Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Májusi közgyűlés

2015. május 28. 7:59
Percről percre tudósításunk a városházáról.

napirend előtt

8:05

Egyperces néma felállással emlékeztek dr. Sindler Györgyre, a VKSZ Felügyelőbizottságának tegnap elhunyt elnökére.


8:15

Mielőtt a képviselőtestület elkezdte volna tényleges munkáját, a közgyűlés nyilvánossága előtt bemutatták Krenhardt Eszter hetedik osztályos tanulót, aki önzetlen cselekedetével nagy emberségről tett tanúbizonyságot. Eszter a Jótékony Mozgás program (amelynek célja a fogyatékos és ép gyermekek közös időtöltése) tomboláján egy kerékpárt nyert, és úgy döntött, hogy nem veszi át nyereményét. Előre eldöntötte ugyanis, hogy amennyiben nyer valamit, azt felajánlja a sérült gyermekeknek. Tette példa nélküli a Jótékony Mozgás program történetében, jó példával mutatta meg, mi a programsorozat valódi célja.


8:44

„Vészjósló viharfelhők az Ipari Szakközépiskola felett” címmel interpellációt nyújtott be Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője. Felmerült az iskola mögötti két sportpálya értékesítése. "Ha a terület értékesítése megtörténik, nem csak két sportpálya veszik el. Az ingatlanon található egy 13 állásos sorgarázs valamint az oktatási eszközök raktára, aminek a hasznosításából az iskolának bevétele is keletkezik. Mindezeken kívül az ingatlanon van egy 25 állású parkoló. Ezt nem csak az iskola dolgozói használják, hanem a Belvárosi Tornaterem látogatói is" - állítja a frakcióvezető.

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: sportlétesítmények terén nem áll túl jól a város, azonban TAO-források megragadásával lehetőség lenne ezen javítani. A Kádár utcai ingatlant csak sport célra kívánják hasznosítani, ott egy olyan sportcsarnokot létesítenének, amit délután az építtető egyesület használna, délelőtt pedig az Ipari testnevelési szükségleteit elégítené ki.

Brányi Mária alpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint Hartmann Ferenc csúsztatott, felszólította a frakcióvezetőt, hogy vonja vissza valótlan állításait.

Halmay György (Fidesz-KDNP) szerint a 2000-ben megkötött megállapodásban rögzítettek szerint rendezni kell az Ipari és a szomszédos Szilágyi iskola közötti telekviszonyokat. Tárgyalásokat kezdeményezett az Ipari vezetésével a békés együttélésről. Mivel az intézmény fenntartóváltás előtt áll, jelenleg nincs kivel tárgyalni a kérdésekről.

Hartmann Ferenc azzal zárta a vitát, hogy mindenképpen értelmes párbeszéd útján létrejött közös megállapodásra van szükség az ügyben.

*

A bevásárló utca és környéke visszanyerte-e a felújítás óta vásárlóközönségét, tapasztalható-e forgalomnövekedés? Mekkora mérhető bővülés mutatható ki ezen a területen? - kérdezte Gerstmár Ferenc (LMP).

A polgármester válaszában kifejtette: erősödött a belváros kereskedelmi forgalma. Európai trend, hogy a belvárosok veszítettek vonzerejükből a városszéli kereskedelmi központok megjelenésével. A jó példák azt mutatják, hogy ha új funkciókkal töltjük meg a belvárost, az növeli a terület vonzerejét. Látható, hogy a felújítás óta sokkal többen vannak a Kossuth utcán, töltik ott az idejüket. Az önkormányzat két ingatlant is értékesített ott közel százmillió forint értékben. Szinte megduplázódott az itt található ingatlanok ára.


8:58

Milyen indokok alapján mentette fel az Intézményi Szolgáltató Szervezet gazdasági vezetőjét a polgármester? - kérdezte Katanics Sándor, a Demokraták Veszprémért képviselője. Porga Gyula elmondta, hogy az igazgató korábban indokolta a döntést, ahhoz nem kíván semmit hozzátenni. Az ügyből munkaügyi per lesz, az nem a nyilvánosságra tartozik. Ezzel együtt egy belső vizsgálatot is indítottak a szervezetnél, annak eredményét nyilvánosságra fogják hozni.

