Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Az Őrség igazi aranya

2016. augusztus 8. 12:53 // Forrás: Képek: internet
Most nem az idei díjnyertes tortára, hanem az Őrség igazi kincsére, az emberi nyitottságra gondolok.

Sokan az egyedülálló természeti környezet miatt, a túralehetőségek, a nyitott porták (falusi házak és környezetük), sajátos gasztrovilága miatt választják ezt a nyugat-magyarországi területet. Pedig az igazi kincse, értéke az ott élő emberekben és a nyitottságukban keresendő. Ők még kíváncsiak egymásra, az odalátogatókra. Szeretnek beszélgetni.

Az Őrségben mindenki köszön a másiknak, még akkor is, ha nem ismeri személyesen. Bárkivel, bárhol szóba lehet, sőt kell elegyedni. Érdemes meghallgatni az itt élőket, a véleményüket. Ez a nyílt, őszinte kommunikáció a múltban gyökerezik. A terület korábban őrálló, határőrvidék volt, ahol szabad katona-parasztok éltek, gazdálkodtak, hadakoztak, ha a szükség úgy hozta. Mindez pedig tartást, önállóságot adott nekik. Senkitől nem esnek hasra. Mindenki megkapja a tiszteletet, addig, amíg nem él vissza vele.

Az itt tapasztalt nyitottsághoz hozzá tartozik egy pohár ital: sör, bor, pálinka is. Az utóbbi itt kötelező energiaitalnak számít, és érdemes is megkóstolni, mert nagyon finom. A pálinkázás nem végtelen lerészegedést jelent, hanem kulturált pálinkafogyasztást. A paraszti világban mindennek van célja, szerepe. A pálinkának is. Reggel, este egy kupica (2 cl) segíti az emésztést, beindítja a nyirokrendszerünket. Egyszóval: egészséges.

Egy pohár ital mellett folytatott beszélgetésből sokat tanulhatunk. Őszinteséget, egyenességet, életbölcsességet. Ehhez nem kell más, mint tisztelet, nyitottság.

Az Őrség erről is szól.

Pethő Imre
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.