Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Tovább bővül a Pannon Várszínház új évadának kínálata

2016. szeptember 15. 11:45
A korábban meghirdetett bemutatók mellett újabb előadásokkal gyarapodik a teátrum 2016/17-es évada – derült ki a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen.

A nyáron sem tétlenkedett a Pannon Várszínház gárdája, szusszanásnyi idő után pedig rögvest neki is látnak az új évad munkálatainak.

Vándorfi László igazgató elmondta, jó nyarat zártak, a tervezett előadásaik nagy részét az időjárási körülmények ellenére is sikerült megtartani, amelyek összesen 11 ezer nézőt vonzottak – ezzel stabilan tartják az átlagos nyári nézőszámot.

A 2016/17-es évadban öt nagyszínpadi bemutatóval készülnek, ezek közül az anyák szerepére és kultúránk gyökereire fókuszáló Mária evangéliumát már előbemutatón láthatta a közönség. Az évad legnagyobb sikerének ígérkezik A bunkerrajzoló, amelyben Likó Marci életét követhetjük nyomon szituációba ágyazott Vad Fruttik nóták segítségével. A várható sikert támasztja alá, hogy a Thália Színházba meghirdetett vendégelőadásra már most elfogytak a jegyek, így egy további előadást is meghirdettek.

Az évadban mindezeken túl Rejtő Jenő kabaréja címmel tartanak vidám színházi estet, valamint érkezik A szabin nők elrablása és a vidéken először a Pannon Várszínházban debütáló A Pál utcai fiúk musical.

Itt azonban nem áll meg a társulat, időközben további előadásokkal gazdagodott a repertoár. Az 56-os emlékév kapcsán pályázatot hirdettek rendhagyó produkciók elkészítésére, amelyen a színház is részt vett és nyert. Így a forradalom hosszára (a leverés napját nem számítva) utaló 12 és… címmel érkezik egy darab az évfordulóra – tájékoztatott a direktor.

Az igényeknek eleget téve három gyermek- és ifjúsági előadás is látható lesz: felújított változatban tér vissza A fehér ló fia, valamint az Emil és a detektívek, a dunaújvárosi színház tánckarával kiegészülve mutatnak be egy vendégprodukciót, a Play című darabot.

Emellett természetesen A Tánc Fesztiválja sem marad el, bérleten kívül lesz látható a tavalyi évadban bemutatott Equus, szeptemberben pedig a Veszprémi Táncműhely új darabja, a Faun-Nimfa-Danaida lesz látható.

Nem csak a repertoár gazdagodott azonban, új társulati tagokat is köszönthet a színház a köreiben Vári Bertalan, Kékesi Gábor, Komondi Eszter és Niabe Dorian személyében.

Az évadnyitó társulati ülésen részt vett a két partnerváros, Alsóörs polgármestere és az ajkai Nagy László Művelődési Központ igazgatója is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A művészet: béke A művészet: béke Jon Fosse norvég írót kérték fel arra, hogy fogalmazza meg üzenetét a színházi világnap alkalmából. Gondolatait világszerte felolvassák szerdán az esti előadások előtt.  2024. március 26. 22:37 Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Március 23-án mutatja be a Pannon Várszínház Peter Quilter komédiáját, a Bestsellert. Az előadás rendezője – és egyik játszója – Szelle Dávid, aki maga talált rá a kétféle változatban is létező darabra, hiszen van egy háromszereplős, illetve egy hatszereplős verziója. Előbbit még soha nem játszotta egy színház sem, így a Pannon Várszínház világpremierre készül. A szereplőket kérdeztük a közelgő bemutatóról: Szelle Dávidot, Kárpáti Barbarát és Oravecz Editet. 2024. március 19. 15:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.