2019. június 26., szerda
János névnap

A családom nélkül biztosan nem lettem volna képes mindent véghezvinni

Anyaság vs. karrier. Sokan még mindig úgy vélik, a kettő nem teljesen összeegyeztethető. Dr. Navracsics Judit, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánjának példája bizonyítja, lehetséges - persze a megfelelő támasz rengeteget jelent. Interjúnk folytatásában munka és család egyensúlyáról, nőiségről beszélgettünk.

Mióta átvette a kar vezetését, markáns átformálódás jellemzi az MFTK-t. Mi ambicionálja most?

Az MFTK nagyon nehéz helyzetben van. A bölcsészettudományi képzések iránt lecsökkent az érdeklődés, jelenleg a robotika, az informatika, a mérnök képzések kerültek reflektorfénybe, míg a kultúra, a művészet, a humán tudományok háttérbe kerültek. Míg tíz éve virágzott a kar, rengeteg hallgatónk volt, mostanra drasztikusan lecsökkent a számuk, akárcsak a szakoké. Ahhoz, hogy túléljünk, muszáj megmozdulnunk, és egy olyan vezetőkből álló csapat kell, akik az életüket teszi fel arra, hogy újra lendületbe kerüljünk. Szerencsére sikerült megtalálni azokat a dékánhelyetteseket Szentgyörgyi Szilárd, Tóth József és Hortobágyi Ildikó személyében, akik ebben maximálisan partnerek.

Éppen ezért tavaly első dolgunk volt leülni az intézetvezetőkkel,és megnézni, hogyan tudnánk összegyúrni a kompetenciáinkat annak érdekében, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet a régióban.

Már nem intézeti, hanem kari szinten gondolkodunk, és ennek az egyik lépése az új szakok bevezetése.

Összesen tíz szakot kezdtünk el kidolgozni, amiből hármat már sikerült is akkreditáltatni: a közösségszervezés, illetve a kommunikáció és médiatudomány alapszakot, valamint a mentálhigiénés közösség-és kapcsolatépítő mesterszakot. Úgy gondolom, mindegyikben tudunk valami újat, különlegeset adni: mind Veszprémben, mind a Balaton-felvidéken rengeteg olyan program van és lesz az EKF kapcsán, amely profi szakembereket kíván, de a színház, a filmes világ beemelésével a kommunikáció szakon is tudunk egyedi lehetőségeket kínálni, illetve a mentálhigiéné is nagyon sokak számára lehet vonzó.

Hatalmas eredmény, hogy ezt a három szakot el tudjuk indítani, és emellett még tervben van többek között a Közép-Európa tanulmányok mesterszak, egy egyéves angol nyelvoktatói mesterszak és a kulturális örökség mesterszak, valamint a tanárképzésben a matematika- és a történelem tanári szakok is. Most dolgozzuk át a dráma- és színházismeret tanári szakunkat helyi drámapedagógusok és színházi szakemberek bevonásával. De gondolkodunk a digitális világgal kapcsolatos szakirányú képzésekben is, amelyek kidolgozása folyamatban van, ezek ráadásul az egész országban egyedülállóak lennének. Egyre több lelkes, tenni akaró partnerre lelek, és nagyon jó érzés azt megélni, hogy az intézmény vezetése is maximálisan támogat minket. Úgy látom, talán valami elindult.

Korábban az is problémát jelentett, hogy hat különböző épületben volt szétszórva a kar, nem volt oktatói, hallgatói élet. Mióta átköltöztünk az M és N épületekbe, már lezajlott az első, hallgatók által szervezett kari buli, amely rengeteg hallgatót vonzott és nagy sikernek örvendett.

Gondolom, ezeknek a gondolatoknak az elfogadtatásához vezetőként magabiztos fellépésre van szüksége, ami nőként nem mindig egyszerű. Mennyire kell esetleg férfias attitűdöt felvennie ehhez?

Ez valóban nem mindig könnyű, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mivel mindenért keményen megdolgoztam az életben, ez olyan hitelt ad, aminek köszönhetően egy férfiasabb közegben is jobban el tudom fogadtatni az elképzeléseimet.

Rengeteget dolgozik, miközben említette, már fiatalon anya lett. Hogyan tudta összeegyeztetni a karriert és az anyaságot?

A családom összefogása nagyon sokat segített. Amikor elkezdtem tanítani, már megvolt a nagyobbik fiam, Dani, ő 11 hónaposan már ment bölcsibe, egy év múlva pedig Robi is megszületett – vele két évet voltam otthon. De a diákjaimmal akkor se szakadt meg a kapcsolat, folyamatosan készítettem őket versenyekre. Anyuék végig ott voltak mellettem és a gyerekek mellett, ugyanúgy napi szinten jelen voltak az életükben, mint az enyémben: mire hazaértem az egyetemről, ők már anyuéknál megebédeltek, megcsinálták a leckét, így otthon tudtunk csak családi dolgokkal foglalkozni.

Maximálisan megbíztam a szüleimben, akik mindig is óriási támaszt jelentettek. Nélkülük biztosan nem lettem volna képes mindent véghezvinni,

főleg a kilencvenes években. Az az időszak maga volt az őrület: addigra elváltam, viszont jött az új munkahely, a doktori, a kutatás és Robinak egy komoly betegsége, ami miatt egy évet Pesten volt klinikán. Napi szinten ingáztam, órák után mentem fel hozzá, aztán jöttem haza Danihoz.

Ez nagyon megterhelőnek hangzik, mégis úgy tűnik, kiegyensúlyozott tudott maradni.

Igen, szokták mondani, hogy nyugodt vagyok. Ez nyilván annak eredménye, hogy ilyen jó légkörben nőttem fel, és a családomra mindig számíthattam. Voltak kemény időszakok, de talán a családom is látta rajtam, hogy boldoggá tesz a munkám. Ezt én is rettentően fontosnak tartom a gyerekeim esetében. Nagyon komolyan veszik egyébként a munkájukat, és mivel mindketten szintén irányítói pozícióban vannak, ma már egyre gyakrabban kérem ki a véleményüket – egészen hihetetlenül jó tanácsokat tudnak adni.

Ha jól tudom, azóta már unokák is vannak.

Így van, három unokám van. A hétvégéket néha nálam töltik, de persze az internet adta lehetőségeket is kihasználjuk. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jó látni az ő fejlődésüket is.

Folyamatosan pörög, tevékenykedik. El tudja képzelni, hogy egyszer majd csak a családnak él?

Szerintem mire eljönnek a nyugdíjas évek, jól fog esni, hogy a körükben pihenjek.

Az interjú első része ITT olvasható.