Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Gergők és Vicuskák

2014. január 20. 12:07
Újra a középiskolásoké a színpad a Veszprémi Petőfi Színházban.

Idén Gergők és Vicuskák címmel magyar írók, költők regényeiben, novelláiban, verseiben szereplő szerelmi történetekből játszanak el jeleneteket a fiatalok, akik 11 oktatási intézményből érkeznek és az előadásban összesen 170-en lépnek színpadra.

Kéri Kitty színművész, a darab rendezője elmondta, hogy a tavalyi Emberek az embertelenségben című megrázó előadás után, idén a kicsit vidámabb téma, a naív, tiszta, ifjúkori szerelem áll a központban. Ennek a színpadra állítása azonban szokatlanul nehéz feladat volt. A színházba látogatók egy olyan előadást tekinthetnek meg szombaton, amely két síkon mozog. Az első sík, az maga a kitűzött cím, a Gergők és Vicuskák.

Kéri KittyKéri Kitty

A balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium, az Egri csillagok szerelmi szálát dolgozta fel, ennek mozzanatai adják majd a szombati előadás vázát. Ezekre az apró jelentekre fog saját produkcióival válaszolni az előadásban résztvevő többi iskola. A túlnyomó részben magyar klasszikusokból felépülő darabban helyett kaptak kortárs költők művei is. A dramaturgia különlegességének köszönhetően egy modern, két részes előadást nézhetnek meg a színházba látogatók. 

A szolnoki kezdeményezésű Ádámok és Évák programhoz a Veszprémi Petőfi Színház az elsők között csatlakozott. A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy a középiskolásokat ilyen formában is bevonja a színház életébe. Panaszra eddig sem volt ok, hiszen a korosztály képviselői aktív színházlátogatók, mondta el Kellerné Egresi Zsuzsanna, a veszprémi Petőfi Színház értékesítési vezetője. Kezdetben  a színház számára nehéz feladat volt a közel kétszáz diák és tanár mozgatása, irányítása de az elmúlt évek tapasztalatai megedzették a színház munkatársait és idén már rutinosan készültek az előadásra. 

Molnár SándorMolnár Sándor

Molnár Sándor, a Lóczy Lajos Gimnázium színjátszó körének vezetője elmondta, hogy a diákok szeretik a szerepeiket és szívesen játszák azokat. Vannak köztük rutinosabbak és olyanok is, akik először lépnek a világot jelentő deszkákra. Molnár Sándor véleménye szerint ez egy nagyon jó kezdeményezés, amibe érdemes volt belekezdeni. 

Kéri Kitty instruálja a Lóczy Lajos Gimnázium tanulóitKéri Kitty instruálja a Lóczy Lajos Gimnázium tanulóit

A sajtótájékoztató után a Kozmutza Flóra Képességfejlesztő Általános Iskola és a Lóczy Lajos Gimnázium diákjai két részletet mutattak be az előadásból. 

Csepely Máté
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.