhoz – egy akár több kilométer hosszúságú asztalhoz – ültessék a régió szereplőit, polgárait, és hogy a 2023-as programév félidejében közösen ünnepelhessék sikereiket egy kötetlen és jó hangulatú közös piknik keretében június közepén a Veszprémvölgyben. 2023. május 10. 9:36 A bor és a gasztronómia hívó szó A bor és a gasztronómia hívó szó Jubileumát ünnepli a Balatoni Borok Versenye, huszadik alkalommal rendezik meg idén a térség borainak népszerűsítésére az eseményt. A versenyt május 24-én tartják Balatonfüreden, ahol kiválasztják a Balaton legjobb vörös, fehér, rozé, desszertborát és pezsgőjét is. 2023. május 9. 14:16 Operett és kortárs dráma is szerepel a Petőfi színház következő évadának műsorán Operett és kortárs dráma is szerepel a Petőfi színház következő évadának műsorán Öt-öt nagyszínházi és játékszíni, valamint két-két gyermek és ifjúsági előadással készül a következő évadra a Veszprémi Petőfi Színház. 2023. május 8. 21:51 Bemutatkozik a buddhizmus Bemutatkozik a buddhizmus Tibet kincseiből nyílt kiállítás a Gyémánt út buddhista közösség épületében vasárnap. 2023. május 8. 17:28 Bepillantás a művészetterápia kulisszái mögé Bepillantás a művészetterápia kulisszái mögé Különleges projektet valósított meg a Finart Design Kft. az Európa Kulturális Fővárosa programban: hajléktalanokat vontak be művészetterápiás foglalkozás-sorozatba, a közben elkészült alkotásokból pedig két hét múlva kiállítás nyílik a Művészetek Háza Magtár kiállítóterében. 2023. május 7. 11:20 A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója Európa Kulturális Fővárosa A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója Valójában sosem volt a városé a terület egészen mostanáig, így viszont egyből az EKF egyik legnagyobb attrakciója valósult meg az egykori belvárosi iparterület helyén. Péntek délután hivatalosan is megnyílt a Gyárkert KultúrPark, ami idén nyáron 60 nagykoncertnek ad helyszínt, de több másik városi rendezvényt is ide szerveznek majd. Ott voltunk a megnyitón, ahol az is kiderült, hogyan lett egy előadóból 60, mit jelképez 117 láda a tér közepén és mi lesz a sorsa 2023 után a területnek. 2023. május 5. 22:51 A világ női szemmel A világ női szemmel Női alkotók fotóiból nyílt kiállítás a Csermák Antal Zeneiskolában pénteken. 2023. május 7. 11:21 Tánclépések egymás felé színház Tánclépések egymás felé Szombattól látható Mark St. Germain Táncórák című kamaradrámája a Latinovits-Bujtor Játékszínben. 2023. május 6. 11:51 Elhunyt Joós László színművész Elhunyt Joós László színművész A Veszprémi Petőfi Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy május 3-án, hosszú betegeskedés után, életének 79. évében elhunyt Joós László Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös Tagja, Veszprém városának meghatározó alakja. 2023. május 5. 9:38 Muszáj/muszály kitöltenie helyesírási kvízünket, ha kíváncsi nyelvtantudására! Muszáj/muszály kitöltenie helyesírási kvízünket, ha kíváncsi nyelvtantudására! Kevesen tudják, de a magyar ugyanúgy az Európai Unió hivatalos nyelve, ahogy például a német, vagy a spanyol. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy minden tagállam hivatalos nyelve egyben az EU hivatalos nyelve is. Kíváncsiak voltunk, hogy akkor, amikor az idegen nyelvek ismerete az egyik legfontosabb szempont a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon is, mennyire vagyunk tisztában a saját anyanyelvünk nem is olyan egyszerű szabályaival. Jöjjön a Vehír helyesírási kvízjátéka értékes nyereményekért! 2023. május 8. 12:44 A zene nem csak zenére tanít A zene nem csak zenére tanít Június 1-4. között a kórusoké lesz a főszerep a királynék városában, hiszen jön a Dalvölgy, az EKF egyik kiemelt eseménye. 2023. május 5. 14:57 A Petőfi-emlékévről és a 200 éves Himnuszról is szól az EKF Irodalmi Romkoncertek sorozata A Petőfi-emlékévről és a 200 éves Himnuszról is szól az EKF Irodalmi Romkoncertek sorozata Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program irodalmi Romkoncert-sorozatának 2023-as évadában. 2023. május 4. 12:53 Szívhez szóló műalkotások Szívhez szóló műalkotások Pálfy Gusztáv Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész kiállításának megnyitójával indult útjára az idén 30 éves Gizella-napok programsorozat. Az emberi élet minden rezdülését bemutató, körülbelül kétszáz kisplasztikákból álló galéria kecskeméti székhelyű, de néhány részletét most a Városháza aulájában is megtekinthetnek az érdeklődők. 2023. május 4. 22:43 Hogy miért érdekes, mit olvastak az elődeink? kultúra Hogy miért érdekes, mit olvastak az elődeink? A kérdésre Németh Gábor Padányi Bíró Márton könyvtára című munkája a válasz, ami a sümegi könyvtárjegyzék pontos leírásával mutatja meg, hogy mely olvasmányok járultak hozzá a korabeli társadalom szellemi újjászervezéséhez. 2023. május 6. 20:59
... 87 88 89 90 91 ...
