2019. augusztus 20., kedd
István névnap

Barátaink, a művészek

  • kult
  • 2016.06.15
    11:15
A világ teli van jó ötletekkel, de a megvalósításuk már nehezebb. Hajdu Franciskának nemcsak jó ötlete volt, de egy pályázatnak köszönhetően tavaly sikerült is véghezvinni elképzelését, a Gombrich Mester Művészeti Tanodáját, amely azóta lelkes diákok kis csapatával ismertette és szerettette meg a művészettörténet klasszikusait, és fejlesztette vizuális kultúrájukat.

Főállásban múzeumpedagógusként dolgozol. Mennyiben motivált ez, hogy létrehozd a tanodát?

Gimnazistaként még tanárnak készültem, de elrettentett a szakma monotonitása és szabályszerűsége, és bár a művészettörténet egyre inkább érdekelt, kicsit szűknek éreztem, így végül esztétika szakon tanultam tovább. Ez nagyon jó volt, mert megtanultunk értőn beszélni nagyon sok művészeti ágról, és azt is, miként gondolkodtak az emberek a különböző korokban a művészetről. Idővel elkezdett érdekelni a dolog marketing és közönségkapcsolati oldala is, nagy szerencsémre pedig a kötelező egyetemi gyakorlatomat a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai osztályán végezhettem. Itt jöttem rá, hogy múzeumpedagógiával szeretnék foglalkozni: kortárs művészetet közvetíteni a gyerekeknek, megtanítani nekik a fontos elméleti fogalmakat, majd alkotásra buzdítani őket.

Később, a munkám során viszont sokszor vettem észre, ha egy kortárs alkotás kapcsán visszautaltam a klasszikus művészekre, a gyerekek nem voltak tisztában velük. Ilyenkor mindig igyekeztem valamilyen módon megismertetni őket velük, de jó lett volna ennél kicsit többet is nyújtani. Ekkor találtam ki, hogy miért ne tarthatnék olyan foglalkozásokat, ahol átfogóan megismertetem a gyerekekkel a művészettörténet klasszikusait, és ezzel a múzeumi kiállítótéri élményeket is megalapozom.

Mennyire számít hiánypótlónak a tanoda?

Nagyon sok jó műhely és szakkör működik a városban, viszont mindnek megvan a korlátja. Ahogy természetesen a tanodának is, mert mi jobbára csak reprodukciókkal dolgozunk, és egészen más eszközökkel, mint egy rajz órán. De talán mégis sikerül betölteni egy rést, tudomásom szerint ugyanis ilyen irányú képzés, amely a vizuális látásmód fejlesztésében is segít, nincs a városban annak a korosztálynak, akiket én tanítok.

Mi kellett ahhoz, hogy létre tudd hozni a tanodát?

A tanoda eredetileg másodállású egyéni vállalkozásként indult. Akkor még nem tudtam, hogyan fogom megvalósítani az álmaimat, de bele akartam vágni. Nagyon sok támogatást kaptam a családomtól, emellett óriási segítség volt, hogy mire kiforrtak a tervek és elkészült egy tanrend, megjelent a Nemzeti Tehetség Program pályázati kiírása, amely művészeti területen tehetséges fiatalok felfedezését vagy felkészítését, illetve az ismeretek bővítését célozta meg. Ez hatalmas lendületet adott, mert így egy viszonylag biztonságos és jó kereteket adó terepen sikerült elindítanunk a tanoda első évét.

Pontosan mit foglalt magában a pályázat?

A sikeres pályázat feltétele volt, hogy művészeti iskolák tehetséggondozó műhelyéről legyen szó. Mivel a Szilágyi iskola szellemiségét, sok oktatóját és egyik osztályát is ismertem már egy korábbi foglalkozásról, őket kerestem meg, hogy lennének-e partnereim, igazgató úr pedig nagyon nagy bizalommal fogadott. További követelmény volt 60 órás műhelymunka elvégzése, amely során tárgyiasult alkotások készülnek. Ehhez a pályázat keretet biztosított anyagbeszerzésre, valamint egy egynapos tanulmányi kirándulás megszervezésére és az útiköltségre is. Ez hatalmas előnyt jelentett, mert így sem az iskolának, sem a szülőknek nem jelentett anyagi megterhelést a tanoda, mégis olyan színvonalon valósulhatott meg a képzés, amire egyébként nem lett volna lehetőség.

Mennyire volt nehéz elnyerni a pályázatot?

Nekem ez volt az első pályázatom, így nagyon féltem tőle, noha pontosan ránk szabott volt. Maga a Nemzeti Tehetség Program egyébként nagyon sokrétű, több pályázatból áll, maguk a csoportok viszont meglehetősen szűkek, de egy-egy pályázónak jelentős költségkeretet biztosítanak. Éppen ezért nagyon népszerűek is. A mi erősségünk talán az volt, hogy nagyon pontosan fogalmaztuk meg a terveinket: megszerettetni a művészettörténetet a gyerekekkel, alkotásokat készíteni, majd ezekből egy kiállítást rendezni.

