Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Fejlődhet a gazdaság Veszprém megyében

2016. június 29. 13:19
Szakmai együttműködési megállapodást írt alá a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Veszprém Megyei Önkormányzat szerdán.

A megállapodás egy korábbi együttműködés folytatása, 2003-ban szándéknyilatkozatot írt alá a két fél, 2011-ben pedig támogatási szerződés keretében működött együtt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VKIK) valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat.

"Most jött el az az idő, hogy komolyabb formába öltsük a korábbi együttműködésünket" - mondta Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke.

A megállapodás főként a képzést, a szakképzést, a munkahelyteremtést, és a helyi munkaerő problémák közös megoldását célozzák, de kiterjed egy olyan munkaerő-betelepítésre is, amelynek során 2000 főt helyeznének át munkásszállások segítségével nem csak az ország más pontjairól, hanem Magyarország szomszédos területeiről is.

dr. markovszky györgy és polgárdy imredr. markovszky györgy és polgárdy imre

Utóbbi azért is indokolt, mert Veszprémben évek óta nem munkahelyek megteremtésével, hanem a munkaerő-hiányával küszködnek a vállalkozások-fejtette ki dr. Markovszky György, a VKIK elnökre, aki felhívta a figyelmet arra, hogy nagy a veszélye annak, hogy ha a neves nemzetközi cégek nem találnak megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőt, könnyen tovább állhatnak akár egy másik országba is.

Elmondta: a két fél azon is dolgozik majd, hogy olyan feltételeket nyújtson a cégek számára, hogy azok vállalásaikat megfelelően teljesíteni tudják. Hozzátette: a megállapodó felek közösen érdekeltek abban, hogy a következő időszak gazdaságfejlesztéséhez is hozzájáruljanak.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.