2019. szeptember 21., szombat
Máté névnap

Az év utolsó közgyűlése

Nyolc után kezdődik - idei utolsó - percről percre közvetítésünk a városházáról.

Napirend előtt

8:05

A jelenlévők egyperces néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt, Gizella-díjas Mészáros Gyulára.


8:30

Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) kezdeményezte, hogy a téli szünetben is biztosítsák az iskolás gyerekek számára az ingyenes étkezést. A kezdeményezésből előterjesztés ugyan nem lett, de a Családsegítő Szoglálat segítségével lehetőség volt a helyzet rendezésére. A képviselő megköszönte a polgármester közbenjárását.

*

Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője a kulturális negyeddel kapcsolatban a Színházkertbe tervezett mélygarázzsal kapcsolatos aggodalmait fejezte ki. Nemcsak az a baj, hogy a veszprémiek keveset tudnak a tervekről, nem kedvelik az ötletet, és félő, hogy megvalósulása esetén jelentősen csökkenne a zöldterület, de az is, hogy a Színházkert a város egyik alacsony pontja, ahol gyakran tapasztalhatunk vízbetöréseket, ami a színház és a megyei könyvtár épületében is problémákat okozott. A frakcióvezető javasolta, hogy vizsgálják meg az ügyben egy népszavazás kiírásának lehetőségét.

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) egyetértett abban, hogy fontos a lakosság véleménye, be kell vonni őket a döntések előkészítésébe. Ennek érdekében januárban konzultációt rendeznek a teljes jövőképpel kapcsolatban. A lakossághoz kérdőívet juttatnak el, egy online felületen is tájékoztatják majd a lakosságot, ahol véleménynyilvánításra is lehetőség van. Ez a megoldás sokkal gyorsabb és olcsóbb, mint a népszavazás.

Hartmann szerint viszont a helyi lakosság bevonása nem lehet pénz kérdése. Ráadásul szerinte a konzuláció rendezése nem zárja ki a népszavazás kiírását.

A közgyűlés elutasította az indítványt.


8:40

Lesz-e és mikor testvérvárosa Veszprémnek Kárpátalján és Délvidéken? - kérdezte Forgóné Kelemen Judit (Jobbik).

A polgármester elmondta: ő nem a formális testvérvárosi kapcsolatokban hisz, hanem a hatékony, projektszerű együttműködésekben. Ilyen együttműködés alakult ki Veszprém és Szabadka között is, ha ennek kedvező eredményei lesznek, akkor elképzelhető egy formális kapcsolat kialakítása is. Porga Gyula hozzátette azt is, hogy két kárpátaljai település támogatására is történt jótékonysági gyűjtés a közelmúltban.

*

„A Smaragdváros átadása óta a korábbiakhoz képest is megszaporodtak a lakossági panaszok a Jutasi úti lakótelepen - elsősorban a Haszkovó utca 18. illetve a Kálvin János park környékét érintően -, amelyek a közterület beszennyezéséről, hangoskodásról, italozásról, kábítószer-használatról szólnak” – idézte a panaszokat Gerstmár Ferenc (LMP). A rendőrök milyen tapasztalatokat szereztek, eredményeket értek el a közeterületi jelenlét fokozásával? Milyen további intézkedések várhatók? – kérdezte.

Porga Gyula emlékeztetett, hogy ez egy régi probléma a Haszkovó utcában, 8-10 ember deviáns viselkedéséről van szó, akik több száz, több ezer ember mindennapjait keserítik meg. A problémát nem sikerült megoldani, de a helyzet javult, ritkultak a panaszok, de nem szabad megelégednünk a helyzettel. Az önkormányzat a rendőrséggel és a Máltai Szeretetszolgálattal közösen igyekszik megoldást találni, jelenleg is dolgoznak a lehetséges további intézkedéseken.


8:47

Katanics Sándor megismételte a múlt hónapban feltett kérdéseit, jelezve: azokra egyértelmű igen vagy nem választ vár.

  • Kapott-e tájékoztatást a polgármester az Intézményi Szolgáltató Szervezetnél zajló NAV vizsgálat lezárása után arról, hogy a nyomozáskor a tanúkihallgatások során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy egy volt veszprémi fideszes önkormányzati képviselőt az Intézményi Szolgáltató Szervezet úgy foglalkoztat, hogy ténylegesen nem kell munkát végezni a fizetéséért?
  • A gyanú felmerülése, megismerése után polgármester úr tervezi-e kiterjeszteti erre az információra is a belső ellenőrzési vizsgálatot?
  • Polgármester úr fordult-e bármikor olyan kéréssel az ISZSZ azóta lemondott igazgatójához, hogy a volt fideszes önkormányzati képviselőt az intézménynél vegyék alkalmazásba?

