Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győrben vívja KEK-meccsét a Barabás

2013. november 4. 21:11
A Veszprém Barabás Duna Takarék KC a Magvassy Mihály Sportcsarnokban fogadja a fehérorosz Gorodnicsanka együttesét a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 3. fordulójában.

„Hazai, sorban a második KEK-mérkőzésünk különleges, rendhagyó formában kerül megrendezésre. Mint azt már korábban tudni lehetett, az idei KEK szereplésünk során a HK Gorodnicsanka ellen lépünk pályára. A fehérorosz egyesülettel tavaly az Érd ellenfeleként találkozhatott a nagyközönség, ekkor feladták pályaválasztó jogukat és mindkét mérkőzésre Magyarországon került sor. Sajnos idén ez az opció nem valósult meg, ugyanis már adottak a fehérorosz klub lehetőségei ahhoz, hogy otthoni környezetben harcolhassanak a továbbjutásért’ – olvasható a klub hétfő esti sajtóközleményében.

A párharc első mérkőzésére így idegenben,  2013. november 9-én, magyar idő szerint 16.00 órakor kerül sor.

Róth Kálmán együttese november 9-én fogadta volna Békéscsabát a bajnokságban. A KEK-mérkőzés miatt ez a találkozó három nappal korábban, november 6-án (szerdán) 18 órakor kezdődik. A változás a junior illetve ifi mérkőzéseket nem érinti.

„A hazai KEK-mérkőzést szerettük volna különlegessé tenni és a lehető legnagyobb támogatást szervezni a lányok mögé nemzetközi menetelésük során. Ennek érdekében a rendhagyó visszavágóra a Magvassy Mihály Sportcsarnokban a Győri Audi ETO Bajnokok Ligája mérkőzése előtt kerül sor” – folytatódik a VBKC hivatalos tájékoztatása.


A 2013. november 16-i teljes program:
14.45 óra: Veszprém Barabás Duna Takarék KC–HK Gorodnicsanka
18:30 óra: Győri Audi ETO KC–HCM Baia Mare

A DIGI Sport mindkét mérkőzést élőben közvetíti.


Jegyinfó
Jegyeket a KEK visszavágóra november 11-étől a Győri Audi ETO jegypénztárában lehet megvásárolni 1500 forintos áron, azon szurkolóink számára, akik a Győri Audi ETO KC – HCM Baia Mare találkozóra érvényes belépőjeggyel, illetve bérlettel rendelkeznek, a belépőt 1000,- Ft-os kedvezményes áron biztosítjuk.

A 2013-2014-es bajnoki idényre megváltott bérletek a hazai, nemzetközi kupamérkőzéseken is érvényesek.

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.