Országos bajnoka van Veszprémnek
| sport vehir.hu Forrás: Horváth László 2009. 09. 29. 08:29 |
Windischmann Bence egy nyári súlyos sérülés után meggyőző teljesítménnyel szerezte meg az országos magyar bajnoki címet cselgáncsban.
Szeptember 27-én rendezték meg Pakson az 1997-ben születettek országos cselgáncs bajnokságát. Windischmann Bence egy nyári súlyos sérülés után meggyőző teljesítménnyel szerezte meg az országos magyar bajnoki címet.
Ezzel Veszprém beírta magát a dzsúdó történelemben, magyar bajnokot adott. A megyénket képviselők közül az ajkai Csehi Ferenc második, a balatonfüredi Bartus Melinda harmadik, a veszprémi Bakay Bálint egy súlycsoportváltást követően a hetedik, míg Kékesi Attila helyezetlenül zárt. Piedl Márk zirci versenyző egy sérülést követően az első mérkőzése után már nem tudta folytatni a küzdelmeket.

Windischmann Bence és Csehi Ferenc, edzőik Fazakas Tamás és Károlyi Gábor
Az elmúlt hetekben több versenyen is részt vettek a Domonkos László Judo Egyesület versenyzői.
Szeptember 19-én a Nemzetközi Lábatlan Kupán , 26-án és 27-én pedig a szintén rendkívül népes mezőnyt felvonultató Nemzetközi Atom Kupán Pakson. Lábatlanban John Réka összevont csoportban a harmadik helyen végzett, míg Pakson az ifik között az ötödik helyet szerezte meg. A C korcsoportos fiúk 36 kg-os mezőnyében az egyesület bőven rendelkezik versenyzővel. A lábatlani versenyen John Dávid a 2. , Ender Tamás a 3. lett, míg a paksi viadalon Tamás a 3., Dávid az 5. és Kékesi Péter ugyanebben a csoportban, holtversenyben szintén az 5. helyen végzett.
Aki kedvet érez a judo-t kipróbálni, látogasson el az edzésekre, melyek időpontjai és helyszínei megtalálhatóak a www.veszpremjudo.hu oldalon.
| Vissza az elejére | Hozzászólások (1) |
Megosztás
A rovat további cikkei
- Szombat délben döntenek a Balatonátúszásról
- Hudi Ákos ezüstérmes a junior vb-n
- Elmarad hétvégén a Balatonátúszás
- Ifj. Tóth János nyerte a Veszprém-ralit
- Aschenbrenner vezet a Veszprém-ralin
- Ismét veszprémre figyel a honi autósport
- Veszprémi tájfutók Spanyolországban
- Pulán pallérozódtak a fiatal dzsudokák
- Parádéztak a veszprémi kalapácsvetők
- Kis Gergő diadalmenete



