Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Galéria

közélet
Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. Patkányhelyzet a Haszkovón Hétfő délután „Rágcsálóveszély a lakótelepen” címmel sajtótájékoztatót tartott Benczik Gabriella (Párbeszéd-Zöldek) és Hartmann Ferenc (MSZP) önkormányzati képviselők a Haszkovó lakótelepen.   A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc Minél nagyobb összegről dönthetnének közvetlenül az emberek, annál nagyobb lenne az állampolgári érdeklődés is – véli a képviselő. Az ikonikus lengyel-magyar barátságot ünnepelték Ikonkiállítással és zongorakoncerttel ünnepelte a magyar-lengyel barátság napját a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat vasárnap az Agórában. Történetének legsötétebb napjára emlékszik Olaszfalu 1945 márciusában, a világháború utolsó heteiben a szovjetek lemészárolták a falu férfi lakosságát.  'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.