közélet
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.  Orbán Anitát kérte fel miniszterelnök-helyettesnek Magyar Péter A külügyminiszter-jelölt lehet az új kormány miniszterelnök-helyettese – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, a választáson nyertes Tisza párt miniszterelnök-jelöltje. Van egy klub Veszprémben, akik 30 éve segítenek a bajban és támogatják a rászorulókat Több, mint száz éve működnek Lions clubok szerte a világon, de a veszprémi közösség létrehozása óta is lassan felnőtt egy generáció. A harmincéves jubileumot pénteken ünnepelték a városházán a klub tagjai, akik itt is megerősítették eltökéltségüket az alapításkor meghatározott célok mellett: önzetlenül segíteni az embereknek és ott lenni a bajban a rászorulók mellett. Gáspár Levente átvette a megbízólevelét A Tisza párt képviselője azt ígérte, nagy felelősséggel és odaadással fog dolgozni. Veszprémi törzszászlósé az Év Rendőre miniszteri díj Tóth Bence, rendőr törzszászlóst Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át az országos elismerést. Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi minisztere Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi  minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke. Hidakat épített a sport Az együttmozgás erejével építettek hidat a társadalom különböző csoportjai között azon a gyakorlati napon, amely a Testnevelési Egyetem mikroképzését zárta a Pannon Egyetemen. Az oktatók és huszonnyolc sportszakember, valamint a Kozmutza Flóra Iskola diákjai közösen mutatták meg, miként lehet a szakértelmet türelemmel és rugalmassággal ötvözve valóban elérhetővé tenni a sport világát a fogyatékossággal élők számára.
sport
Sabastian Sawe történelmi világcsúccsal nyerte a London Marathont A kenyai Sabastian Sawe elsőként törte át a kétórás álomhatárt maratonfutásban, ugyanis vasárnap 1:59:30 órás idővel diadalmaskodott a London Marathonon. Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Érdi Mária bronzérmes lett a franciaországi Grand Slam-versenyen Érdi Mária a harmadik helyen végzett az év második vitorlás Grand Slam-állomásán, a hyeres-i Francia Olimpiai Hét elnevezésű versenyen. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Premier League: sorozatban harmadszor nyert a Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban a Liverpool hazai pályán 3-1-re nyert a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati játéknapján, és sorozatban három győzelemnél tart. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid az ibizai három kilométeres versenyben is aranyérmes lett Betlehem Dávid aranyérmet nyert három kilométeren a férfiaknál a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai második fordulójában szombaton. Ultrabalaton: Bódis Tamás pályacsúccsal győzött Bódis Tamás 15:44:45 órás pályacsúccsal nyerte az NN Ultrabalaton 209 kilométeres férfi egyéni versenyét. Diákolimpiai sikerek a grappling szőnyegen A VESC-Weapon Group két fiatal veszprémi tehetsége, Ivanovici Attila és Győrffy Gergely Árpád is eredményesen szerepelt az országos döntőn.  

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.