Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bakony és Balaton két keréken

2013. szeptember 13. 21:07
Kerékpárkölcsönző hálózat indít a Bakony és Balaton térségi TDM szervezet – tudhattuk meg pénteken a Malomkertben tartott sajtótájékoztatón.

Mikor elindult ez az összefogás, célként nem csupán a turisták idecsalogatását jelölték meg, hanem az itt élőknek is szerettek volna kedvezni - mondta Porga Gyula polgármester. Közölte, mindegy, hogy ki milyen célból látogat ide, érdemes megnézni a térség többi részét is.

Lencsés Tamara, a TDM ügyvezetője elmondta, 330 kerékpárt szereztek be, amiket a térség településein – összesen 11 ponton lehet majd kibérelni. Ezeken a helyeken elérhetők lesznek sisakok, mellények, javítóeszközök, bicikli-utánfutók, és még sok más kiegészítő – tette hozzá. Megtudhattuk, a rendszer különlegessége, hogy a kerékpárt nem szükséges ugyanabba a pontba visszavinni használat után, ahol kibéreltük, hanem a hálózat bármelyik kölcsönzőjében le lehet adni. A magas középkategóriás, egyedi festésű kerékpárokat Veszprémben majd a Laczkó Dezső Múzeumnál, a Tourinformnál, a Malomkertben, valamint a Kolostorok és Kertek területén lehet kibérelni.

Hebling Vilmos, a hálózat kialakításában hatalmas szerepet vállaló HEFA Kft. igazgatója elmondta, a kölcsönzők működésének összehangolása óriási feladat lesz. Ha minden jól megy, a Mobilitás Héten az érdeklődők kipróbálhatják a kerékpárokat, jövő tavasszal viszont már teljesen élesben megy a rendszer – jelentette ki.

Horák János
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.