Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Az irodalom gyógyír lehet lelki nehézségeinkre is Life&Style Az irodalom gyógyír lehet lelki nehézségeinkre is Miért olvasunk? Hogy fantasztikus univerzumokat fedezzünk fel, hogy elvándoroljunk a saját életünkből, de azért is, hogy magunkra találjunk a történetekben, és a felismerésben, hogy a problémánkkal nem vagyunk egyedül, gyógyírra leljünk. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre többet hallani az irodalomterápiáról, mely már Veszprémben is elérhető. 2023. április 10. 20:08 Mindig nagyon személyesnek kell lennie a filmnek, amit készítek Life&Style Mindig nagyon személyesnek kell lennie a filmnek, amit készítek Vannak, akik már egész kicsiként tudják, felnőttként mivel szeretnének foglalkozni, másoknál egy isteni szikra lobbantja be a szenvedély lángját, megint mások sokáig keresgélnek. A herendi Nagy Kálmán esete a második: lelkes és tehetséges amatőr kisfilmesként kezdte, majd Az utca másik vége című diplomafilmjével tavaly elnyerte a berlini FIRST STEPS AWARD Legjobb kisjátékfilm díját, mely kifejezetten a következő filmes generációra fókuszál német nyelvterületen, most pedig első nagyjátékfilmjére készül. De hogyan jutott el a blockbusterektől a társadalmilag érzékeny európai filmekig? Többek között erről is mesélt nekünk. 2023. április 10. 20:00 „Már akkor is többféle Petőfi volt, amikor élt” Life&Style „Már akkor is többféle Petőfi volt, amikor élt” A Pannon Várszínház január végén mutatta be Háy János Én vagyok én című szerepjátékát, mely Petőfi Sándort, Haverját, és Szendrey Júliát hozza karnyújtásnyira a közönség elé. A Vándorfi László rendezésében színpadra állított darab már országhatáron túlra is ellátogatott, hiszen meghívást kapott a brüsszeli Liszt Intézetbe. A sikeres előadást most a veszprémi közönség ismét láthatja, hiszen március végén hatszor is játszák. A rendezővel, Vándorfi Lászlóval, a Szendreyt alakító Kárpáti Barbarával, valamint a Petőfit megformáló Szelle Dáviddal beszélgettünk. 2023. április 10. 22:16 A csipketojások őseink egyszerűen szép világát is megmutatják Life&Style A csipketojások őseink egyszerűen szép világát is megmutatják Talán mindannyiunknak vannak emlékei dolgos nagypapákról és nagymamákról, akik látszólag egyszerűen éltek hétköznapi találékony, alkotó emberekként, közben mégis csodákat teremtettek. Egy kicsit ebbe a világba visznek vissza Bácsi Gabriella csipketojásai is: a nagy műgonddal díszített tojások emlékeztetnek, őseink tudása, öröksége mekkora érték. 2023. április 8. 17:50 Megtartották a veszprémi székesegyházban a nagypénteki szertartást húsvét Megtartották a veszprémi székesegyházban a nagypénteki szertartást Nagypénteken este Krisztus kereszthalálára emlékeztünk. Veszprémben a Szent Mihály Főszékesegyházban az ehhez kapcsolódó szertartást Udvardy György érsek vezette, amely három részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. Az igeliturgia során a Passiót a Szent Mihály Kamarakórus énekelte Kulcsár Dávid káplán atyával. 2023. április 8. 12:18 „Az írói létben sokkal nagyobb szabadságot élek meg, mint eddig bármikor” Life&Style „Az írói létben sokkal nagyobb szabadságot élek meg, mint eddig bármikor” Karády Anna – a füredi-lány sorozat szerzője – a jog világából egyik pillanatról a másikra csöppent az irodalomi életbe: író lett. A balatonfüredi írónő alig három éve ragadott tollat. Megkérdeztük tőle, miként válik valaki íróvá úgy, hogy korábban arra erős jelek nem utaltak. Mint kiderült, egy erdei séta volt az, ami hirtelen mindent megváltoztatott… 2023. április 7. 