Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Malom épül Kádártán

2013. július 17. 11:21
Kádártára költözik a Hársfa úton található malom. A beruházásnak köszönhetően 51 ember jut a környéken munkához – tudhattuk meg a szerdai alapkőletételen.

Szatmári Zoltán, a Szatmári Malom Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, 1993 óta hosszú utat tett meg a cége. Folyamatosan követik a fogyasztói igényeket és elvárásokat. Nemrégiben a jászberényi malomban történt egy nagyobb bővítés, amely sikerének hatására most Veszprémben is fejlesztések kezdődnek el. A beruházásnak köszönhetően 51 környékbeli ember kaphat munkát. Előreláthatóan az építkezés májusban befejeződik – közölte az ügyvezető igazgató.

dr. Navracsics Tibor

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: három ok is van, amiért örül a fejlesztésnek. A Hársfa utcából elköltözik a malom, így az ott élők kevesebb zajnak lesznek kitéve, új munkahelyek teremtődnek, valamint a beruházások mutatják, hogy kifelé jövünk a válságból – fejtette ki a politikus. Hozzátette, Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, egyre több a beruházás, az építőipar pedig 10 százalékkal növekedett. Veszprém várost és megyét a kitartó vállalkozóinak köszönhetően nem érintette olyan erősen a válság.

Porga Gyula

Pócs János, országgyűlési képviselő és Jászapáti polgármestere méltatta a Szatmári családot, amiért nem féltek a rendkívül kockázatos mezőgazdaságba beruházni. Hozzátette, a jászsági vállalkozók sikerének titka, hogy nem harcolnak egymással, hanem igyekeznek együttműködni. 

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere az alapkőletételt a magvak elvetéséhez hasonlította. Amikor a jó gazda elültet valamit, azt a jövőbe vetett hittel teszi. A malom alapkövének letétele is ebben a szellemben zajlik. A politikus megköszönte a Szatmári Malom Kft. vezérigazgatójának, hogy meghallgatta a Hársfa utcában élők panaszait, hogy aztán pénzt és energiát nem kímélve új helyet találjon a malomnak.

A köszöntők után egy emléklapot, egy mai újságot, aprópénzt, a malom tervrajzát és építési engedélyét, valamint az alapkőletétel meghívóját egy időkapszulába zárták, amit dr. Navracsics Tibor, Porga Gyula, és Szatmári Zoltán helyezett el az alapkőben.

Horák János
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.