Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekordot dönthet az idén az idegenforgalom

2013. augusztus 25. 8:52 // Forrás: mti
A turizmus kilábalt a válságból, az előrejelzés szerint az idén, a tavalyi rekordot is 8 százalékkal meghaladó mértékben, az év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken az idelátogató külföldi és hazai vendégek.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára tájékoztatása szerint a tavalyi, hozzávetőleg 1200 milliárd forintos bevétellel Magyarországon a GDP hét százalékát teszi ki az idegenforgalom részesedése és a következő években a 15-18 százalékos arány elérése a feladat. Az ország vonzerejének növekedéséhez az Új Széchenyi Terv beindítása nyomán 150 milliárd forint értékben több mint 600 kisebb-nagyobb fejlesztés valósult meg - döntő mértékben EU-s forrásból - amelyekbe sok egyéb mellett szállodaépítés, egészségturizmust szolgáló beruházások, strandbővítések, a természeti, kulturális örökségek megóvása, elérésükhöz a jobb körülmények biztosítása szerepel. Viszont lemaradás van a konferenciaturizmus infrastruktúrájában, holott ez az idegenforgalom jól jövedelmező szegmense, ezért például Budapesten egy új centrum megépítése a feladat - tette hozzá. 

A helyettes államtitkár utalt rá, az EU a 2014-2020 közötti időszakban a turisztikai fejlesztések támogatásánál a hangsúlyt az idegenforgalmi vonzerő fokozására, a vendégfogadás körülményei minőségének javítására, az országimázst növelő turisztikai attrakciók megvalósítására helyezi. A koncepció szerint ily módon a várhatóan megélénkülő forgalom nyomán keletkező plusz bevételekből jut majd például egy-egy régióban további szállodaépítésekre, a gyógyfürdők bővítésére, kerékpárutak kialakítására. Összességében ezáltal is emelkedhet a szolgáltatások minősége, ami azért fontos, mert az idegenforgalom világszerte az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, a versenyben pedig nem lehet lemaradni - húzta alá Csepreghy Nándor.

vehir.hu
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.