2022. május 19.
//
Ivó, Milán névnap

Ezek Európa legkísértetiesebb helyei

2016. január 22. 9:44
www.raileurope.com
Persze gyanítom, van ebben egy rakat szenzáció-hajhászat is, de nem biztos, hogy őszinte lenne a mosolyom, ha mondjuk sötétben, egyedül kellene bóklásznom a "holtak erdejében".

10. Katakombák, csonttemplomok

Európában rengeteget találunk. A leghíresebbek közé tartozik a Sedlec csontrakás Csehországban, a párizsi katakombákban is milliónyi csont "hever". A Rómában található Capuchin kriptában is mintegy négyezer csontot találtak a régészek. Ezen kívül a portugáliai Faro, a Spanyolországban található Wamba, illetve az ausztriai Hallstatt is híres csontrakásairól.

9. Borgvattnet (a kísértetjárta plébánia Svédországban)

Az első paranormális jelenséget 1927-ben észlelték: teregetés közben valamiféle láthatatlan erő elkezdte letépni a ruhákat a szárítóról. Az itt ksértő szellemek viszonylag szelídek, itt-ott megjelennek, majd újra felszívódnak. A Borgvattnet jelenleg hotelként üzemel és ha a szállóvendégek az egész éjszakát kibírják a házban, egy bizonyítványt is kapnak bátorságukért.

8. Elhagyatott kastélyok Írországban

Az ír Galway-megye a semmi közepén elhagyatottan árválkodó építményeiről is ismert. Táblák tiltják az illetéktelen behatolást, de kilométerekre sehol senki, aki ellenőrizhetné. Ami ezt a területet igazán félelmetessé teszi a cikk szerzője szerint az a teljes apátia. Nem tudni kik építtették a kastélyokat, kihez tartoznak jelenleg és hogy kinek a feladata lenne a terület őrzése.

7. Vodnjan-múmiák Horvátországban

A legtöbben Egyiptomra asszociálnak, ha múmiákról hallanak. A szomszédunkban található múmiák azonban különböznek az egyiptomiaktól, ugyanis igencsak óvatlanul lettek mumifikálva, így megálltak valahol félúton a bomlás felé. Gusztusos. Az egyik itt található múmiának - egy apáca tetemének- egyébként csodálatos gyógyító energiát tulajdonítanak.

6. Torture Múzeum, Amszterdam, Hollandia

A múzeum gyakorlatilag pontosan azt adja, amit a címe alapján várnánk tőle. Sötét, dohos, kellemetlen, tele kínzóeszközökkel. Semmit nem bíznak a fantáziánkra, minden szerkezet mellett részletgazdag leírást találunk a pontos alkalmazásukat illetően.

5. Az ősi Ram Fogadó, Gloucestershire, Anglia

A követkző a listán egy hotel, amelyet egész Anglia egyik legkísértetiesebb szállodájaként tartanak számon s üzemeltetése óta már számtalan "szellem-vadász" próbált itt kísértetekre bukkanni. A fogadó egy pogány temetőre épült, a tulajdonos rengeteg emberi maradványt talált az épület alatt és körül.

4. Sewers Múzeum, Párizs, Franciaország

A legromantikusabb város a legromantikátlanabb legmocskosabb és legsötétebb helyekre kalauzolja a látogatókat. A város szennyvízcsatorna-hálózatába. Bűz, patkányok, kosz és mutáns krokodilok. Az, hogy utóbbival még senki nem találkozott, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem is létezik!

3. Tower, London, Anglia

Számtalan könyv, dokumentumfilm és sorozat dolgozta már fel VIII. Henrik csapodár életvitelét. Legendásan sok "elfogyasztott" feleségei közül a leghíresebb Boleyn Anna, akit árulás vádjával tartottak fogva a Towerban, majd ugyanitt lefejezték. Bár ezen a helyen nem tartanak számon kísértet-észleléseket, mégis van abban valami nyugtalanító, hogy százak kínzása és kivégzése folyt itt nap mint nap.

2.Hoia Baciu erdő, Romania

Az ember alkotta építmények után irány a természet. Ebben az erdőben minden megvan, ami rémálmaidból ismerős: számtalan kísértet-történet, rejtélyes eltűnések, elektronikus szerkezetek hirtelen megzavarodása, fénycsóvák... Az erdőbe látogatók gyakran számolnak be arról az érzésről, hogy valami figyeli őket. Az erdő közepe felé egyre erősebbek és gyakoribbak a megmagyarázhatatlan jelenségek, az "epicentrumban" pedig nem nő a növényzet, holott erre semmiféle logikus magyarázat nincs, a fák pedig indokolatlanul görbén nőnek. Néhány megszállott elme szerint az erdő egy másik univerzum átjárójaként funkcionál.

1. Edinburgh Kastély

Listánk élén nem csak Európában, de a világon is az egyik legkísértetiesebb helyként tartják számon. A hely akkora hírnevet szerzett magának, hogy 2001-ben itt folytatták le az egyik legkiterjedtebb paranormális kísérletet cirka 200 résztvevővel (akik semmiféle háttérinformációval nem rendelkeztek). A 10 kastélyban töltött nap alatt az összes résztvevő beszámolt furcsa, mgmagyarázhatatlan jelenségekről, amelyeket már sokkal korábban lejegyeztek mások és amikről a 2001-es önkéntesek mit sem tudtak. A román erdőhőz hasonlóan itt is van minden, mi szem-szájnak ingere: évszázadokon át folyó kínzások, kivégzések, karantébazárás (az áldozatokat ott hagyták meghalni) - gyakorlatilag minden szörnyűség, amit ember megtehet egy másik emberrel.

Szabó Virág