Hogyan értékelnéd az elmúlt évet? Honnan hova jutottatok?

Rengeteget tanultunk az elmúlt évben – nemcsak a gyerekek, hanem én is. Az sosem volt célom, hogy élethűen megtanítsam rajzolni a gyerekeket, inkább a határokat kerestük. Fontos tudatosítani az emberekben, hogy attól, mert egy rajz, festmény nem hasonlít a valóságra, az nem az alkotó ügyetlensége, hanem az ő stílusa. Nézzük csak meg, mennyi mindent neveztünk már szépnek és művészetnek a történelem során – ugyanígy lehet művészeti termék a saját alkotásunk is.

Ezt már az első, decemberi alkalommal is tisztáztuk a gyerekekkel. Amellett, hogy lefektettük a szabályokat, megismerkedtünk egymással, összekovácsolódtunk, hogy igazi csapatmunkát végezhessünk, láttatni akartam azt is, honnan hova fogunk eljutni, hogy motiváljam őket.

Igyekeztem a tudásuknak és az érdeklődési körüknek megfelelően alakítani a tanrendet. Kétórás foglalkozásokat tartottunk, amelyeken egy elméleti bevezető és feladatlapok kitöltése után saját alkotásokat készítettek a gyerekek. Nagyon sokféle anyagot használtunk, de sok esetben csak egy fehér lapot kaptak és hozzá eszközöket, hogy maguk fedezzék fel az alkotásokat – vagy épp előkészített lapokat, amelyeket saját stílusuk szerint tölthettek meg. A heti órák mellett egy-egy hétvégi programon is részt vettünk, ahol a városi kiállítóhelyekre látogattunk el. Ezek nem voltak kötelezőek, de az egész család és barátok számára is megnyitottuk, akik nagyon szép számmal jöttek. Nagy örömömre szolgált az is, hogy megjelenhettünk az idei turisztikai évnyitón. Sós Gergő helyi grafikusművész készített egy 20 méteres vásznat Veszprém ikonikus helyeiről, amit a tanodások külsősökkel közösen festettek ki. Ez nagyon jól illeszkedett a pályázati keretbe is, az ugyanis fontos volt, hogy a tevékenységünknek legyen disszeminációja a városban. Emellett az év zárásaként ellátogattunk a Ludwig Múzeumba és a Nemzeti Galéria Picasso kiállítására. Talán itt volt a leginkább érzékelhető, ki hogyan gondolkodik a művészetről, mert a Picasso kiállítás először nagyon megosztóra sikeredett, de ahogy beszélgettünk róla, egyre jobban megkedvelték a képeket a gyerekek. Az sem baj egyébként, ha valami nem tetszik – ilyen is akadt –, ez mindenkinek szíve-joga, de ezt egy tőmondatnál bővebben tudjuk megindokolni.

Összességében hogyan foglalhatnánk össze a tanoda szellemiségét?

A tanoda három pillérre épít: művészettörténet, vizuális nevelés és alkotásmódszertan. A művészettörténet a fő vezérfonalunk, de közben barkácsolunk is egy kicsit, különleges technikákkal bánunk, és a vizuális nevelés révén a gyerekek megtanulnak látni is: aki megismer egy alkotást, az utána egészen másként kezd el gondolkodni az őt körülvevő világról. Nagyon sok tehetséges kisdiák jár hozzánk, akik valószínűleg a tanoda nélkül is remekül fejlődtek volna, de így talán így egy kicsit másként nyúlnak majd a művészethez. Ahogy én is, ők is megtanulják, hogy a művészet története rengeteg izgalmat rejt, és barátsággal és tisztelettel fordulnak az alkotók felé.

Egy sikeres év után mik a további tervek?

Ismét indultunk a Nemzeti Tehetség Program pályázatán, így reményeink szerint jövőre újabb 12 diákot tudunk bevonni a programba, a jelenlegi tanodásokkal pedig pályázaton kívül folytatjuk a munkát. A heti munka mellett rendszeresen tartunk szülinapi zsúrokat is, amelyeket a zsúr témájának megfelelő művészeti vonatkozással szoktunk összekötni – egyre nagyobb igény mutatkozik erre is. Nagy tervem, hogy saját helyre költözhessünk, ahol a hét minden napján tarthatnánk tematikus foglalkozásokat akár a felnőtteknek is. Szép lassan közelítünk efelé is, már az elmúlt egy év alatt nagyon sok intézménnyel, művészeti projekttel tudtunk együttműködni – a Petőfi Színházzal, az Agórával, a Hangvillával, a Zongora Veszprémmel –, így talán sikerül megvalósítani azt az álmomat, hogy a tanoda egyre jobban bekapcsolódjon a város kulturális és mindennapi életébe. Hiszen a művészet összeköt, és a művészet mindenkié.

A tanoda éves kurzusán készült alkotásokból egy nagyobb lélegzetű kiállítás is nyílik a Hangvillában szombaton 17 órakor, melyre mindenkit szeretettel várnak.

A projekt a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott NTP-MOI-15-0059-es számú pályázat keretein belül valósult meg.