Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Szeptemberi közgyűlés

2015. szeptember 23. 22:34

NAPIREND ELŐTT

A képviselő-testületi ülés előtt szokás szerint teret engednek egy-egy kulturális teljesítmény bemutatkozásának. Ezúttal a Veszprémi Kaleidoszkóp legújabb, Vásárállás című kötete a „hónap műtárgya”. A könyvről itt olvashat bővebben.


8:30

Gerstmár Ferenc (LMP) interpellációban érdeklődött az intézményrendszer átalakításáról (az ISZSZ létrehozása és a VKSZ feladatainak változása). Pontosan mennyi megtakarítást eredményezett az átalakítás? Hol férhetők hozzá az erről szóló kimutatások? Beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket az új modell? Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy a struktúra olyan mértékű változáson ment át, ami lehetetlenné teszi az összehasonlítást a 2012. és 2013. évek között. Pontos számok nincsenek, ennek ellenére a polgármester több beszélgetést is folytatott az intézményvezetőkkel, ami során kiderült, hogy a jelenlegi rendszernek számos hiányossága van, ezeket orvosolandó az októberi közgyűlésen előterjesztést nyújtanak majd be. Gerstmár Ferenc szerint nem sok értelme van az ígéreteknek, ha a változásokat nem tudjuk számszerűsíteni.

*

Hartmann Ferenc frakcióvezető (Demokraták Veszprémért) interpellációjában javasolta az azbesztmentesítés támogatását. "Tisztában vagyok vele, hogy az azbesztmentesítés nem kötelező önkormányzati feladat, de tudom egyúttal azt is, hogy az önkormányzat szerepvállalásával nagyobb az esély a közvetetten mintegy 600 lakást és több mint ezer veszprémit érintő környezetszennyező és egészségkárosító probléma megszüntetésére."

A probléma a következő épületeket érinti:

  • Halle u. 9. szám 4 lépcsőházában összesen 1113 m2, a
  • Munkácsy u. 3. szám 4 lépcsőházában összesen 1113 m2,
  • Jutasi út 59-es épület lépcsőházaiban összesen 2495 m2 az azbesztszórás. Ennél az épületnél még további kb. 100 m2 felület van az un. klímahelyiségekben ill. a hőközpont egy részén.

Porga Gyula polgármester jelezte, hogy a jelenlegi uniós ciklusban a társasházaknak lehetőségük lesz a panelprogram keretében az épületek megújítására, amibe az azbesztmentesítés is beletartozhat. Az önkormányzat azt a szakmai segítséget tudja megadni a társasházaknak, ami a pályázatok sikeres összeállításához szükséges, továbbá a külső források keresésében is tud segíteni.


8:45

Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) a "Reklámok, reklámberendezések, hirdetmények és hirdető-berendezések elhelyezésének szabályairól" szóló önkormányzati rendeletének eredményiről érdeklődött. A polgármester válaszában kijelentette: a Kossuth utcán és a Budapest úton érezhető változás történt. Bírságot nem szabott ki az önkormányzat. Az érintettek felszólítást kaptak, amit hosszas egyeztetés követ. Nem szeretnének büntetésig eljutni, és a tapasztalatok szerint a vállalkozások is megértik az önkormányzat szándékát, és nyitottak az együttműködésre.

*

Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) azt kérdezte, hogy miért nem függeszti fel Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendeletét? A rendelet szerint a köztetületen található hulladéktároló konténereket július 1-től zárható konténertárolóban kell elhelyezni. A képviselő szerint a VKSZ olyn kiadásokat is a lakóközösségekre próbál tolni, ami nem a társasházak feladata lenne. Porga Gyula polgármester emlékeztetett: 2002-es jogszabály írja elő a zárt kukatárolók alkalmazását, 13 éve nem sikerült ezt a problémát kezelni. A rendelet visszavonását nem tervezik.

*

Czaun János (Fidesz-KDNP) felszólalásában a gyulafirátóti Csanádi Jánosné teljesítményét méltatta, aki négy ezüst érmet szerzett a kazani senior úszó világbajnokságon. Az érmeket 3 különböző távú mellúszásban, illetve 200 méteres vegyes úszásban szerezte.


9:00

Katanics Sándor megkérdőjelezte a diákétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás törvényszerűségét. Az eljárás szabályszerűségéről vita bontakozott ki. A közbeszerzés lefolytatására vonatkozó lejárt idejű határozatot az ellenzéki képviselők ellenszavazatával, egy tartózkodás mellett végül elfogadta a közgyűlés.


NAPIREND

9:25

Bemutatták az önkormányzat gazdálkodásának első féléves statisztikáit.