Porga Gyula válaszai a három kérdésre nem, nem és nem voltak.

*

Baumgartner Lajos (Fidesz-KDNP) napirend előtti felszólalásában ismertette, hogy egyéni választókerületében jelentős útfelújítások történtek a közelmúltban összesen több mint 45 millió forint értékben. A Csikász utcában 1860 m2, az Egyetem utcában 3040 m2 területen újult meg az aszfalt.


Napirend

9:00

Sürgősségi napirendi pontként tárgyalta a közgyűlés a kéményseprő szolgáltatás ügyét. Mint ismeretes, a kéményseprési szolgáltatás biztosítása az egész megye területén a megyeszékhely feladata volt az elmúlt években, ami jelentős, több nyolcvanmilliós költségnövekedést jelentett az önkormányzat számára. Most azonban változott a törvény, az önkormányzatnak lehetősége van felmondani a szolgáltatást, amit ebben az esetben a katasztrófavédelemnek kell ellátnia. A képviselő-testület úgy döntött, hogy él ezzel a lehetőséggel.

Gerstmár Ferenc szerint ismét csökken az önkormányzat feladatköre, ami jól illeszkedik az elmúlt évek tendenciájába. A jogszabály-változások az elmúlt években jelentős károkat okoztak a kéményseprő szolgáltatóknak, sok magyar tulajdonú vállalkozás csődbe ment. Érthető, hogy az önkormányzat szabadulni szeretne egy veszteséges üzletágtól, de fontos látni a körülményeket, hogyan dőlt össze egy iparág. Az LMP képviselője szerint az államosítás elfogadhatatlan, megfelelő intézkedésekkel lehetett volna időben kezelni a problémát.

Katanics Sándor aggodalmának adott hangot, megértve azt, hogy az önkormányzat nehezen tudta ellátni a rá rótt feladatot, miközben egyre nagyobb gond van a háztartásokban alkalmazott tüzeléstechnikai eszközökkel. Nagyon megváltoztak a tüzelési szokások, sokan visszatértek a fatüzelésre, mert elszegényedtek, és nem tudják megfizetni a gázt, nem hívnak szakembereket, a szolgáltató nem ellenőrzi, mit és hogyan kötnek be. A képviselő tart tőle, hogy ez a tendencia tragédiához vezet majd.

Forgóné Kelemen Judit szerint nem történik más, mint hogy az egyik zsebünkből a másikba kerül az adósság, attól, hogy a katasztrófavédelemhez kerül a szolgáltatás, még nem lesz több kéményseprő a megyében.

A polgármester szerint az, hogy a megyei jogú városnak kellett az egész megye területén ellátnia ezt a szolgáltatást, egy újszerű feladatmegosztás volt. Az önkormányzatok és az állam szövetséget kötöttel az állami és önkormányzati feladatok egyértelmű szétválasztására. A rendszer persze finomhangolásra szorul, most is ez történik, ne egy városnak legyen az egész megyére kiterjedő feladata, ez egy állami feladat, az államnak felelőssége van a szolgáltatás biztonságos működtetésében.


9:10

A képviselők döntöttek több előzetes kötelezettségvállalás tételéről, például az ISZSZ tisztítószer és takarító eszközeinek beszerzéséről. Ami az előzetes kötelezettségvállalások között érdekes lehet, az az Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz kapcsolódó kiadások sora. 2023-ban ismét Magyarország adhatja Európa Kulturális Fővárosát, a városok 2017 elején adhatják be pályázataikat. A pályázat előkészítésére 25 millió forintot különítenek el a 2016-os költségvetésben.


9:18

December 31-én megszűnik a Csarnok Kft. jelenlegi ügyvezetőjének megbízási jogviszonya, helyét Varga András veszi át, aki 2019. december 31-ig vezetheti a céget.

*

Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéje intézményvezetőjének megbízatása december 31-én lejár. Egyetlen pályázóként a feladatot a következő öt évben is az eddigi intézményvezető, Barbainé Bérci Klára folytathatja.