Szintén az ISZSZ-el kapcsolatban tett fel kérdést Forgóné Kelemen Judit (Jobbik), aki a tavalyi belső ellenőrzéssel kapcsolatos részletekre volt kíváncsi. A polgármester írásbeli részletes választ ígért.

*

Forgóné Kelemen Judit a Március 15. utcai klubkönyvtár esetleges bezárására kérdezett rá. Porga Gyula elmondta, hogy egy évig biztosan nem sérül a jelenlegi funkció, hiszen azt pályázati fenntartási kötelezettség védi. A Veszprém Agóra átadásával indokolttá vált a városrész kulturális intézményeinek újragondolása, a jelenlegi klubkönyvtár helyiségét továbbra is közcélokra, de nem feltétlenül a jelenlegi funkciójában hasznosítanák. Forgóné Kelemen Judit szerint a klubkönyvtárra nagy szükség van, az nemcsak könyvtár, hanem közösségi tér is. Ha betereljük az embereket az Agórába, akkor elveszti családias jellegét a rendezvény. A képviselő azt javasolta, hogy a polgármester kezdeményezzen konzultációt a környéken élőkkel.


9:05

Dr. Strenner Zoltán (Fidesz-KDNP) napirend előtti felszólalásában a múlt héten megnyílt Agórát méltatta, illetve beszámolt a projekt megvalósulásának részleteiről, illetve az épület tervezett funkcióiról.

Halmay György a Kárpátaljáért szervezett jótékonysági koncertről számolt be, amelynek bevételéből több mint 700 ezer forintot juttathattak el a beregszászi Máltai Szeretetszolgálathoz.


Napirend

9:30

Tekintettel a VEDAC eddigi sikereire és a most következő időszak kihívásaira a klub vezetése kezdeményezte a támogatási szerződés meghosszabbítását a most következő olimpiai ciklus végéig, 2020. december 31-ig, valamint az éves támogatási összeg 20.000.000 Ft-ról 25.000.000 Ft-ra történő felemelését. Az önkormányzat a kezdeményezés mellé állt.


10:10

Az önkormányzat az elmúlt időszakban tárgyalásokat folytatott az egykori Heim Pál Gyermekkórház épületének a hasznosítása és fejlesztése érdekében. Az ingatlan fejlesztése kapcsán a Heim Pál Alapítvány is megkereste a várost annak érdekében, hogy a „Mesekórház” projektjük megvalósításához együttműködő partnerként működjön közre.

Az Alapítvány a Mesekórház projekt keretében Veszprém Egyetemváros településrészének közel húsz éve üresen álló, romos, helyi védettséget élvező épületegyüttesét és elgazosodott parkját kívánja rehabilitálni, hogy világszínvonalú, XXI. századi technológiák, valamint egyedülálló gyermek és családközpontú megoldások és terápiák mentén Veszprém város, Veszprém megye és Magyarország egyik büszkesége lehessen.

A közgyűlésen Némedi Lajos ismertette az intézmény történetét. Az épület eddigi sorsával korábban itt foglalkoztunk. Forgóné Kelemen Judit a Heim Pál Alapítvány működésével kapcsolatban tett fel kérdéseket. Katanics Sándor számára az nem volt teljesen világos, hogy az egészségügyi alapszolgáltatás keretében is nyújt-e szolgáltatást az intézmény?

Heim Pál, a Heim Pál Alapítvány stratégiai vezetője kijelentette: tizenöt éve vár erre a pillanatra. Szerinte egy országnak a legtöbb energiát és erőforrást a gyermekeinkre kell fordítania. Az egészségügyből legjobban a humánus megközelítést hiányolja. "Az, hogy a jövő, amit látni szeretnénk megvalósul-e, a gyerekeinken múlik" - jelentette ki. Ezért is vette döbbenten tudomásul, hogy az elmúlt tizenöt évben gyermekgyógyászati intézmény fejlesztésére nem került sor az országban. A kérdésre válaszolva elmondta: szeretnének alapellátást nyújtani, ez azonban kormányzati döntés függvénye lesz. Bízik abban, hogy ehhez kellő mozgásteret kapnak a politikától.

