A Jutaspusztát érintő kérdésekben a városrészt képviselő Jutaspusztai Baráti Kör tagjával, Zajacz Istvánnal egyeztetünk a polgármesterrel közösen. Amit az áprilisi közgyűlésen elmondtam, magukénak érezték – fejtette ki érdeklődésünkre dr. Mihalovics Péter, a városrész önkormányzati képviselője a szerdai petícióval kapcsolatban. A közgyűlésen úgy fogalmazott: „Jutaspuszta polgárai aggodalmaikra – elsősorban a közlekedéssel, orvosi ellátással és közbiztonsággal kapcsolatos kérdéseikre – megnyugtató válaszokat kaptak. Emellett megkérte Porga Gyula polgármestert, biztosítsa Jutaspuszta polgárait, hogy az önkormányzat a jövőben nem kíván újabb területrendezési terveket megvalósítani a szóban forgó városrész vonatkozásában. Porga Gyula erre reagálva elmondta, a füredi építési hatóságtól visszavonták a korábbi építési engedélyi kérelmet – a korábbi három ingatlan helyett csupán egy ingatlan építését kezdeményezik.” - olvasható az áprilisi közgyűlési tudósításunkban.
Mihalovics Péter megjegyezte, úgy érezték, hogy a lakosokat képviselő delegáció tagjai elfogadják ezt a fajta fejlesztést Jutaspusztán.

dr. Mihalovics Péter (archív fotó)
A márciusi közgyűlési döntés értelmében a Családok Átmeneti Otthona költözne az északi városrészbe, ahova krízishelyzetbe jutott csonka családok költözhetnek azért, hogy a családban élő kisgyermekek ne kerüljenek állami gondozásba. Az intézményben szigorú házirend működik, és az otthon lakói az intézmény munkatársainak irányításával kerülhetnek ki válságos helyzetükből. Az otthon kialakítására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez pályázik a város, az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 300 millió forint. Brányi Mária kérdésre reagálva akkor elmondta, a Családok Ármeneti Otthona esetében nem az emberek problémásak, hanem a helyzet (haláleset, munkahely-elvesztés, anyagi helyzet, családi viszony), amelybe kerültek. Jutaspusztán nem kell tartani a közbiztonság romlásától.
A tervezett beruházással kapcsolatban Brányi Mária alpolgármester lakossági fórumot tartott Jutaspusztán, ahol a helyi lakosokból ellenérzést váltott ki ez az információ – mondta Mihalovics Péter, hozzátéve, ezt követően ültek le egy asztalhoz Zajacz Istvánékkal, ahol biztosították, a későbbiekben nem szeretnének szociális típusú fejlesztéseket végrehajtani a körzetben, azt az áprilisi közgyűlési döntés is megerősítette. A jutaspusztaiak önkormányzati képviselője aláhúzta, nincs félnivalójuk a helyi lakosoknak.