Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Középpontban a természettudomány

2012. május 10. 9:29
Pénteken és szombaton országos természettudományi verseny zajlik a Lovassy gimnáziumban és a Pannon Egyetemen.

A Lovassy László Gimnázium a Pannon Egyetem Mérnöki Karával együttműködve az idei évben először hirdette meg a Mentovich Ferenc Természettudományi Versenyt az ország 22 Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő iskolájának diákjai számára. Az első fordulóból 9 iskola 21 tanulója jutott be az országos döntőre, melyet a két intézmény együtt szervez meg május 11-12-én Veszprémben.

A döntőben két részből áll, május 11-én délután a versenyzőkre ismét vár egy komplex (biológia, kémia, fizika + Mentovich élete) feladatsor megoldása, melyet a Lovassy László Gimnáziumban írnak meg a diákok 15 órától. A szállás elfoglalása után a diákok városnéző sétán vesznek részt, míg a kísérőtanárok szakmai vacsorán osztják meg egymással a természettudományok oktatása területén szerzett tapasztalataikat.

Május 12-én délelőtt a Pannon Egyetem Mérnöki Karának laborjaiban kerül sor a kísérleti forduló lebonyolítására, amely után a vendégek megismerkedhetnek a karral is.

Az eredményhirdetés 12.30-kor lesz a Pannon Egyetemen.
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.