Némethné Károlyi Jolán (Fidesz-KDNP) kijelentette: a veszprémi gyermekosztály a megye megelégedésére dolgozik, fontosnak tartják a személyközpontú, humánus bánásmódot. Abban bízik, hogy az alapítvány jó kapcsolatot tud ápolni majd velük. Baumgartner Lajos (Fidesz-KDNP) szerint az egyetemi városrész többet érdemelt volna, mint hogy az ott élők évtizedeken át szemtanúi legyenek az épület lepusztulásának. Örül annak, hogy az intézmény újra gyermekektől lehet hangos.


10:12

Veszprém belterületén a Pápai utat a Veszprémvölgyi utcával összekötő – jelenleg név nélküli - utca mentén építési telkeket alakítottak ki. Az építési telken felépülő első lakóépület használatbavételére hamarosan sor kerül, ezért a tulajdonos a közterületi szakasz elnevezésének igényével kereste meg a hivatalt. Az utcanév munkacsoport javaslatára a közterület Próder Ferenc nevét veheti fel.

Próder (Börzsönyi) Ferenc (1901-1943) veszprémi út-, vasút-, hídépítő mérnök, a veszprémi m. kir. Államépítészeti Hivatal mérnöke; az aszfaltburkolat egyik meghonosítója. A Völgyhíd építésének kezdeményezője, a kor színvonalán megépült 8. sz. főút, a Balaton körüli műutak, a 82. sz. főút Veszprém megyei szakasza kivitelezésének irányítója. Nevét élete végén magyarosította, a tevékenysége legnagyobb részét Próder néven teljesítette.


10:40

A közgyűlés Takács László önkormányzati képviselőt, a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnökét delegálta a Városi Idősügyi Tanácsba. Takács László – aki eddig „külsősként” részt vett a Tanács munkájában –, segítséget tud nyújtani az olyan programok kidolgozásában, megvalósításában, ami az idős emberek áldozattá válásának megelőzésével kapcsolatos.

*

Beszámoló a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása 2014. évi tevékenységéről

A Társulási Tanács 2014. évben 8 alkalommal ülésezett, 38 napirendi pontot tárgyalt és 47 határozatot hozott.

  • Nemesvámos Község Önkormányzatának Képviselő – testülete döntött arról, hogy a Társulás Egyesített Szociális Intézménye a szociális alapszolgáltatások közül melyik alapszolgáltatást biztosítja. A tagnyilvántartásra és a lakosságszám változására való tekintettel februárban módosítani kellett a Társulási Megállapodást.
  • Királyszentistván és Papkeszi Községek társulásból történő kilépésével kapcsolatos elszámolásról szintén döntött a Társulási Tanács.
  • Megtörtént a Társulási Tanács döntése alapján az alapellátási központi ügyelet működtetéséhez szükséges ügyeleti gépkocsi üzembentartói jogának az átadás – átvétele.
  • A Társulási Tanács a 28/2014. (XII. 8.) határozatával döntött a Ford Transit gépjármű értékesítéséről.
  • A Társulási Tanács a 2014. december 8-i ülésén jóváhagyta a 2015-2018. évekre vonatkozó stratégiai ellenőrzési tervét, és elfogadta a 2015. évi ellenőrzési tervet.
  • Megtörtént a szociális szolgáltatástervezési koncepció elfogadása és a polgármesterek személyében történt változás miatt a társulási megállapodás módosítása.
  • Módosításra került a VKTT Egyesített Szociális Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának, szakmai programjának és házirendjének a módosítása.

*

Az „Életöröm” Idős Otthon Szociális Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. beszámolója

Az „Életöröm” Idősek Otthona (továbbiakban: Otthon) 2005. december 1. napjával kezdte meg működését 150 főre engedélyezett férőhelyszámmal. A hatályos működési engedély alapján az Otthon 2014. évben 145 férőhelyen idősek otthona, 5 férőhelyen időskorúak gondozóháza intézményeként működött. Alapellátás keretében az intézmény szociális étkezést biztosít az arra igényjogosult veszprémi lakosok számára.


