Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Közös érdekünk a közjó

2013. október 8. 13:46 // Forrás: mti
A kormányzat és önkormányzatok közös célja a közjó szolgálata kell maradjon, még akkor is, ha más-más párthoz tartozók alkotják, és egyébként sok vita és különbség is van köztük - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy keddi budapesti konferencia megnyitóján.

A legjobb önkormányzati gyakorlatok programjának konferencián arról beszélt, nem lehet kérdéses, hogy mind az államigazgatás, mind pedig az önkormányzatok a közjó céljait szolgálják, azt, hogy Magyarország "gazdagabb, boldogabb, biztonságosabb ország legyen".

Szerinte az előfordulhat, hogy a kormányzat és egy önkormányzat pártpolitikai szempontból egymásnak konkurense, de az nem, hogy az országot előrevivő ügyek megvitatásában a pártpolitikai szempontok legyenek meghatározók, és az egyik fél csak azért akadályozza meg a másikat céljai elérésében, mert másik párthoz tartozik.   

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben megkezdett közigazgatási reform célja, hogy az önkormányzatok és az állam viszonyát az együttműködés és a partnerség jellemezze a konfliktusok és a versengés helyett. A partnerség és együttműködés jelszavával meghirdetett reformmal arra is lehetőséget kívántak teremteni, hogy új feladatelosztás keretében a kormányzat és az önkormányzatok is megvalósíthassák saját célkitűzéseiket, elképzeléseiket.   

Navracsics Tibor elmondta, most, hogy már működik az új rendszer, a visszajelzéseket és a tapasztalatokat várják a még érzékenyebb, a polgárokra még az eddigieknél is jobban figyelő közigazgatási rendszer érdekében.

A kétnapos konferencián települési önkormányzatok verseny keretében mutatják be egymásnak ötleteiket, jó gyakorlataikat.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A parlamenti ciklus végére megduplázzák a tanárok bérét, és márciustól pedig átlagosan húsz százalékkal növelik a szakápolói alapbéreket – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. 2024. január 18. 11:48 Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében 2024. január 1-jén ugyanúgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de a magyar közigazgatásban, azon belül a kormány intézményrendszerében mégis fontos változások mentek végbe. A száraz adminisztráción kívül az egyik ilyen változás hamarosan a hétköznapi emberek életét is érintheti, ráadásul egy veszprémi politikusnak, Navracsics Tibornak kell levezényelnie. 2024. január 9. 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.