18:55 „Évekig építettem a házam egy erdőben, elkészült, s most szabadabb vagyok, mint valaha” Life&Style „Évekig építettem a házam egy erdőben, elkészült, s most szabadabb vagyok, mint valaha” Vecsei H. Miklós színművész a veszprémi Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál oszlopos résztvevője, fellépője volt. Ekkor kaptunk a lehetőségen, hogy leüljünk vele beszélgetni; ritka, hogy ráér, hiszen egyfolytában alkot, dolgozik. Egy hosszúkávé azért belefért. Sokan nem csupán a színészethez és az íráshoz, de a zenéhez és a rendezéshez is kötik nevét, valamint a mára rendkívül nagy népszerűségnek örvendő POKET zsebkönyvek megvalósításához. Mégsem esett szó POKET-ről, sem olvasás népszerűsítésről, viszont mélyebben beleláthattunk az alkotó gondolkodásmódjába… 2023. április 7. 18:55 Udvardy György: Építkezni szeretnék és ehhez hívom az embereket Udvardy György Udvardy György: Építkezni szeretnék és ehhez hívom az embereket Egyházi vezetőként számos világi feladatot is el kell látnia, miközben egy közösség pásztoraként küzd a nemtelen támadások ellen. Udvardy György, veszprémi érsekkel beszélgettünk a várnegyed felújításáról, a kívülről érkező támadásokról, valamint arról, mit üzen a XXI. század emberének Krisztus kereszthalála és feltámadása. 2023. április 7. 12:03 Megelevenített szenvedéstörténet, avagy a passiójátékok története Megelevenített szenvedéstörténet, avagy a passiójátékok története Négy evangélista, Máté, Márk, Lukács és János is leírja Jézus szenvedéstörténetét egészen a feltámadásig. Ezek a bibliai történetek szolgálnak alapjául a ma ismert és ismét fénykorát élő passiójátékoknak. A tradíció már több száz éves, Magyarországon pedig pont 101 éve mutatták be az első ilyen előadást, amit azóta több másik követett. Cikkünkben bemutatjuk a passiójátékok történetét. 2023. április 7. 9:56 Erre indulj, ha tojás helyett inkább tulipánt gyűjtenél húsvétkor Erre indulj, ha tojás helyett inkább tulipánt gyűjtenél húsvétkor Évente több százezren látogatnak el a szélmalmok és tulipánok országába, hogy a világ leghíresebb virágoskertjében gyönyörködjenek. A tulipánláz néhány éve hazánkba is elért, azóta pedig sorra nyílnak a termelői kertek, ahol áprilisban színpompás tulipánágyások között sétálhatunk, illetve a szedd magad akció jegyében egy-egy csokorral is hazavihetünk a virágokból. Mutatjuk, merre induljatok a Dunántúlon, ha a hétvégén csokitojások helyett vagy mellé tulipánt is begyűjtenétek. 2023. április 8. 17:57 Otthon bogarászhatjuk Petőfi kézírását Otthon bogarászhatjuk Petőfi kézírását Digitalizálta és bárki számára elérhetővé tette Petőfi Sándor hagyatékának kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). 2023. április 8. 19:35 Fényben úszik a székesegyház várfelújítás Fényben úszik a székesegyház Nagycsütörtökön először nyitotta meg a kapuit a hívők előtt a Szent Mihály Főszékesegyház, mióta két éve elkezdődtek a felújítási munkálatok. A délelőtti szentmisén, amelyet Udvardy György érsek mutatott be a főegyházmegye papsága is részt vett, akik megújították fogadalmukat a győztes Szent Mihály arkangyalt ábrázoló üvegablak fényében. Cikkünkben képgalérián is bemutatjuk a székesegyházat. 2023. április 6. 13:53 Premier előtti képek a megújult székesegyházból várfelújítás Premier előtti képek a megújult székesegyházból A várnegyed felújításának kezdete óta most nagycsütörtökön láthatják először a hívők, hogy hogyan változott át Veszprém történelmi egyházi épülete. A sokak által nagyon várt alkalom előtt most bemutatunk néhány képet és érdességet az üvegablakokról, a szentélyről és az orgonáról is. 2023. április 4. 10:54 Hosszasan tekergett a biciklis techno-felvonulás Interurbán Hosszasan tekergett a biciklis techno-felvonulás A liverpooli Dogshow DJ-duó szombaton különleges kerékpáros felvonulásra invitálta a veszprémieket: a sort a két zenész vezette, akik kerékpáros utánfutóra szerelt hangszereiken játszottak. A bolondos megmozduláshoz rengetegen csatlakoztak. 2023. április 3. 15:54
... 91 92 93 94 95 ...
