Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastélyparkban

2013. július 7. 22:12 // Forrás: mti
A Hét boszorka című koncertelőadással kezdődnek a 14. Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics-kastély parkjában. A Balaton-parti városban július 25. és augusztus 18. között tizennégy estén tartanak előadásokat.

A Szent Iván-éj mítosza köré szerveződő Hét boszorka tematikája a szerelem. Maga az előadás egy koncert, amelyben hét tehetséges művésznő kilencven percen keresztül szerelmes dalokat énekel - mondta Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója, az előadások rendezője az MTI-nek.

A koncertelőadást első alkalommal láthatja a közönség Keszthelyen, a produkciót tavaly a Margitszigeten mutatták be, tavasszal pedig a Centrál Színház műsorán szerepelt. Keszthelyen Horgas Eszter és zenekara kíséretében Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Pokorny Lia, Tompos Kátya és Ágoston Katalin lép fel, a színházi esten a Bozsik Yvette Társulat táncosai is szerepelnek. A nyitóelőadás után 13 estén át a Centrál Színház idei sikerprodukcióját, az Illatszertár című darabot tűzik műsorra. A vígjátékot László Miklós, a népszerű kabarészínész 1936-ban írta, majd egy évvel később Kabos Gyulával a főszerepben a Pesti Színházban mutatták be. A szerző 1936-ban Amerikába távozott, művéből több filmet is forgattak Hollywoodban, majd 1963-ban musical is készült belőle. A vígjáték alapján 1998-ban A szerelem hálójában címmel készítettek filmet, de ebben a produkcióban Meg Ryan és Tom Hanks szerelmi románca már elektronikus levelezés útján bontakozik ki.

A keszthelyi előadáson a főbb szerepeket Kern András, Pokorny Lia, Stohl András és Simon Kornél játssza, színpadra lép még Borbás Gabi, Cserna Antal, Papp János Földes Eszter és Szemenyei János, Bereczki Zoltánt pedig ezúttal prózai szerepben láthatja a közönség. A Keszthelyi Nyári Játékokat a Básti Juli-Puskás Tamás művészházaspár kezdeményezésére 2000 júliusában rendezték meg első alkalommal a kastélymúzeum parkjában. Puskás Tamás beszélt arról is, hogy a keszthelyiek a nyár ünnepének tartják a színházi előadás-sorozatot, rajtuk kívül a környező falvak lakói és a turisták is szép számmal érkeznek az előadásokra.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.