Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Az MSZP egyetért az Együtt programjával

2014. január 11. 9:21 // Forrás: mti
Programot hirdetett az Együtt-PM pénteken, a párt elképzeléseit Bajnai Gordon prezentálta.

Bajnai Gordon, a pártszövetség vezetője azt mondta: olyan Magyarországot ajánlanak az embereknek, ahol "végre nyugi van".

"Új kiegyezést hirdetünk, a rezsim vezetőinek és kegyenceinek politikai felelősségre vonása után" - jelentette ki, azt ígérve, a nemzeti érdek szempontjából legfontosabb ügyekben megtalálják a közös nevezőket.

A te jövőd - Haza és haladás, szolidaritás és Európa című programból Bajnai Gordon kiemelte, hogy négy év alatt 220 ezer új munkahelyet hoznának létre, hogy a közoktatásban az állam helyett ismét a szülők, a tanárok és a helyi közösségek dönthetnének az őket érintő kérdésekről, illetve hogy a mainál igazságosabb, kétkulcsos adórendszert vezetnének be.

Fotó: MTIFotó: MTI

Hozzátette, a kormányváltás érdekében fogadta el az MSZP feltételét: közös lista akkor lehet, ha a szocialisták nevezik meg a miniszterelnök-jelöltet. Bajnai Gordon ezt azzal magyarázta, személyes áldozat árán is ideje volt véget vetni az ellenzéki kakaskodásnak, mert "Orbán Viktor már kezdte behűteni a pezsgőt".

Bajnai Gordon azt mondta: a választásig hátralévő 85 nap elég, hogy visszaszerezzék a győzelembe vetett hitet, de kevés, hogy újrakezdjék a belvitákat. "Jobb egy kiegyezés ma, mint holnap egy újabb Orbán-kétharmad" - hangsúlyozta, azzal együtt, hogy ő meghozta a legnagyobb áldozatot, amikor lemondott miniszterelnöki ambíciójáról.

Mesterházy Attila pártelnök pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pártja is azt mondja, "Európa igazodási pont, mert Magyarország előrejutását egy progresszív és feltörekvő közösségben tudjuk biztosítani". Egyetértenek a munkahelyteremtés, jó iskolák és igazságos adórendszer hármasában, mert azt akarják, hogy minden állampolgár számára "jobb és élhetőbb legyen az élet" - tette hozzá.

Mint kiemelte: az MSZP fontosnak tartja, hogy az Orbán-kormány leváltását közös ügyekkel, közös tartalommal és közös célokkal segítsék elő. Az MSZP programja összeegyeztethető a most megismerttel, és megteremti a majdani közös kormányzás alapjait - írta Mesterházy Attila, megjegyezve: abban bíznak, hogy ez a szövetség továbberősödik és bővül a demokraták sikeres összefogásának és választási győzelmének a megteremtését szolgálva.

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.