Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkezdődött a Finnugor Kulturális Főváros programsorozat

2016. január 22. 22:31
Veszprém és Iszkaszentgyörgy megosztva viselheti a Finnugor Kulturális Főváros címet 2016-ban. A rendezvénysorozatot pénteken nyitották meg a Hangvillában.

Az eseményen Porga Gyula veszprémi polgármester elmondta: először 2013-ban neveztek meg finnugor kulturális fővárost, és azóta jellemzően Veszprémnél lényegesen kisebb települések töltötték be ezt a feladatot. Idén két olyan magyar önkormányzat nyerte el ezt a címet, ahol erősek a finnugor hagyományok. Veszprémnek több mint negyvenéves kapcsolata van Tartuval és Rovaniemivel, barátságok alakultak ki, és ezekre a testvérvárosi kapcsolatokra is építkezik az idei program.

Porga GyulaPorga Gyula

A kínálat összeállításában fontos szempont volt, hogy – jelentős részben alapozva a már meglévő kulturális értékeinkre – lehetőleg minden művészeti ágban tudjunk valami érdekeset mutatni, és a finnugor partnereinket is megismertessük a magyar kultúrával.

A kultúra mellett a tudományos életben is szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez, ebben a Pannon Egyetem lesz az önkormányzat partnere.

Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere szerint büszkeség és megtiszteltetés a cím birtoklása a 25 milliós finnugor világban, amihez Iszkaszentgyörgynek is komoly kötődése van. 1944-ben ezen a településen működött a Finn Nagykövetség a budapesti bombázások idején; van észt és finn testvértelepülésük is, és a finn köztársasági elnök is ellátogatott már a településre.

Gáll AttilaGáll Attila

Elindítottak egy ösztöndíjprogramot, melynek keretében egy udmurt lány látogatott el a településre. Weboldalukon észt, finn, udmurt nyelven is igyekeznek a magyar kultúrát megismertetni a nyelvrokonainkkal. Gáll szerint ez az év lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk magunkat, pozitív hírt adjunk magunkról világnak.

Petri Tuomi-Nikula finn nagykövet levélben köszöntötte a megjelenteket. Megköszönte a két önkormányzat munkáját, és kívánta, hogy az idei programok segítsenek tovább gazdagítani a magyarok és a finnugor nemzetek közötti kapcsolatokat. A programsorozat elemeként megnyitották a Reguly-társaság vándorkiállítását, egy udmurt porta felépítését bemutató fotókiállítást, ami dr. Salánki Zsuzsanna nyelvész, kutató munkája.

Pohárköszöntőt mondott dr. Szoboszlai András, a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület elnöke. Kijelentette: szeretnék eljuttatni a finnugor világ értékeit "azokhoz is akik hisznek benne, és azokhoz is akik nem", ezek a népcsoportok mind több száz, ha nem több ezer éves kultúrával, hagyományokkal rendelkeznek, amit érdemes bemutatni. Hozzátette: reméli, hogy ez az év ablak lesz a világra, amin kitekintve megismerhetjük a finnugor értékeket, és amin keresztül Európa is megismerhet minket.

A megnyitón közreműködtek a Csermák Antal Zeneiskola növendékei.

Porga Gyula és dr. Szoboszlai AndrásPorga Gyula és dr. Szoboszlai András

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. ma 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. ma 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.