2019. szeptember 18., szerda
Diána névnap

Napirend előtt: szabad Európa, szabad döntés

A migránsválság és a hétvégi népszavazás uralta az önkormányzat októberi Közgyűlésének napirend előtti szakaszát.

Álljunk ki Európa mellett!

Képviselői indítványt nyújtott be a Demokraták Veszprémért frakciója. Hartmann Ferenc frakcióvezető elmondta: Magyarország 12 éve tagja az Európai Uniónak, megnyíltak előttünk Európa kapui: a magyarok vízum és útlevél nélkül közlekedhetnek a Schengeni-övezetben, tanulhatnak és munkát vállalhatnak más tagállamokban. Óriási mértékű támogatás érkezett hozzánk, és Veszprém is sokat fejlődött ennek köszönhetően. Az Európai Unió nemcsak anyagilag fontos Magyarországnak, hanem kultúránk miatt is. A frakció szerint napjainkban különösen fontos megerősíteni kapcsolatunkat az EU-val. Javasolták, hogy a Közgyűlés nyilvánítsa ki elkötelezettségét az unió mellett, a polgármester pedig ezt az irányt képviselje nyilvános szereplései során is.

Porga Gyula polgármester emlékeztetett: a csatlakozáskor a magyarok hitet tettek az Európai Unió mellett, ezt nem kell minden nap megerősíteni, hiszen mindennapi gondolkodásunk része, hogy nemcsak kulturális, hanem gazdasági és politikai értelemben is Európa részei vagyunk. A polgármester megjegyezte: bár érti az üzenetét, szükségtelennek tartja az indítványt, mert az abban foglaltak evidensek. „Szerintünk a szabad Európa azt jelenti, hogy bizonyos ügyekben szabad döntésünk van, és nem fogadjuk el, hogy mások ránk erőltessenek döntéseket.”

Hartmann Ferenc úgy látja: most is sok politikai vezető próbálkozik azzal, hogy Magyarországot elszakítsa Európától. A hétvégi népszavazás „nem egy ránk erőszakolt döntésről, sőt nem is valós döntésről szól”. Ezzel szemben a polgármester kijelentette: a probléma valós, a veszély óriási, a népszavazás nem felesleges. Az európai politikai elit elszakadt a választóktól, és ezt mostanában egyre több választási eredmény visszaigazolja. Felelevenítette: 2004-ben a baloldali politikai elit azt képviselte, hogy a határokon kívül rekedt magyaroknak ne adjanak állampolgárságot – most pedig amellett kardoskodnak, hogy a Közel-Keletről érkezők előtt nyissuk ki a kapukat. Furcsa helyzetnek nevezte, hogy egy politikai szervezet azt mondja a választóinak, hogy maradjanak otthon.

Hartmann szerint „többszörös félrebeszélés zajlik az ügyben: ez az indítvány nem a migránsokról szól, hanem Magyarország Európai Uniós tagságáról”.

Az indítványt 2 igen, 14 nem mellett elutasította a Közgyűlés.

Leállósávban az útfejlesztések?

Az útfejlesztések leállítását kritizálta interpellációjában Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője. Emlékezetett: „a Modern Városok Program megállapodás keretében 2016. május 10-én a miniszterelnök Veszprémben azt ígérte, hogy a kormány olyan megállapodást köt a büszke megyei jogú városokkal, amelynek köszönhetően azok a vidéki fejlődés zászlóshajói, sikeres modern városok lehetnek. A polgármester ekkor azt mondta, hogy ez a május aranybetűkkel kerül be a város történetébe.

A kormány azonban 19 nappal később az arany betűk egy jelentős részét vastag fekete betűkkel húzta át”, amikor visszavonta több útfejlesztés támogatását, köztük a 82-es főút Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakaszát, illetve „az új völgyhíd és az ehhez kapcsolódó, a város elérhetőségét javító közútfejlesztési ígéretét. (…) Leálltak a 8-as főút Veszprémet érintő fejlesztései, sikertelen az intermodális (közösségi közlekedési) csomópont pályázat, várat magára a 4 milliárdos uszoda fejlesztés, közműcégeink százmilliós veszteségektől fuldokolnak.” Mit tesz a polgármester azért, hogy az említett beruházások minél előbb megvalósuljanak? – kérdezte a frakcióvezető.

Porga Gyula polgármester emlékeztetett: a Kádárta-Rátót elkerülő út soha nem volt a Modern Városok megállapodás része. A rendszerváltás után nem volt még olyan pillanat, amikor az ország miniszterelnöke és a város polgármestere ilyen volumenű megállapodást tudott volna kötni. Az elmúlt években az útfejlesztési terveket többször is tárgyalta a Közgyűlés, zajlik az előkészítő munka, nem titok, hogy mire fognak pénzt áldozni. Valóban két útszakasz kikerült a támogatotti körből - ezt a kormány negyedévente vizsgálja felül. A polgármester kijelentette: mindent el fog követni azért, hogy a nyolcas-nyolcvankettes összekötő út, illetve a körgyűrű fejlesztése mielőbb megvalósulhasson. Hartmann Ferenc viszontválaszában kijelentette: az útfejlesztések nemcsak a város közlekedése miatt hiányoznak, de a munkaerőhiányt is csökkenthetné a könnyebb megközelíthetőség.

A migránsok elveszik a munkánkat?

Önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát vetette fel Forgóné Kelemen Judit, a Jobbik önkormányzati képviselője. Azt kérdezte a polgármestertől, hogy „hajlandó –e kezdeményezni helyi rendeletek felülvizsgálatát, a harmadik országból érkezők kötelező közmunka programban való foglalkoztatásának visszavonását?”

