2018. január 19., péntek
Sára névnap

Ember a tájban – A balatoni turizmus aktualitásai

A balatoni turizmus aktualitásait vitatták meg turisztikai szakemberek a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet szakmai rendezvényén november 9-én a Pannon Egyetemen. A konferenciát követő workshopon a régió borkultúrája és borturizmusa került előtérbe.

2017. november 9-én a Pannon Egyetem adott otthont az egyetem Gazdaságtudományi Karán belül működő Balatoni Turisztikai Kutatóintézet 2017. évi szakmai rendezvényének. Az idei év fókuszában a Balaton térségének természeti környezete, társadalma és turizmusának aktualitásai álltak. A résztvevő szakembereket Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és Dr. Kovács Zoltán, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntötte. Az egyetem munkatársai beszámoltak a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet tevékenységéről, eddigi eredményeiről és a jelenleg zajló, Balatont érintő kutatásokról.

A szakmai rendezvény iránti jelentős érdeklődést mutatja, hogy több mint 60, a Balaton turizmusában is érintett döntéshozó, szakember vett részt. A turisztikai szervezetek, szövetségek és szolgáltatók mellett több hazai felsőoktatási intézmény – köztük a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Szent István Egyetem – képviseltette magát.

A délelőtt első felében, a plenáris előadások keretében az érdeklődők három előadást hallgathattak meg. Kopek Annamária a Balaton-felvidéki Nemzeti Park ökoturisztikai tevékenységéről és aktualitásairól tartott előadást. Ezt követően a hallgatóság – Kalmárné Rimóczi Csilla (Neumann János Egyetem) tolmácsolásában – bepillantást nyert a Tisza-tónál 2010 óta zajló vendégmegkérdezés eredményeibe. A harmadik előadást Németh Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa tartotta, aki a turizmus éghajlati feltételeinek változásába kalauzolta el a szakembereket, továbbá ismertette a jövőben várható tendenciákat és azok hatásait az egyes turisztikai tevékenységekre (például vízparti üdülés, kerékpáros turizmus).

A délelőtt második felében a Balaton térségének társadalma került górcső alá. Kabai Gergely (Pannon.Elemző Iroda) a társadalmi tőke vizsgálatának balatoni (keszthelyi és fonyódi térség) eredményeit ismertette. Kocsisné Andrásik Ágota (Széchenyi István Egyetem) a fiatalok önálló vállalkozás indításával szembeni attitűdjeiről tartott előadást, amit a piachelyi sajátosságok – Nezdei Csilla (Pécsi Tudományegyetem) tolmácsolásában – és a balatoni munkaerőpiac helyzetképe – Biermann Margit (Pannon Egyetem) előadásában – követett. A szekció zárásaként Csizmadiáné Czuppon Viktória a Pannon Egyetem helyi érték feltáró tevékenységéről tájékoztatta a résztvevőket.

A következő szekció a turisztikai aktualitásokat állította a fókuszba. A balatoni vendégforgalom (Sulyok Judit, Pannon Egyetem) és a szállodai teljesítménymutatók értékelése (Mollich Kitti, Stefán Ádám, Gyurácz-Németh Petra, Pannon Egyetem) mellett, a gyermekkori utazási élmények és a Balatonnal kapcsolatos percepciók, utazási potenciál kapcsolatáról (Kiss Kornélia, Bogáromi Eszter, Michalkó Gábor, Budapesti Corvinus Egyetem) hallgathattak meg érdekes prezentációkat az érdeklődők. Az online értékesítés megjelenéséről a BAHART-nál (Oláh Péter Károly, Erdélyi Éva, Budapesti Gazdasági Egyetem) és a Nyugat-Balaton térségben alkalmazott attrakció- és látogatómenedzsment eszközökről (Horváth Zoltán, Pécsi Tudományegyetem) szóló előadások zárták ezt a szekciót.

A konferenciához kapcsolódóan került megrendezésre a – borkóstolóval egybekötött – The Wine Lab Taste & Create Workshop. A Pannon Egyetem tagja az Európai Unió finanszírozásával (Erasmus+ 575782-EPP-1-2016-1-IT-EPPKA2-KA) 2017 és 2019 között megvalósuló borturisztikai projektnek, aminek során görög, olasz és osztrák partnerek dolgoznak együtt a borászatok jövőbeni fejlesztési lehetőségein, különös tekintettel a képzésre, tudástranszferre. A workshop-on a bor és gasztronómia területén elismert szakemberek – Laposa Bence (Laposa Borbirtok, Balatoni Kör) és Neubauer Judit (Emlékek Íze) – előadások és műhelybeszélgetés keretében osztották meg tapasztalataikat. A projekt főbb elemeinek ismertetése mellett a Balatoni borrégió fesztiváljainak elemzése (Szabó Géza, Závodi Bence, Pécsi Tudományegyetem) gazdagította a programot. A balatoni szakemberek kiemelték, hogy a térség borkultúrájának fő célja a Balaton mint borturisztikai desztinációvá válása, aminek során az idelátogatók egy stabil, magas minőségű kínálattal találkoznak, komplex – a gasztronómiai értékekkel összekötött – élménnyel gazdagodhatnak. A rendezvény zárásaként Koczor Dóra (Koczor Pincészet), a The Wine Lab projekt partnere a borkóstolás rejtelmeibe avatta be a résztvevőket.

A konferencia résztvevői kézbe vehették a – Pannon Egyetem által szerkesztett – Pannon Management Review legfrissebb, Balaton tematikus számát.