Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jön Andersen

2013. december 27. 11:23 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Az Andersen, avagy a mesék meséje címmel zenés játékot tekinthetnek meg a nézők december 29-én délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban.

A Magyar Színház előadását a már elhunyt Iglódi István rendezte. A zenés játék történetének középpontjában egy árva kislány, Gerda áll, aki a véletlen folytán vetődik Andersen szegényes pincelakásába. Andersen megelevenedett bábfigurái − az Ólomkatona, a Táncosnő, Zsófi rongybaba és Ole manó − egy különleges küldetés teljesítésére kérik fel a kislányt: meg kell ölelnie a Hókirálynőt, hogy feloldódhasson a jég az emberek szívéről, és egy boldogabb, szeretetteljesebb világ köszöntsön ránk. A"titkos összeesküvők" alaposan felkavarják az író életét, ráadásu megjelenik Lina kisasszony is, a fiatal színészjelölt, s Andersen szívét rabul ejti a szerelem. A produkció főszereplője Rancsó Dezső, akit a veszprémi közönség jól ismerhet, hiszen pályafutása elején több évig tagja volt a teátrumnak.

vehir.hu
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.