11:08

Az Ádám Iván utca 1. szám, 4768 hrsz. alatt található, korábban orvosi rendelőként működő ingatlan értékesítésére februárban nyílt pályázatot írtak ki. A Tulajdonosi Bizottság az ingatlan minimum értékesítési árát nettó 90.000.000,- forintban határozta meg. A hirdetményre 1 pályázat érkezett, a benyújtó RÁTESZ Kft. A RÁTESZ a meglévő épületek részbeni bontása után új, a XXI. század, s a város körforgalmi központi részének megfelelő megjelenésű ingatlant kíván építeni, és azt követően bérbe adni. A jelenleg itt működő három orvosi praxist a Völgyikút úti idősek otthonához építendő szárnyba költöztetik.

Hartmann Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy 3 háziorvosi praxis több mint 5000 főt lát el jelenleg ezen a helyen. Fontos, hogy ezeknek a praxisoknak a sorsát rendezzük.


11:13

Döntés született a civil keret terhére kiírt 2015. évi pályázatok elbírálásáról. A felhívásra összesen 156 pályázatot nyújtottak be, melyből 151 lett érvényes. A pályázók összesen 20 237 850 forint támogatást igényeltek, összesen azonban mindössze ötmillió forintot oszthat ki az önkormányzat. A mellékelt pdf fájlban látható a nyertesek névsora.

*

Beszámoló a Családsegítő és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Intézményfenntartó Társulás 2014. évi tevékenységéről

A Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ és Családok Átmeneti Otthona a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatások közé tartozó családsegítést és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások közé tartozó gyermekjóléti szolgáltatást és gyermekjóléti központ feladatait, valamint a gyermekek átmeneti gondozását látja el integrált intézményként.

  • családsegítés
  • adósságkezelés
  • rendszeres szociális segélyezettekkel történő együttműködés
  • gyermekjóléti központ
  • utcai szociális munka
  • kapcsolattartási ügyelet
  • készenléti szolgálat
  • kórházi szociális munka
  • gyermekjóléti szolgáltatás
  • fejlesztő pedagógiai szolgáltatás
  • pszichológiai tanácsadás
  • jogi tanácsadás
  • családok átmeneti otthona keretében nyújtott gyermekek átmeneti gondozása

Fenti feladatok az intézmény jogszabályban kötelezően előírt alapfeladatai, melyeken kívül, de azokhoz szorosan kapcsolódóan több egyéb feladatot is ellát:

  • Az intézmény támogatja és teret ad önsegítő csoportoknak, közösségeknek, melyek azonos probléma, élethelyzet mentén szerveződnek.
  • Az intézmény folyamatosan biztosít és közvetít szabadidős gyermekprogramokat.
  • Az intézményben szakszerű addiktológiai tanácsadás vehető igénybe.
  • Az intézmény számos szakembere mediációt végez.
  • Az intézmény szervezi és feladatot ad önkénteseknek.
  • Az intézmény adományokat gyűjt és oszt, valamint közvetít az adományozók és rászorulók között.
  • Az intézmény szakemberei tereptanárként hozzájárulnak a szociális és gyermekvédelmet érintő közép és felsőoktatásban részt vevő tanulók eredményes pályaorientációjához.

Ez történt még

  • Veszprém megpályázza a Finnugor kulturális főváros 2016 címet. A közgyűlésen vita bontakozott ki atekintetben, hogy létezik-e finnugor rokonság? Ezen elmélet ellen elsősorban Forgóné Kelemen Judit tiltakozott. Porga Gyula kijelentette: nem tudományos vitát kívánnak rendezni, hanem egy kulturális programsorozatot, ami nem mellesleg vendégeket vonzhat a városba. A témával hamarosan részletesebben is foglalkozunk.
  • Július elsejétől a herendiek is térítésmentesen vehetik igénybe a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat.
  • Az önkormányzat kezdeményezte több rátóti és kádártai állami útszakasz ingyenes önkormányzati tulajdonba vételét (9705/1 hrsz-ú (Posta út); 2820 hrsz-ú (Győri út); 2628 hrsz-ú és 2732 hrsz-ú (Vasút út))
  • Felülvizsgálták az Integrált Területi Programot. Porga Gyula elmondta: a kormány nyitott a Megyei Jogú Városok észrevételeire, a döntéseket Brüsszellel kell egyeztetni. A mostani felülvizsgálat nem jelentős változásokról szól, csak finomhangolás zajlik, a teljes keretösszeg néhány százalékáról.
  • Zárt ülésen döntenek a Véghely-díj és a Perlaky-díj adományozásáról.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.