Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Alkotások az örökkévalónak

2016. március 5. 13:30
Fény, Szín, Forma – Polikróm harmóniák címmel nyílt meg a Modern Képtár-Vass László Gyűjtemény hatodik állandó kiállítása szombaton.

A megnyitón Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója elmondta, hogy a több száz darabos Vass-gyűjteményből egy-egy alkalommal 80-90 alkotást tudnak kiállítani, így van ez most is: 85 mű látható 51 külföldi és magyar alkotótól, például a Szobrászati Életműdíjas Bernar Venet-től, Alan Christo-tól és Frank Stella-tól. Az egyes darabok válogatásánál, felosztásánál a színek szolgáltak rendezőelvként, s ezek segíthetik a művek megértését is.

Persze a befogadást nagyban segítheti a nyitottság is – tette hozzá Brányi Mária alpolgármester, aki elárulta, személyes kötődés is fűzi a kiállított alkotásokhoz. Vass Lászlóval és családjával régóta kapcsolatban áll, munkásságukra pedig mindig is felnézett: gyűjteményük közszemlére bocsátásával olyan emlékeket nyújtanak, amelyek az első találkozást követően is sokáig velünk maradnak. Ilyenek a tárlathoz részben kapcsolódó, Veszprém közterein található alkotások is, mint Bernar Venet szobrai, amelyek ugyan sokféle véleményt kiváltanak, de ez is csak azt bizonyítja, hogy valamilyen szinten mindenkit megérint a kortárs művészet.

De azért is különösen kedves számára ez a kiállítás, mert egykori középiskolai tanára, Haász István alkotása is helyet kapott a tárlaton. Mint elmondta, nemcsak egy kiváló grafikus művészt ismerhet a személyében, de egy nagyszerű tanárt is, aki segít nekünk eligazodni a kortárs alkotók munkáinak világában, s már fiatalon a művészet szeretetére, nyitottságra nevel.

A kiállítást Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg. Beszédében elmondta, a kultúra közvetítésében az egyetemnek is nagy szerepe van. „Értelmiségieket képzünk, akiknek nemcsak a szaktudást kell átadni, meg kell fertőzni őket a művészet iránti érzékenységgel, a társadalmi elköteleződéssel, felelősségvállalással is.” Ennek érdekében szoros együttműködést folytatnak a várossal, művészeti intézményekkel. Egy műalkotás ugyanis, szemben a tudományos eredményekkel, sosem lesz megcáfolható, nem fogják felülírni a későbbi korok alkotásai. Egy művész festményei, szobrai, grafikus munkái révén azonnal megszerzi magának a jogot az örökkévalósághoz. Érdemes ennek fejében is vizsgálni a mostani kiállítást.

Bertalan Melinda
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.