Vádemelés a Cozma-ügy gyanúsítottjai ellen

Szerző: Szausev Xénia | 2010. április 15. | 8 hozzászólás

Az ügyészség három személyt közvetlenül a sportoló haláláért, további kettőt életveszélyt okozó testi sértéssel vádol.

Vádat emelt az ügyészség a Cozma-gyilkosság feltételezett elkövetői ellen a mai napon – jelentette be a Dr. Fejes Péter, megyei főügyész. A sajtótájékoztatón megtudtuk, a megyei ügyészség több mint 150 oldalas vádiratot nyújtott be a megyei és a városi bíróságra.

Az ügyészség három személyt vádol közvetlenül a sportoló haláláért, Németh Győzőt,  Sztojka Ivánt és Raffel Sándort - utóbbi tettét, miszerint szíven szúrta Marian Cozmát,  számos bizonyíték, tanúvallomás, szakértői vélemény támasztja alá.  Összesen huszonheten állnak majd bíróság elé.

Marian Cozma – a tragikus körülmények között tavaly elhunyt kézilabdázó - meggyilkolása ügyében a rendőrség április 2-án vádemelési javaslattal fejezte be a kezdettől fogva fokozott ügyészi felügyelet mellett zajló, egy esztendeig tartó nyomozást.

- Az emberölési ügytől elkülönítve további huszonhét ember ellen csoportosan, nyilvános rendezvényen és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, társtettesként elkövetett garázdaság, valamint más bűncselekmények miatt emelünk vádat – mondta a sajtótájékoztatón Dr. Fejes Péter főügyész.


Dr. Fejes Péter

A rendőrök több mint 700 tanút hallgattak meg, 60 szakértői véleményt dolgoztak fel,     53 szembesítést tartottak és 57 esetben volt helyszíni kihallgatás. Marian Cozmát, az MKB Veszprém válogatott kézilabdázóját 2009. február 8-án ölték meg a helyi Patrióta lokál szórakozóhely előtt, a gyilkos fegyver azonban mindeddig nem került elő.

Cikkeink szabadon átvehetők a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez 8 hozzászólás érkezett. Hozzászólások megtekintése

Új hozzászólás

Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a vehir.hu szabályzatát.