Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindennapok Hősei – Csepely Balázs

2015. november 19. 20:49
Sorozatunkban A Városi Nyilvánosságért Alapítvány által meghirdetett Mindennapok Hősei elnevezésű karitatív esemény díjazottjait mutatjuk be. Ezúttal a rendőr kategória nyertesét, Csepely Balázst.

Csepely Balázs 1978. október 15-én született Veszprémben. Itt élnek a szülei, a családja, a felesége és három gyermeke is. Itt végezte tanulmányait, itt kezdett dolgozni és ide húz vissza mindig a szíve.

„Szeretem ezt a dimbes-dombos várost, a maga hangulatával, ahol vagy a „szél fúj vagy harangoznak.”

A Rendészeti Szakközépiskolát Csopakon végezte, majd a Veszprémi Rendőrkapitánysághoz került, ahol jelenleg is dolgozik. Végezett szolgálatot járőrként, körzeti megbízottként és szolgálatirányító parancsnokként is. Mindvégig közrendvédelmi területen dolgozott, így egyértelmű volt számára, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának közrendvédelem szakára jelentkezik, amit idén el is végezett, és sikeres záróvizsgát tett. A tiszti rendfokozathoz azonban még szüksége lesz egy nyelvvizsgára.

Csepely BalázsCsepely Balázs

Több mint öt éve végez alosztályvezető-helyettesi feladatokat a Járőr- és Őrszolgálati Alosztályon. Bár továbbra is egyenruhásként teljesít szolgálatot, de a feladata elsősorban az irányítási és szervezési munka.

„Az öt év parancsnoki munka során nagyon sokat tanultam a beosztott állománytól és a parancsnokaimtól, amit igyekeztem mindig jól és jóra fordítani.“

Munkája elismeréseként Veszprém városában 2012-ben az „Év rendőre” címet vehetett át.

"Úgy gondolom, hogy a „Mindennapok hőse” elismerés nem tisztán az én érdemem, hanem az alattam, mellettem dolgozók teljesítménye is egyben. Azoké, akik névtelenül, mindennapok hőseiként tesznek meg mindent mindannyiunkért."

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. ma 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.