*

A VEAB Tudományos Alapítvány kuratóriumába Veszprém önkormányzata Papp Sándort delegálta. A kuratórium névsora a következő:

  • Elnök: Dr. Pósfai Mihály
  • Tagok: Dr. Tóth Balázs
  • Skodáné Dr. Földes Rita
  • Dr. Veisz Ottó
  • Dr. Kulcsár László
  • Dr. Markovszky György
  • Dr. Pusztay János
  • Dr. Papp Sándor
  • Dr. Bakonyi Árpád
  • Dr. Rácz László
  • Turi Bálint

9:37

Jégcsarnok épülhet a Tüzér utcai sportpálya helyén. A 2166/1 helyrajzi számú terület a belvárostól kb 2-2,5 kilométerre helyezkedik el, környezetében lakóépületek, sorházak, régi ipartelep épületei, kereskedelmi és szolgáltató egységek, a Kozmutza Flóra Speciális Szakiskola és Medgyaszay István a Tetőfedő Iskola található. Az ingatlan elhanyagolt állapotban van, nyomaiban fellelhető még rajta a régen sporttelepként használt terület salakos futópályája, súlylökő állása. A területen a Veszprémi Fiatal Sportolóiért Közhasznú Alapítvány szeretne TAO létesítményfejlesztési forrásból egy több mint 3000 m2 nagyságú fedett jégpályát és kiszolgáló helyiségeit alakítanák ki az önkormányzati tulajdonú telken. A leendő csarnok jégkorong, műkorcsolya, jégtánc, short track (rövid pályás gyorskorcsolya), görkorcsolya és floorball befogadására is alkalmas lesz. Ha a pályázat sikeres lesz, a megvalósításra egymilliárd forint állhat rendelkezésre.

Forgóné Kelemen Judit a csarnok éves működési költségeiről érdeklődött. Mint kiderült, 90 milliós költsgévetéssel számolnak, az üzleti terv szerint ezt a csarnok a bevételeiből fedezni is tudja.

Katanics Sándor örömmel támogatta a kezdeményezést, különösen azért, mert az említett ingatlant eddig nem sikerült az önkormányzat szándéka szerint hasznosítani. Kérdés, hogy hosszú távon lehetőség lesz-e a rászorulók részére kedvezményt biztosítani, hogy ők is használhassák a létesítményt? A polgármester szerint erre lesz lehetősége az önkormányzatnak.

Halmay György (Fidesz-KDNP) a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke szerint fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak korcsolyázni, a beruházás nemcsak a Dózsavárosnak, hanem az egész városnak hasznára válik majd. Az ingatlan helyijárattal is megközelíthető.

Stigelmaier Józsefné (Fidesz-KDNP) örül annak, hogy a jégpálya elköltözik a Jutasi útról, a helyi lakosok ugyanis rendszeresen panaszkodnak a hangzavar miatt.

Csermák Zoltán (Demokraták Veszprémért) üdvözölte a beruházást. Arról érdeklődött, hogy egy ilyen értékes sportlétesítménynek nem lenne-e jobb helye valahol máshol a városban? Úgy gondolja, hogy hasznosabb lenne a sportlétesítményeket egy helyre koncentrálni. A polgármester egyetértett ezzel a szándékkal, a pályázat szoros határideje miatt volt szükséges egy helyszínt megjelölni, ennek későbbi felülvizsgálata elképzelhető.

Némethné Károlyi Jolán (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy információi szerint az iskolák a jövőben is ingyenesen használhatják a jégpályát.


10:03

A Jutasi úti műfüves sportpálya és sportközpont (2368/9 és a 2368/10 hrsz) üzemeltetését az FCV Sportszervező Kft és a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás Sportegyesület láthatja el 2016 végéig.


10:17

Veszprém önkormányzata 22 millió forintot nyert el egy pályázaton, melynek célja az egy járáshoz tartozó települési önkormányzatok együttműködése a társadalmi felzárkózás érdekében. Járási szintű felzárkózási kerekasztal rendezvényeket tartottak, képzéseket valósítottak meg, járási szintű esélyteremtő programterveket dolgoztak ki „Fókuszban a fogyatékos személyek helyzete” és „Fókuszban a nők helyzete” címmel.

Forgóné Kelemen Judit problémának látja, hogy a nők helyzetét csak munkavállalóként vizsgálja, nem tér ki arra, hogy a családanya szerepet vállaló nők hátrányba kerülnek. Milyen módon befolyásolja Magyarország demográfiai helyzetét, ha a nők legfontosabb feladata az, hogy adófizető állampolgárrá váljanak?

Brányi Mária szerint a mellékelt anyag jóval szélesebb témaköröket taglal, mint amit a Jobbik képviselője említett.


