Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyurcsány védelmébe vette Navracsiccsal szemben Bajnait

2009. március 30. 16:23
Bajnai Navracsics szerint a semmittevés részese volt.

Navracsics Tibor szerint Bajnai Gordon személyében egy olyan miniszterelnök-jelöltet talált az MSZP és az SZDSZ, aki aktívan részt vett az elmúlt három év kormányzati semmittevésében, Gyurcsány Ferenc szerint viszont Bajnai személyében egy tisztességes demokratát, egy rendes szociáldemokratát ajánlanak kormányfőnek.

Navracsics Tibor hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben azt mondta: a szocialisták és szabad demokraták olyan miniszterelnök-jelöltet találtak, aki aktívan szerepet vállalt abban, hogy Magyarország oda jutott, ahol most tart. Hozzátette: "tucatnál is többedik jelöltnek lenni" nem olyan felemelő érzés.

Hangsúlyozta: az MSZP-nek és az SZDSZ is csak az a célja, hogy ne legyenek választások Magyarországon. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a miniszterelnök tíz nappal ezelőtt izgalmas népi társasjátékot indított útjára "Ki a Te kedvenc
miniszterelnök-jelölted?" címmel. Az ellenzéki képviselő megjegyezte, Bajnai Gordon "félelmetes gazdasági stratéga", aki 2008. szeptember 9-én, egy hónappal a gazdasági válság elismerése előtt azt mondta: az elmúlt két év konszolidációja után most jutott el oda Magyarország, hogy egyensúlyba hozza a kormány a gazdaságot.

A Fidesz szerint előre hozott választásokra van szükség - jelentette ki Navracsics Tibor.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válaszában úgy fogalmazott: "a Magyar Országgyűlésnek egy tisztességes demokratát, egy rendes szociáldemokratát ajánlunk miniszterelnök-jelöltnek". Egy olyan tisztességes demokratát, aki nem abból kíván előnyt faragni, hogy megpróbálja a választókat az orruknál fogva vezetni, hanem arról beszél, hogy mire van szüksége Magyarországnak - tette hozzá.

A leköszönő miniszterelnök kijelentette: meg fogják védeni az új miniszterelnököt azok nemtelen támadásától, akik évek óta nem hajlandók egy egyenes mondatra, akik évek óta kizárólag arra használják befolyásukat, hogy Magyarországot hol megfélemlítsék, hol félrevezessék, és azért küzdenek, hogy az emberek között a meg nem értés, a megvetés és az ocsmány beszéd legyen a meghatározó. Mint mondta, bátran fogják ajánlják az új miniszterelnököt Magyarországnak, mert érdemes rá, és következő hónapokban is azért küzdenek majd, hogy ne kapjon többségi támogatást az a fajta
Magyarország, amelyet egyik-másik ellenzéki politikus képvisel. 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.