Úgy látja, hogy a népszavazás történelmi helyzetet okozhat, „ha a magyar lakosság elutasítja a betelepítési kvótát, akkor azért, ha nem, akkor azért szükséges a világos fogalmazás a helyi rendeletekben is”. Úgy látja, a rendeletekben ki kellene kötni, hogy harmadik (Magyarországon és az unión kívüli) országból érkezőket zárják ki a közmunkaprogramból, a felsőoktatási ösztöndíj programból és az önkormányzati tulajdonú lakások bérléséből.

Porga Gyula polgármester kijelentette: nem zárkózik el a probléma megoldásától, de ehhez időt kért, és írásban ígért részletesebb választ.

Mi folyik a múzeumban?

Gerstmár Ferenc, az LMP képviselője a múzeummal kapcsolatban fejezte ki aggodalmát. Emlékeztetett: a Laczkó Dezső Múzeum 2013 óta van önkormányzati fenntartásban, 2014 júliusa óta vezeti S. Perémi Ágota. Azóta „jelentős számban távoztak munkatársak.”

„A múzeum 2015-ös év tervei között szerepelt a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása, amely a mai napig nem került benyújtásra. Lehetséges-e, hogy közben viszont mintegy másfél éven keresztül létezett egy pozíció - üzemeltetési igazgatóhelyettes, követhetetlen hatáskörökkel -, amely a hatályos SZMSZ-ben nincs nevesítve? 2015-ben a bevétel alig haladta meg a tervezett felét, az állandó és az időszaki kiállítások látogatóinak száma egyaránt csökkent. Kérdezem polgármester urat, hogy Ön szerint minden a legnagyobb rendben van a Laczkó Dezső Múzeum tevékenységével kapcsolatban?”

Porga Gyula polgármester szerint a múzeum egy "vitatkozós, értelmiségi munkahely", ahol élesebben nyilvánulnak meg az egyébként mindenhol szokásos munkahelyi viták. Polgármesterként igyekszik tartózkodni attól, hogy egy intézmény napi működésébe beleszóljon, azért nevezik ki az igazgatót, hogy ő vállalja a felelősséget az intézményben folyó munkáért. A nyáron volt egy értekezlet, amin részt vettek az intézmény munkavállalói is, ott abban maradtak, hogy az igazgató asszony a munkavállalók bizalmára alapuló módon alakítja ki a működési struktúrát.

Vívódások a Botevben

A Botev iskolában a napokban átadott vívóteremmel kapcsolatban szólalt fel Baumgartner Lajos fideszes képviselő. Elmondta: „az átadásra elkészültek az elektromos találatjelző berendezések, továbbá minden sportoló tanuló vívóöltözetet és párbajtőrt kapott. Nagyon népszerűvé vált a vívó sportág, hiszen jelenleg már 50 főre emelkedett a vívásban résztvevő tanulók száma.

A klub egyre profibb szakmai és technikai feltételeket biztosít a gyerekeknek, az Önkormányzat és a Magyar Vívószövetség támogatásának jóvoltából. A 2016. szeptember 21-i átadást megtisztelte dr. Kamuti Jenő, a Magyar Vívószövetség alelnöke is, aki kiemelkedő sportolói múlttal rendelkezik. Köszöntőjében elmondta, hogy jó helyre került a támogatás, hiszen Veszprém egy kiemelkedő kulturális és sport város.

További támogatásáról biztosította a vívóklubot, minél nagyobb célok elérése érdekében.
Önkormányzatunknak is fontos, hogy minél szerteágazóbb sporttevékenységek közül válogathassanak a diákok, ezért javaslom a magunk számára is, hogy az elkövetkezendő időszakban figyelemmel kísérjük a vívóklub munkáját és a figyelem mellett az anyagi támogatásról sem szabad elfeledkeznünk.”

Hazánk, családunk, hitünk veszélyben

Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában a hétvégi népszavazáson való részvételre biztatta a lakosságot. „Hazánk, családunk, hitünk. Ez a három dolog egyaránt fontos minden jóérzésű ember számára, és ahogy azt Czaun János képviselőtársam pár hete megfogalmazta: ez a három dolog került most veszélybe a határainkat áttörő illegális bevándorlók és Brüsszel valóságtól elrugaszkodott betelepítési terve által.

Pörgessük vissza az idő kerekét egy évvel! Déli határaink mentén naponta migránsok ezrei próbáltak ellenőrizetlenül bejutni az Európai Unió területére, a Keleti pályaudvarnál pedig olyan kaotikus állapotok uralkodtak, ami a magyar emberek tűréshatárát feszegette. A magyar kormány határozott és jogszerű lépéseinek köszönhetően, mára minimálisra csökkent az ellenőrizetlenül Európába lépő migránsok száma, az országban pedig relatív békesség uralkodik. Magyarország volt az egyetlen ország, amely higgadt és józan döntései által lépéseket tett az európai közösség határainak megvédéséért. Mi ez, ha nem az Európai Unió és annak értékei mellett való elkötelezett kiállás?

Brüsszel betelepítési kvótája az ország békéjét veszélyezteti, amely immáron nem csak a határmenti falvak és városok terhét jelenti, hanem minden magyar település, köztük Veszprém nyugalmát is. Az október 2-i népszavazás nem lehet pártpolitikai csatározások áldozata. Demokratikus jogunk és kötelességünk, hogy részt vegyünk azon. Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Képviselőtársaim, tisztelt Veszprémiek! Mint felelős képviselők, és mint Veszprém iránt elkötelezett polgárok, arra kérem Önöket, hogy vasárnap mindenképpen vegyenek részt a népszavazáson és mondjanak nemet a betelepítési kvótára.”