közélet
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.  Orbán Anitát kérte fel miniszterelnök-helyettesnek Magyar Péter A külügyminiszter-jelölt lehet az új kormány miniszterelnök-helyettese – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter, a választáson nyertes Tisza párt miniszterelnök-jelöltje. Van egy klub Veszprémben, akik 30 éve segítenek a bajban és támogatják a rászorulókat Több, mint száz éve működnek Lions clubok szerte a világon, de a veszprémi közösség létrehozása óta is lassan felnőtt egy generáció. A harmincéves jubileumot pénteken ünnepelték a városházán a klub tagjai, akik itt is megerősítették eltökéltségüket az alapításkor meghatározott célok mellett: önzetlenül segíteni az embereknek és ott lenni a bajban a rászorulók mellett. Gáspár Levente átvette a megbízólevelét A Tisza párt képviselője azt ígérte, nagy felelősséggel és odaadással fog dolgozni. Veszprémi törzszászlósé az Év Rendőre miniszteri díj Tóth Bence, rendőr törzszászlóst Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át az országos elismerést. Lannert Judit a leendő TISZA-kormány gyermek és oktatásügyi minisztere Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik. Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter A leendő közlekedési és beruházási, valamint a szociális- és családügyi  minisztert jelentette be pénteken Magyar Péter, a választáson győztes Tisza párt elnöke. Hidakat épített a sport Az együttmozgás erejével építettek hidat a társadalom különböző csoportjai között azon a gyakorlati napon, amely a Testnevelési Egyetem mikroképzését zárta a Pannon Egyetemen. Az oktatók és huszonnyolc sportszakember, valamint a Kozmutza Flóra Iskola diákjai közösen mutatták meg, miként lehet a szakértelmet türelemmel és rugalmassággal ötvözve valóban elérhetővé tenni a sport világát a fogyatékossággal élők számára.
sport
Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a felújított magyar F1-es pálya A Hungaroring Tiéd a Ring! elnevezéssel négyezer fős közösségi rendezvénnyel ünnepelte vasárnap, hogy átesett története legnagyobb felújításán - a Forma-1-es versenypályája ezzel az eseménnyel újra megnyitotta kapuit a tesztelők, a versenyzők, a vállalati rendezvények, konferenciák és a nagyközönség előtt. Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyíltvízi úszóversenyen A világkupán aratott két győzelmét követően Betlehem Dávid vasárnap ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres ibizai versenyén. A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn Skaliczki László vezetőedző szerint a vezetőség, a csapat és a szurkolók hármas egységének köszönhető, hogy a Szeged férfi kézilabdacsapata harminc évvel ezelőtt, története során először bajnok lett. Sabastian Sawe történelmi világcsúccsal nyerte a London Marathont A kenyai Sabastian Sawe elsőként törte át a kétórás álomhatárt maratonfutásban, ugyanis vasárnap 1:59:30 órás idővel diadalmaskodott a London Marathonon. Európai kézilabdaligák: Hlogyik Petra 13 védése a német élvonalban A junior világbajnok Hlogyik Petra 13 védéssel járult hozzá a Göppingen 33-29-es győzelméhez a TuS Metzingen otthonában a német női kézilabda-bajnokság alsóházi rájátszásának szombati játéknapján. Férfi kézilabda NB I/B: nem szereztek pontot a veszprémi csapatok A másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság második helyén álló Veszprém Handball Academy U21 pénteken hét góllal alulmaradt az éllovas, már bajnok Dabas vendégeként. A biztosan kieső Veszprémi KKFT szombaton hazai pályán kapott ki a Ceglédtől. Női kézilabda BL: búcsúzott a negyeddöntőben a Ferencváros A Ferencváros nem jutott tovább a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, mivel a hazai 31-31-es döntetlen után 31-28-ra kikapott a két magyar válogatott játékost foglalkoztató francia Metz HB otthonában a párharc szombati visszavágóján. Érdi Mária bronzérmes lett a franciaországi Grand Slam-versenyen Érdi Mária a harmadik helyen végzett az év második vitorlás Grand Slam-állomásán, a hyeres-i Francia Olimpiai Hét elnevezésű versenyen. Női kézilabda BL: kettős győzelemmel négyes döntős a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC kettős győzelemmel jutott négyes döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a szombati, hazai visszavágón 40-25-re győzte le a dán Odensét. Premier League: sorozatban harmadszor nyert a Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban a Liverpool hazai pályán 3-1-re nyert a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati játéknapján, és sorozatban három győzelemnél tart.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.