Az önkormányzat és intézményei az első félévben 7,606 milliárd Ft költségvetési bevételt realizáltak, mely a módosított előirányzatnak 48,9 százaléka.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei 2015. I. félévében 7,803 milliárd Ft (finanszírozási műveletek nélkül) kiadást regisztráltak, mely a módosított előirányzat 42,5 %-a. A működési kiadások alakulása 45,4 %-os, a felhalmozási, felújítási kiadásoké 37,2 %-os.

Katanics Sándor a telekadóval kapcsolatban tett észrevételeket a kádártai és rátóti anomáliákkal kapcsolatban, valamint a tanévkezdéssel kapcsolatban jelezte, hogy nehézségekbe ütközik a gyógytestnevelés uszodai foglalkozások megvalósítása, és több munka elmaradt a nyáron az iskolákban. A polgármester elismerte a csúszásokat, amiket várhatóan az őszi szünetben pótolnak majd. Az adóval kapcsolatos előterjesztést legkésőbb novemberben tárgyalja a közgyűlés.

Forgóné Kelemen Judit szerint aggályra ad okot, hogy több intézmény többlet támogatásra szorulhat az év hátralévő részében. Egyúttal az ingatlan-értékesítéssel kapcsolatban érdeklődött, amire a polgármester válaszolva elmondta, hogy év végére várhatóan kétszázmilliós bevétellel számolhat az önkormányzat.

Baumgartner Lajos (Fidesz-KDNP) szerint ugyan vannak féléves viszonylatban az előirányzatnál gyengébben teljeítő mutatók, az év végére azonban más képet mutatnak majd a számok.

*

Az önkormányzat közvilágítási célú villamos energia beszerzésére 2016. és 2017. évekre évenkénti bruttó 150 millió forintot különített el. A 2016. február 01-től 2018. január 31-ig tartó időszakra vonatkozó egyéb villamos energia beszerzésre (terv szerint 7 561 510 kWh) összesen 32,708 millió forintot különítettek el.

A Veszprém Aréna törlesztését korábban átvállalta az állam. Az időközben kedvezőtlenül alakuló svájci frank árfolyam miatt a törlesztőrészletek nőttek, a kormány a különbözet átvállalásáról is döntött.

Katanics Sándor szerint bár sok pénzt fizetünk közvilágításra, az izzók cseréjére nem fordít kellő figyelmet a szolgáltató az állampolgárok bejelentései ellenére sem. Nemcsak a világítással van azonban baj a képviselő szerint, hiszen a kertvárosokban elhanyagoltak a zöldterületek, nem a csapadékmennyiségnek megfelelő kaszálás történt.


9:40

Az önkormányzat több bérlakás értékesítését tervezi. Gerstmár Ferenc szerint a koncepció megfogalmaz olyan elemeket, amelyek hosszabb távon a fejlődést is előirányozhatná, ilyen például a Máltai Szeretetszolgálattal közösen létrehozandó szociális lakásügynökség. Ezekkel a lépésekkel kapcsolatban érdeklődött az LMP képviselője, aki azt is felvetette, hogy határozatlan idejű szerződéssel rendelkező lakóktól a VKSZ megnövekedett lakbért kér.

Dr. Temesvári Balázs, a VKSZ vezérigazgatója elmondta, hogy bizonyos piaci alapon bérbe adott lakások bérleti díját felülvizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy azok már-már a szociális alapon kiadott lakások árszínvonalán mozogtak, ezek felülvizsgálata különösen a veszprémi ingatlan-helyzet ismeretében vált szükségessé.

Porga Gyula szerint Veszprémben egyre feszítőbb a munkaerőhiány, a gazdasági társaságok fejlődését gátolja. Szinte minden beosztásra a betanított munkástól a fejlesztőmérnökig szükség lenne, de az ország más részeiről nehéz idecsábítani a munkavállalókat, hiszen nincs hol lakniuk. Szükség lehetne egy vizsgálatra, amely tényszerűen feltárná a veszprémi ingatlanpiac helyzetét. Mivel nincsenek építési telkek, a középosztály a környező településekre költözik.

Szükség van a helyzet kezelésére, ami persze egy jelentős népesség-növekedést eredményezhet, de ezt vállalni kell, mert a város fejlődéséhez ez szükségszerű. A szociális lakásügynökséggel kapcsolatos egyeztetések még ezen az őszön végbemennek - vetítette előre a polgármester. Hozzátette: habár most szűkítik a bérlakás-portfóliót, hosszabb távon egyértelműen a bővítés lesz a cél.


9:48

A levegő tisztaságának védelméről szóló önkormányzati rendeletet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban előírtakhoz igazodva úgy módosították, hogy külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója a tűzvédelmi hatóság engedélyével legfeljebb 10 hektár egybefüggő területen irányított égetést végezhet; a külterületi égetésre az irányított égetés szabályait kell alkalmazni, és az az I. fokú tűzvédelmi hatósággal engedélyeztetni kell.

