Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Galéria

Kertai fürdőszobaszalon Kertai fürdőszobaszalon Magyarország – Hollandia 35:30 Magyarország – Hollandia 35:30 Hiába az őszies idő, a gyerekek jól szórakoztak Hiába az őszies idő, a gyerekek jól szórakoztak A kissé szeles idő sem szegte kedvét azoknak, akik kilátogattak a Kabóciádé Családi Fesztivál szombati napjára a Sédvölgybe. Nappal foglalkozások, játékok és bábelőadások szórakoztatták a kicsiket, éjszaka pedig tengeri lények esküvőjén vehettek részt. A nappal készült rajzaikat a Jezsuita templom falára vetítették ki. GALÉRIA. Idén is felvonultak a veterán motorosok Veszprémben Idén is felvonultak a veterán motorosok Veszprémben Évek óta hagyomány a városban, hogy a Veszprém Aréna elől indulnak egy laza 45 perces felvonulásra a Veterán Motoros Találkozó és Börze résztvevői. Megnéztük, hogy festenek a hetedik ilyen program alkalmával. Mini-galéria. Összefogás révén született a VEDAC új pályája Összefogás révén született a VEDAC új pályája Darts verseny a GRUND-ban Darts verseny a GRUND-ban Jó hangulatban és magas színvonalon zajlott a GRUND darts versenye június 10-én, szombaton. Közel 40 egyéni és 18 páros nevező küzdött meg egymással a bajnoki címért, akik az ország több pontjárol érkezve dobálták a nyilakat egész nap. OTP-Adidas Streetball bajnokság, Veszprém OTP-Adidas Streetball bajnokság, Veszprém PSG Handball – Vardar Szkopje 23:24 PSG Handball – Vardar Szkopje 23:24 Telekom Veszprém – FC Barcelona Lassa 34:30 Telekom Veszprém – FC Barcelona Lassa 34:30 ​Vardar Szkopje – FC Barcelona Lassa 26:25 ​Vardar Szkopje – FC Barcelona Lassa 26:25
... 150 151 152 153 154 ...
közélet
Pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak Ákosnál, minden nyári koncertjét lemondta Komoly egészségügyi problémáról számolt be közösségi oldalán Kovács Ákos. A Kossuth-díjas dalszerző-énekesnél idén tavasszal pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak, emiatt műtéten is átesett. Állapota jelenleg stabil, már otthon lábadozik, a gyógyulás érdekében azonban valamennyi nyári fellépését lemondta. A Veszprémi Petőfi Színház megtartotta ünnepélyes évadzáróját Mozgalmas és sikeres évadot zárt a Veszprémi Petőfi Színház. Semmelweis-napon ismerték el a vármegyei kórház dolgozóinak munkáját Semmelweis Ignác születésnapja, egyben a magyar egészségügy napja alkalmából rendezett ünnepséget kedd délután a vármegyei kórház Csillag termében. Az eseményen megemlékeztek a világhírű magyar orvos munkásságáról, valamint elismeréseket, kinevezéseket és kitüntetéseket adtak át azoknak a dolgozóknak, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal és elhivatottságukkal szolgálják a betegellátást. A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.