Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Mesterházy: legkésőbb a jövő hét végére lezárulnak az egyeztetések

2014. január 10. 0:05 // Forrás: mti
Csütörtökön még csak a hivatalos tárgyalásokat előkészítő megbeszélés zajlott le, de Mesterházy Attila szerint legkésőbb a jövő hét végére eredményesen lezárulnak a baloldali ellenzéki pártok között zajló egyeztetések.

  Ezt a szocialisták pártelnöke csütörtök este, az MSZP székházából távozóban mondta a rá várakozó újságíróknak. A politikus közölte, hogy a megbeszélésen rajta kívül az Együtt-PM részéről Bajnai Gordon, a választási szövetség vezetője, illetve Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, a Demokratikus Koalíciótól pedig Gyurcsány Ferenc pártelnök vett részt.

Az egyeztetést "konstruktívnak és jó hangulatúnak" nevezte Mesterházy Attila. Azt mondta, véleménye szerint a találkozót rövid időn belül folytatni tudják a hivatalos tárgyalásokkal, de a későbbi megbeszélések időpontját nem közölte. Az ezt firtató felvetésre csak annyit mondott: "nemsokára".

Szavai szerint csütörtökön minden kérdés "az asztalra került", de mint mondta, nem látott olyan akadályt, amely "lehetetlenné tenné a nagyon rövid időn belüli megállapodást". Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc kaphat-e befutó helyet a közös listán, azt kérte, hogy részletkérdésekre hadd ne kelljen felelnie. Hozzátette: nem lát olyan problémát, amelyet ne lehetne megoldani.

Egyelőre abban az ügyben is türelmet kért, hogy az MSZP és az Együtt-PM hány képviselő-jelölti helyet ad át a DK-nak. Úgy fogalmazott: viszonylag nyugodt légkörben és nem a nagy nyilvánosság előtt szeretnék folytatni a tárgyalásokat, mert érzékeny tartalmi, formai és személyi kérdésekről van szó.

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.