Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Ellenszélben is győznének

2013. szeptember 26. 18:18
Közös sajtótájékoztatón mutatta be Veszprém megyei egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit az MSZP és az Együtt-PM Szövetség.

"Létrejött Magyarországon az az erős ellenzéki szövetség, amely megfelel a kihívásoknak, és át tudott kelni azon az aknamezőn, amit a választási törvény módosításával Orbán Viktor és pártja telepített a demokratikus változás előtt" - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője az ellenzéki szövetség jelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonfüreden.

Bajnai GordonBajnai Gordon

"Az ország 106 egyéni körzetében egy, közös demokratikus ellenzéki jelöltet állítunk, támogatjuk egymást, hogy 2014-ben kormányváltás lehessen - tette hozzá. Hangsúlyozta, ez a szövetség már több helyi időközi választás alkalmával megmutatta erejét, legutóbb például Baján, amely kapcsán fontos üzeneteket fogalmazott meg az Együtt-PM Szövetség vezetője. - "Megmutatkozott, hogy a tahóság és a szélsőség politikáját emelte közéleti rangra a Fidesz, illetve ellenfelünk nem riad vissza a törvények túllépésétől sem, hiszen a bizonyítékok választási csalás gyanúját támasztják alá. Erre kell felkészülnünk jövő tavasszal is, de 2014-ben ellenszélben is győzni tudunk" - hangoztatta a politikus.

Mesterházy AttilaMesterházy Attila

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke úgy fogalmazott, ezzel a politikai konstrukcióval létrejött a kormányváltók szövetsége, amely garantálja a kormányváltást akarók számára, hogy meneszteni tudják Orbán Viktort. Egyetlen ellenzéki szavazat sem fog elveszni - húzta alá. - "Ezzel a szövetséggel öt dolgot garantálunk Magyarországnak. A következő kormány esetén - ami egy bal oldal által vezett kormány lesz - jogállamot, jobb életet, fejlődő gazdaságot, félelem nélküli életet és jogállami jogszerű elszámoltatást ígérünk" - mondta. - "Durva és kemény kampányra készülünk, aljas támadások is lehetnek. Magyarország újra egy szabad igazságos köztársaság legyen, ehhez kormányváltás szükséges, ami 2014-ben megtörténik és Orbán Viktor a történelem szemétdombjára kerül" - emelte ki.

Az asztalnál balról: dr. Horváth József, Gőgös Zoltán, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Scheiring Gábor - hallgatják Pál Béla gondolataitAz asztalnál balról: dr. Horváth József, Gőgös Zoltán, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Scheiring Gábor - hallgatják Pál Béla gondolatait

A sajtótájékoztatón elhangzott, a veszprémi körzetben Pál Béla lesz a jelőltjük, aki úgy fogalmazott: nem megverni akarja dr. Navracsics Tibort, hanem legyőzni, ami egyszer már sikerült. - "Veri a sors őt eléggé azzal, hogy teljesen ellentétesen kell tevékenykednie igazságügy miniszterként, mint amit a jogi egyetemen tanult és most tovább ad a hallgatóknak is" - magyarázta Pál Béla. Hozzátette, hisz abban, hogy ez a szövetség le tudja váltani a jelenlegi kormányt.

Tüntetők várták az ellenzéki politikusokatTüntetők várták az ellenzéki politikusokat

A balatonfüredi választási körzetben Scheiring Gábor, az Együtt-PM Szövetség jelenleg is országgyűlési képviselője lesz a közös jelölt, aki vélhetően Kontrát Károllyal, a Belügyminisztérium politikai államtitkárával áll majd szemben.

Pápa egyéni választókörzetében Gőgös Zoltán, az MSZP megyei pártelnöke indul a szavazatokért, neki valószínűleg dr. Kovács Zoltán kormánymegbízottal kell “megmérkőznie”.

Ajka és Tapolca térségében Dr. Horváth Józsefet (MSZP), Ajka alpolgármesterét nevezték meg a szövetség megyei egyéni képviselőjelőtjeként. Ebben a térségben a Fidesz részéről Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökének indulását valószínűsítjük.

Cseh Zoltán
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.