10:27

A Barátság parkban elhelyezkedő 19821 m2 nagyságú Jutasi úti sporttelep bérleti szerződésének felmondásáról döntött a közgyűlés. Az ingatlant a tulajdonos Önkormányzat tehát 1996. óta bérbeadással hasznosítja. A városi sportélet előmozdítása érdekében kedvezményes bérleti díjat állapított meg a bérlőnek és egyben előírt néhány fejlesztési feladatot is. E fejlesztések 2003-ig bezárólag megvalósultak, a kedvezményes bérleti díjban messzemenően kompenzálódtak, a bérlő könyveiben leírásra kerültek. Az elmúlt 10 esztendőben újabb fejlesztés nem történt. A bérlő 1,2 millió forintos éves bérleti díjat fizet a komplexum után, az összeg jelenleg nettó 5,3 Ft/m2/hó fajlagos bérleti díjat jelent.

Az önkormányzat úgy látja, hogy a rendkívül alacsony bérleti díj ellenére a bérlő nem tesz kellő erőfeszítéseket az ingatlan fejlesztésére, állagának megőrzésére. Az ingatlanon hulladékot – elsősorban építőipari eredetű –, továbbá bontott építőanyagot, gépeket tárolnak; a pályák olyan rossz állapotban vannak, hogy az akadályozza a rendeltetésszerű használatot. Az önkormányzat felülvizsgálata megállapította, hogy a bérlő „több pontban súlyosan megszegte a bérleti szerződéseket”, ezért kezdeményezi a bérleti szerződés azonnali hatályú felmondását.

*

A veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2015. évi tevékenységéről Porga Gyula polgármester számolt be. A bizottság munkája nyomán kiállítás nyílt otthon őrzött világháborús emlékekből a Levéltárban, kötetet állítottak össze a frontról Laczkó Dezsőnek küldött levelekből, a Sétál a család sorozatban tematikus füzetet adtak ki, elkészült egy katonadalokat tartalmazó CD, megrendezték a Jutasi őrmester túrát, történelmi tábort szerveztek, rajz- és fotópályázatot írtak ki.

Némethné Károlyi Jolán köszönetet mondott a bizottság munkájában résztvevőknek.


11:00

A polgármester beszámolt a 2015. évi nemzetközi kapcsolatokról is. A testvérvárosi kapcsolatok ápolása, erősítése céljából az év folyamán az önkormányzat képviselői ellátogattak a németországi Bottropba, az izraeli Tirat-Carmelbe, Sepsiszentgyörgyre, Nyitrára, valamint Tarnow városába. Egy lehetséges új partnerkapcsolat kialakítása céljából a város felvette a kapcsolatot a szlovéniai Ptuj város önkormányzatával, a két város delegációja kölcsönös látogatást tett 2015 őszén. Az induló együttműködés máris igen pozitív kilátásokat tartogat, hiszen a szlovén település 2012-ben Európai Kulturális Főváros volt, így komoly szakmai segítséget jelenthetnek Veszprém város Európai Kulturális Fővárosi cím pályázatában.

A nemzetközi együttműködésben idén kiemelt szerepet játszottak az ifjúsági cserék is, veszprémi fiatalok látogattak Celjébe, Bottropba, Sepsiszentgyörgyre, valamint az Európai Városok Szövetségének (EVSZ) tagvárosába, Saint-Michael-sur-Orge-ba. A fiatalok a sport, a kultúra, valamint az oktatás területén kerülhettek kapcsolatba külföldi társaikkal, nemzetközi közegben is erősítve Veszprém jó hírnevét.

Idén ünnepelhettük 15 éves jubileumunkat németországi testvérvárosunkkal, Passauval, mely város nemcsak hivatalos szálakkal, hanem élénk kulturális cserékkel is kötődik Veszprémhez. Ugyancsak 15 éves jubileumot ünnepelhetett mindkét város baráti köre, melyek a testvérvárosi szerződés megkötésével egy időben alakultak meg. Ünnepélyes keretek között erősítettük meg Bottrop várossal is testvérvárosi szerződésünket, melynek köszönhetően a két település közötti együttműködés újabb lendületet vett.

*

Hartmann Ferenc indítványozta novemberben, hogy a polgármester tájékoztassa a közgyűlést a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezetnél lefolytatott belső ellenőri vizsgálattal kapcsolatban meghozott intézkedésekről. A NAV számvitel rendje megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozott, azonban ezt az eljárást 2015 októberében megszüntette. Október végén az önkormányzat több veszprémi intézményvezetőt is megkérdezett a budapesti székhelyű Kristály-Mix Kft. által végzett bemutató takarításokkal kapcsolatban. Mivel kiderült, hogy a takarításokra nem került sor, a polgármester október 30-án feljelentést tett a Veszprémi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettesek ellen a Btk. 374. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő, nagyobb értékre elkövetett gazdasági csalás bűntette elkövetésének alapos gyanúja, valamint a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt.

