Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Lázár: Soros György áll a Magyarországot bíráló nyilatkozatok mögött

2016. május 19. 14:13 // Forrás: MTI
Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött - erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető felidézte: Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban Európában hitet tett a bevándorlás fontossága mellett. Az Obama-féle meggyőződésnek pedig Soros György az egyik fő "zászlóvivője", az üzletember ugyanis többször is úgy nyilatkozott, hogy bevándorlókat kellene telepíteni Európába - mondta Lázár János.

Soros György

A magyar kormány meggyőződése - folytatta -, hogy Soros György, a demokrata párt egyik befolyásos támogatója, a Clinton-házaspár mecénása mindent megtesz annak érdekében, hogy "helyet csináljon" a nézeteinek.
A Miniszterelnökség vezetője szerint ezért arra lehet számítani a következő időszakban, hogy Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen.

Fidesz: Bill Clinton az arc, Soros a hang
A Fidesz szerint a Magyarországot érő amerikai kritikáknak Bill Clinton korábbi amerikai elnök az arca, de Soros György a hangja- írták szerdai közleményükben. Szerintük minden amerikai megszólalás mögött egyetlen tényező húzódik: Soros György egész egyszerűen egy neki tetsző kormányt akar látni Magyarországon, ezért mindent bevet.

"Az amerikai spekuláns számos alkalommal és eszközzel akart eddig is nyomást gyakorolni Magyarországra", a bevándorláspolitikában éppúgy, mint pénzügyi és gazdasági kérdésekben - olvasható a közleményben.

Előzmény
Bill Clinton a hétvégén azt mondta: a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis úgy döntöttek, a demokráciával túl sok a baj, ezért tekintélyelvű, Putyin-féle vezetést akarnak, kedden pedig Colleen Bell amerikai nagykövet azt közölte, hogy a kijelentés Bill Clinton magánvéleménye, amelyet magánszemélyként tett.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A parlamenti ciklus végére megduplázzák a tanárok bérét, és márciustól pedig átlagosan húsz százalékkal növelik a szakápolói alapbéreket – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. 2024. január 18. 11:48 Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében 2024. január 1-jén ugyanúgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de a magyar közigazgatásban, azon belül a kormány intézményrendszerében mégis fontos változások mentek végbe. A száraz adminisztráción kívül az egyik ilyen változás hamarosan a hétköznapi emberek életét is érintheti, ráadásul egy veszprémi politikusnak, Navracsics Tibornak kell levezényelnie. 2024. január 9. 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.