Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Lázár: az első fél évben jól teljesített a magyar gazdaság

2016. augusztus 18. 17:34 // Forrás: MTI
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az első fél évben jól teljesített a magyar gazdaság, ugyanis a gazdasági növekedés mellett folyamatosan csökken az adósság.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a gazdasági növekedés a kormány által tervezett tartományban alakult a második negyedévben, pedig az EU-pénzek kifizetésének üteme csak a következő hónapokban pörög fel, vagyis a növekedés az uniós források nélkül is komoly teljesítménynek számít.

Ugyancsak fontos eredményként emelte ki, hogy az Eurostat szerint a 2010-es 11,6-ról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, és 4,4 millió ember fizet adót a munkája után.

Ez a kedvező tendencia tartani fog következő fél évben is

- mondta a miniszter.
Közölte: egy év alatt 140 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, és 2010 óta 670 ezerrel több ember dolgozik.
Lázár János elmondta: a kormány kész arra, hogy érdemben vizsgálja a foglalkoztatás költségeinek csökkentését, azt, hogy van-e erre reális lehetőség 2018-ig.

Megjegyezte:

a sertéshús áfája csökkentésének kedvező hatása már érezhető, jövőre pedig egyes alapélelmiszerek és az internet áfája is csökken.

Az utóbbival kapcsolatban közölte: van esély a szoros együttműködésre az EU-val az ügyben.
A Miniszterelnökség vezetője arról is beszámolt, hogy adósságcsökkentésre fordítaná a kormány azt a 270 milliárd forintot, amely az állami földek értékesítéséből folyt be. Az összeg sorsáról jövő héten dönt a kormány, ugyanakkor a kormánykabinetek azt javasolják, hogy "a szocialisták által felhalmozott nemzeti adósság" finanszírozására költsék azt.
Megerősítette, hogy a kormány szeptemberben törvényben zárja le a földárveréseket, amelyek során a meghirdetett 280 ezer hektárból 206 ezer kelt el.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. augusztus 18-án. MTI Fotó: Bruzák NoémiLázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. augusztus 18-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mintegy 30 ezer vevő volt, akik közül 20 ezren 3 hektár alatti területet vásároltak - ismertette a miniszter, aki kérdésre azt is elmondta: a nem értékesített, de megművelhető földekre bérleti jogot létesítenek.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy áttekintették az e-számla helyzetét, a fizetési lehetőséget a tervek szerint 2018. január 1-jével vezetnék be.

Megkérdezték a Modern városok programban rögzített útberuházásokról is. Azt felelte: nem lesz változás ahhoz képest, amit megígértek. Egy rezsicsökkentéssel kapcsolatos kérdésre a miniszter úgy válaszolt: a gáz- és áramszolgáltatást illetően még van esély a csökkentésre, ha a szervezeti átalakítás jó ütemben halad.

Ugyancsak kérdésre Lázár János közölte: Magyarországon az új - az EU-irányelvnek megfelelő - közbeszerzési törvény értelmében nemcsak az ár számít, hanem más - például környezetvédelmi, foglalkoztatási - szempontok is, tehát a legalacsonyabb ár önmagában nem garancia egy beruházás elnyerésére.

Most kezd működni ez a gyakorlat, amelyet ősszel vizsgálnak felül - mutatott rá. A tárcavezető kitért rá: a kormányülésen szó volt a csok-ról, novemberben összegzik a tapasztalatokat, és akkor biztosan mérlegelik az ombudsman legutóbbi javaslatait is.

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta: az ombudsman kifogásolta, hogy a jelenleg hatályos kormányrendelet kirekeszti a jogosultak közül a húszévesnél idősebb, nappali tagozatos középiskolásokat, az ugyanilyen idős egyetemisták után viszont jár a pénz.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A parlamenti ciklus végére megduplázzák a tanárok bérét, és márciustól pedig átlagosan húsz százalékkal növelik a szakápolói alapbéreket – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. 2024. január 18. 11:48 Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében 2024. január 1-jén ugyanúgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de a magyar közigazgatásban, azon belül a kormány intézményrendszerében mégis fontos változások mentek végbe. A száraz adminisztráción kívül az egyik ilyen változás hamarosan a hétköznapi emberek életét is érintheti, ráadásul egy veszprémi politikusnak, Navracsics Tibornak kell levezényelnie. 2024. január 9. 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.