2022. október 5.
//
Aurél névnap

Megemlékezés az Életfájánál

2008. október 23. 20:32
Az 1956-ban történtek meghatározzák a magyar történelmet, a hősökre való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Mégis vannak még helyek, ahol nem tartanak semmilyen megemlékezést. Szerencsére egyre kevesebb ezek száma, ettől az évtől pedig Kádárta neve sem szerepel már a listán.


Idén első alkalommal ugyanis, megemlékezést tartottak a forradalom emléknapján. A helyszín az idén augusztusban avatott Emlékfánál kialakított park, ahol szép számmal gyűltek össze idősek és fiatalok. A műsort a Himnusz és a Szózat foglalta keretbe, a magyar ünnepi hagyományoknak megfelelően. A beszédet Porga Gyula, veszprémi alpolgármester tartotta. Felhívta a figyelmet az ’56-os forradalom máig tartó hatására, a magyar szabadság vágy erejére, amely képes volt történelmet írni valamint a nyugati népek megkérdőjelezhető hozzáállására a forradalomhoz. Emellett elmondta, hogy mekkora megtiszteltetésként élte meg, hogy ő lehetett Kádárta történelmében az első, aki beszédet tartott ’56 alkalmából.



A beszédet Bartal Klári 1956 című verse követte, amit kádártai nevelőszülőnél élő gyerekek tolmácsoltak nekünk.
„Szállt, szállt a Himnusz. A trikolór lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart…”
A lelkeket borzoló sorok után Tavas Vilmos, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke szólt néhány szót, mely az „56 szelleme él és elpusztíthatatlan” gondolat körül összpontosult. Ezt követően az alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg az emlékművet, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit. A műsor után Tavas Vilmos még elmondta, hogy az idei egy „teszt ünnepség” volt, jövőre már fáklyás felvonulást is szerveznek.


Tiger Szabolcs

További cikkek

Úttörő kvantumfizikai kutatásaiért három tudós kapja a fizikai Nobel-díjat
Úttörő kvantumfizikai kutatásaiért három tudós kapja a fizikai Nobel-díjat
Úttörő kvantumfizikai kutatásaiért Alain Aspect francia, John F. Clauser amerikai és Anton Zeilinger osztrák fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
Beleolvastunk a város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájába
Beleolvastunk a város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájába
2030-ra Veszprém a harmónia, a magas életminőség és az erős közösségek városa lesz. Ezzel a merész célkitűzéssel határozták meg készítői a város következő évtizedének stratégiáját megszabó dokumentum, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia központi gondolatát.
Az épületek a Föld és a Nap gyermekei
Az épületek a Föld és a Nap gyermekei
Az építészet világnapja alkalmából rendeztek konferenciát a Táncsics Mihály Technikumban.
Svante Pääbo kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
Svante Pääbo kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
Svante Pääbo svéd genetikus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az evolúciós genetika területén elért eredményeiért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Bardon Tamás a Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ új parancsnoka
Bardon Tamás a Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ új parancsnoka
Hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között történt meg a csapatzászló átadás-átvétel.