*

A város kulturális koncepciója javasolja, hogy a költségvetésben egy „Tanórán kívüli tevékenységek támogatására” használható pályázati alapot hozzanak létre, amiből az iskolák az ilyen programok megvalósításhoz szükséges (közlekedés, belépődíj, terembérlés, tiszteletdíj, anyag, stb.) költségek fedezetére forrást igényelhetnek. Ez a keret már az idei költségvetésben is megjelenik, ezért szükségessé vált a keret pályázati úton történő felhasználásának szabályozása. Ennek érdekében a képviselő-testület módosította a szükséges rendeleteket.

*

A Pannon TISZK Veszprém Nonprofit Kft ügyvezetője, Sági István a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatói munkakörét fogja betölteni, új munkaköréből adódó megnövekedett feladatai miatt kérte ügyvezetői tisztségének megszüntetését. Október elsejétől az ügyvezető eredeti mandátumának lejártáig, ez év végéig Demeter Hedvig látja el a feladatot. Mivel a Szakképzési Centrum átvette a TISZK feladatait, a Pannon TISZK ez év végén megszűnik.

*

A közgyűlés jóváhagya, hogy a jogszabályoknak megfelelően a Veszprémi Szakképzési Centrum vagyonkezelésébe kerüljenek a Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola; Ipari Szakközépiskola és Gimnázium és a Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola működését biztosító, önkormányzati tulajdonban lévő ingó és ingatlan vagyonelemek.


9:50

SZÜNET


10:20

Tájékoztató az Állami Számvevőszék Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatánál 2014. évben végzett ellenőrzéseiről

Az Állami Számvevőszék a távhőszolgáltatási közfeladatellátást vizsgálta, így Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatánál is, illetve a VKSZ Zrt-nél. Az ÁSZ a helyszíni vizsgálata során kisebb hibákat, hiányosságokat állapított meg, amelyek kijavítására a jelentésben javaslattal, illetve a Számvevőszék elnöke elnöki felhívással élt. Az önkormányzat a hibák, hiányosságok kijavítására az intézkedési terveket elkészített. Az intézkedési tervekben a távhőszolgáltatás szabályozottságának kiegészítését, a VKSZ Zrt kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatának megfelelő beruházási és felújítási költségelszámolást, a vonatkozó dokumentumok megőrzési kötelezettségét, illetve az VMJV Önkormányzat 2016. évi ellenőrzési tervében a távhőszolgáltatás ellátásának vizsgálatát írták elő.

Forgóné Kelemen Judit szerint az ÁSZ elnökétől kapott levél "minimum nem dicséret", és egyértelmű, hogy "nem dőlhetünk hátra". Porga Gyula emlékeztetett, hogy a levél alapvetően pozitív hangvételű, jó minősítésű, az abban feltárt hiányosságok kezelésére pedig megoldás született.


10:25

Az önkormányzat korábban több kádártai és rátóti útszakasz önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezte a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnál. A központ azt javasolta, hogy ezekkel együtt a Kádárta és Rátót közötti bekötőút is kerüljön az önkormányzathoz. A Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájának előzetes vizsgálata szerint, az ingatlan tulajdonba kerülése nem ellentétes az önkormányzat érdekeivel.

*

A Veszprém Televízió és Lapkiadó Kft. a közgyűlés egy tavalyi döntése értelmében koncepciót készített a városi lap kiadására és a városi honlap (www.veszprem.hu) működtetésére. A cég jelzése szerint a Veszprém Televízió Kft. a jelenlegi helyzetben nem rendelkezik a feladat infrastrukturális, személyi, létszámbeli és gazdasági feltételrendszerével. A József Attila utcai telephely nagysága – a szerkesztői szobák, stúdiók, kiszolgáló helyiségek méretei – az MTVA szerződéssel megnövekedett televíziós műsorgyártási, műsorszolgáltatási feltételeket sem tudja már kielégíteni.

A kalkuláció szerint a városi tulajdonú kiadó gondozásában kétszer annyiba kerülne kiadni a városi lapot, mint a jelenlegi kiszervezésben, ráadásul ezt csak egy jelentős szervezeti átalakítással, létszámbeli és építészeti bővítéssel lehetne megvalósítani, ami további több százmilliós költséggel járna.


Ez történt még

  • A képviselők jóváhagyták az együttműködési megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztériummal az Integrált Települési Program végrehajtása érdekében
  • A szociális városrehabilitációs projekt pénzügyi zárásának végső határidejét december 31-re módosították.
  • Zárt ülésen bírósági ülnököket választottak, és döntöttek a Cholnoky-emlékdíj adományozásáról.
Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.