Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Ahol a sport szeretete összehoz

2016. augusztus 3. 14:05
Czinczás Dávid és Czinczás-Varju Veronika életében mindig is meghatározó szerepet játszott a sport szeretete, és végül ez lett az, ami összehozta őket. Tavaly összeházasodtak, idén pedig megnyitották közös vállalkozásukat, a Grund Sport Bárt.

„Mindig is téma volt köztünk egy ilyen hely létrehozása, nemrég pedig összeálltak a csillagok és az elképzelésből valóság lett” - emlékszik vissza a kezdetekre Veronika. A nyitó buli hatalmas sikert aratott, egész este teltház volt, a házaspár mégsem bízta el magát, a mai napig rengeteget tanulnak. Tennivaló is folyton akad, de mint mondják, ha az ember szeret valamit, akkor bármennyi időt és energiát rááldoz.

„Olyan hely létrehozására törekedtünk, ahová mi is szívesen betérnénk. Úgy gondolom, máshogy nem is érdemes.”

– vallja Czinczás Dávid.

Habár egyértelműen sportbárról van szó, a házaspár igyekezett úgy kialakítani az étlapot, hogy azok is megtalálják a számításaikat, akik nem kifejezetten a hely jellege miatt látogatnak el a Grundba, hanem csak szeretnének enni és inni egy jót. Ezt laktató húsételek, saláta tálak, tészták, pizzák és italok gazdag választéka garantálja.

Kellemetlen, amikor este kilenckor elkezdődik egy meccs, mi pedig harapnánk valamit, de a konyha már zárva? A Grundban emiatt sem kell aggódni, hét közben tizenegyig, pénteken és szombaton pedig éjjel egy óráig várják a rendeléseket.

A nagyobb teremben körülbelül 70-75 fő fér el kényelmesen. Képzeljük el, micsoda hangulat lehet, amikor ez a hetven fő egy emberként szurkol! A kisebb helyiség tökéletes születésnapok, osztálytalálkozók és egyéb rendezvények lebonyolítására, amire már van is igény.

Aki nem tartja magát nagy sportkedvelőnek, az se írja le a helyet: laikusként is üdítő körülnézni, hiszen annyi látnivaló van itt, mint egy múzeumban. Nem is csoda, hogy az üzletvezetők néha rögtönzött tárlatvezetést is tartanak, rengeteg vendég van, aki felfedezőútra indul, mindent tüzetesen megvizsgál és minden érdekli.

A falat mezek, zászlók és sálak tarkítják. Veronika és Dávid aggódtak, hogy nem lesz elég relikviájuk az üres részek kitöltéséhez, most, egy hónappal a nyitás után pedig már az jelent "gondot", hogy nincs elég hely kitenni a mezeket. Kapcsolataiknak és a hely felkapottságának köszönhetően ugyanis szinte folyamatosan kapják a felajánlásokat, hiszen szurkolók és sportolók egyaránt vallják: legyen szó bármilyen ereklyéről, itt jó helyen van. Emellett saját gyűjteménnyel is büszkélkednek, ami közel 20 év munkája! Jelenleg mintegy 65 mez díszíti a falakat, de serlegek, fotók, és emlékplakettek is emelik a gyűjtemény értékét.

„Ez nem egy klubszoba, ahová nem teheti be a lábát az ellenfél csapata, próbálunk mindenki kedvére tenni. Lehet valaki Újpest vagy Fradi-drukker, fiatal vagy idős – a sport szeretete mindnyájunkban közös.”

A falak után vessünk egy pillantást a tematikusan elrendezett asztalokra is! Ezeket korabeli újságcikkek, matricák, fotók ékesítik. Az egyik nagy kedvenc az Aranycsapat-asztal, amely már most törzsasztalnak számít.

Nem csak Veszprémben, de országszerte egyedülálló helyről beszélünk, ahová sportolók és szurkolók is szívesen betérnek. Veronika és Dávid szerint egy ilyen sportszerető városban, mint Veszprém, ennek van is létjogosultsága. Nem is tévednek. Ha már most külföldi szurkolótáboroktól érkeznek foglalások, élsportolók vacsoráznak itt családjukkal, illetve Sterbik Árpád kézilabda kapus volt tanára is betér a helyre, az kifejezetten bíztató.

4 LCD-tv garantálja, hogy senki ne maradjon le a fontos pillantokról4 LCD-tv garantálja, hogy senki ne maradjon le a fontos pillantokról

A közös meccsnézésnél és egy kellemes vacsoránál jóval többet kínál a Grund. A kézis kvíz est után most pénteken olimpiai kvíz várja a vállalkozó szelleműeket. Egy kis csavar is van a történetben: a VEDAC sportolói is részt vesznek a megmérettetésben. Izgalmas lesz olyanokkal versenyezni, akik maguk is részt vettek már olimpián, illetve Európa- vagy világbajnokságon.

Emellett házi darts- és csocsóbajnokságok rendezése és közönségtalálkozók szervezése is szerepel a tervek között. Teljesen más élmény megnézni egy meccs közvetítését, mint meghallgatni valakit, aki jelen volt és átélte.

Veronika és Dávid a vállalkozásban is ugyanolyan jó csapatot alkotnak, mint a magánéletben. Profin különválasztják a munkát és a házasságot, de letagadni nem tudják és nem is akarják, hogy egy párt alkotnak: látszik, hogy teljes köztük az összhang és félszavakból is értik egymást. Ezt a közvetlen, bensőséges hangulatot a vendégek is preferálják, szívesen térnek vissza, hiszen tudják, nem csak minőséget kapnak, hanem figyelmes, kedves kiszolgálást is.

Finom ételek, italok és kedves kiszolgálás a Horgos utca 3. szám alattFinom ételek, italok és kedves kiszolgálás a Horgos utca 3. szám alatt

Veronika szerint ha az ember minden nap bemegy dolgozni és intézi a teendőit, az jó, de még jobb az, amikor tanúja annak, ahogy az, amiért eddig dolgozott, megtelik élettel.

Közeli célok között szerepel a menüztetés és a kiszállítás beindítása. Nagyobb távlatokban gondolkodva szeretnék, ha a Grund kedvelt hellyé válna Veszprémben, és ha az ember szeretne enni egy jó hamburgert és inni pár sört meccsnézés közben, akkor ez a hely legyen az első a fejekben. Ezt nyilván nem pár hónap alatt fog megvalósulni, mindenesetre a kezdet biztató!

Szabó Virág
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.