Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Továbbra is kedvelt turistacélpont a Bakony és Balaton térsége

2016. március 7. 20:26 // Forrás: Fotók: Bakony és Balaton TDM
Idén március 3. és 6. között zajlott a budapesti Utazás Kiállítás. Sigmond Esztert, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdeztük tapasztalatairól.

Az Utazás Kiállítás során a közép-dunántúli régió standjánál megjelenő Bakony és Balaton térségi TDM sokrétű kínálatán belül hangsúlyt fektetett a kulturális, az aktív szabadidő-eltöltés, valamint a vidéki életmód kínálta értékekre. Emellett minden érdeklődő figyelmébe ajánlották az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Bakony & Balaton kedvezménykártyát, amely komoly megtakarítást jelent - nem csak családok számára.

"Remélhetőleg kerékpárkölcsönző hálózatunk is bővül április elsejétől Sümeg és Balatonkenese vonatkozásában, amelyre szintén felhívtuk a lassú turizmus meghatározó közlekedési eszközét szerető és kereső látogatók figyelmét"

- tudtuk meg az ügyvezetőtől.

További újdonságként bemutatkozott térségünk kabalafigurája, Sün Berci, aki egy 6-10 éves korosztálynak szánt foglalkoztató füzet oldalain keresztül járja végig a Bakony és a Balaton szebbnél szebb tájait és látnivalóit könnyebb-nehezebb szórakoztató és tanulságos fejtörők segítségével.

A Bakony és Balaton környezete iránt alapvetően töretlen lelkesedés mutatkozik, bár erre nem feltétlenül az Utazás Kiállítás a legjobb mérce, a potenciális vendégek többsége ugyanis egyre inkább az internetet preferálja úti célja meghatározására és tájékozódásra egyaránt.

A hivatalos adatok szerint 2016-ban 35 ezren látogattak el a kiállításra. Sigmond Eszter szerint ez a szám stagnáló a korábbi évekhez képest.

"Szerintem alapvetően kellene újragondolni a rendszert, mivel megváltozott az utazási szándékra vonatkozó döntések módja és helye, a kiállításon egyre kevesebb a komoly szándékú potenciális vendég. Sokkal inkább a szakmát lenne érdemes fókuszba helyezni, és egyfajta agoraként kezelni a rendezvényt, de szakmai vonalon."

Idén erre már mutatkozott kezdeményezés, hiszen most először 1 helyett 2 szakmai nap állt rendelkezésre, ami szükséges is ahhoz, hogy minden potenciális szakmai partnerrel érdemben tudjanak egyeztetni a kiállítók. A térségi TDM szervezet vezetője reméli, hogy az átalakulás folytatódni fog, időt kell hagyni, hogy a fejlődés beérjen.

Szabó Virág
további cikkek
Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.  2024. január 30. 12:31 Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Szombaton kezdetét vette Európa leghíresebb farsangja, a velencei karnevál, a színes maskarát öltő emberek és a napokig tartó bulizás azonban nem csak Olaszország sajátja: februárban egymást érik a karneválok, ahol igazán látványosan űzhetjük el a telet, ha már tele van vele a hócipőnk. 2024. január 29. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.