Katanics Sándor szerint az ügy többet érdemelt volna a tájékoztatásnál. Szerinte az ellenzék által felvetett kérdésekkel soha nem foglalkozott nyilvánosan felelős vezető. Fontos lett volna, hogy a témát azonnal a képviselő-testület elé vigyék, tárgyaljanak róla. Szerinte ami történt, az nem csak az intézményvezető felelősségét vetette fel, azzal foglalkozni kellett volna. Az ISZSZ megalakulása óta vannak működési problémák. Úgy gondolja, a probléma túlmutat a bemutató takarítások kérdésén, de alaposan meg kellett volna vizsgálni, hogy ezek valóban megtörténtek-e. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy azok, akik a hibákat elkövették, tájékoztatták-e erről a feletteseiket? Van-e valóságalapja annak, hogy az ISZSZ egyik gépjárművét használták az időközi választási kampányban?

Forgóné Kelemen Judit szerint az a szóbeszéd járja, hogy az ISZSZ egyes alkalmazottai magasabb fizetést kapnak, mint ami őket megilletné, és van, aki nem a végzettségének megfelelő pozíciót tölt be.

Porga Gyula szerint az, hogy vannak ügyek, pletykák, szóbeszédek, az nem jelenti azt, hogy az itt dolgozó kollégák ne tisztességesen végeznék a munkájukat. Ha az ott dolgozók ezek miatt a rossz információk miatt felállnak, akkor összeomlik a rendszer, és ezt nem engedhetjük meg magunknak. A polgármester úgy ítélte meg, hogy a belső ellenőrzés eredménye nem igényelt beavatkozást a fenntartó részéről. Abban a pillanatban, amikor felmerült a bűncselekmény gyanúja, megtette a szükséges lépéseket. Az útszéli pletykáknak nem kell hitelt adni, akinek viszont olyan információ van a birtokában, ami bűncselekmény alapos gyanúját veti fel, annak a rendőrséghez kell fordulnia, feljelentést kell tennie.

Hartmann Ferenc elmondta, hogy súlyos pénzügyi kockázatot jelentő információk voltak a belső ellenőri jelentésben, lett volna teendő ennek kapcsán.

A polgármester jelezte, hogy a jelentésben nyoma sincs annak, hogy meg nem valósult szolgáltatásért fizettek volna.


11:10

Az önkormányzat tulajdonában lévő 162 bérlakás (ebből 96 szociális bérlakás) kezelésére a „VESZOL” Veszprémi Közösségi Lakásügynökség Nonprofit Kft. társaságot hozza létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a megyeszékhely önkormányzata. A nonprofit Kft. képes és alkalmas lesz az új pályázati források megcélzására is, amelyekkel a közösségi bérlakás állomány minőségi és mennyiségi fejlesztési céljai is érvényesülni tudnak. A VESZOL előzetesen kalkulált éves működési kiadása br. 16,5-17 millió forint. A társaság ügyvezetője 2019. december 31-ig Moravcsik László.

Gerstmár Ferenc arra volt kíváncsi, bővülhet-e a bérlakás-állomány? Bevonható-e a VKSZ a feladat ellátásába?

Forgóné Kelemen Judit a kintlévőségek behajtásának realitására kérdezett rá.

A polgármester szerint egy folyamat első lépését tesszük meg a lakásügynökség létrehozásával. Akkor működhet ez jól, ha a lakáspiac teljes spektrumát átlátja. Bővíteni kell a lakásállományt. Veszprém lakáshiánnyal küzd, számos olyan munkakört azért nem tudnak betölteni, mert nincs lehetőség a munkavállalóknak a lakhatás megoldására. A VKSZ Zrt is dolgozik a bővítés lehetséges megoldásain. Nagyjából negyvenmilliós kintlévőségek vannak a VKSZ kezelésében, a Máltai Szeretetszolgálatnak van módszere ezek csökkentésére.


Ez történt még

  • Jóváhagyták az önkormányzat 2016. évi ellenőrzési tervét.
  • Megszüntették az évek óta nem működő Veszprémi Footballért Alapítványt és a Veszprémi Ifjúsági és Diák Labdarúgásért Alapítványt.
  • A Veszprémi Programiroda Rendezvényszervező és Kulturális Szolgáltató Kft-t bízták meg a 2016. évi városi nagy rendezvények előkészítésével és megvalósításával.
  • Elfogadták az ünnepi időszakra vonatkozó helyi járatos menetrendet.
  • Zárt ülésen döntöttek a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet vezetőjének kinevezéséről.