Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Piros riasztás a hőség miatt

2013. augusztus 3. 19:58 // Forrás: mti
Vasárnapra már tizennégy megyére és a főváros területére adta ki a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 A meteorológiai szolgálat az MTI-hez szombaton eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: az ország legnagyobb részén vasárnap is 27-30 fok közötti, északkeleten 25-27 fok körüli napi középhőmérséklet várható. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Az ország többi területén harmadfokú figyelmeztetés lesz érvényben.  Emellett az UV-B sugárzás maximuma vasárnap is elérheti a nagyon erős szintet.

A meteorológiai szolgálat figyelmeztetésében kitért arra is, hogy vasárnap késő este az Alpokalján és a Kisalföldön előfordulhat zivatar. Ezzel együtt az előrejelzés szerint vasárnap is alapvetően derült, napos, száraz időre lehet számítani. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb hőmérséklet 32 és 37 Celsius-fok között alakul.

vehir.hu
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.