Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Alkotásra ösztönzik a fiatalokat

2016. október 5. 12:23
Második alkalommal rendezik meg idén a Pannon UniFestet október 10-16. között, amely egyre több fiatalt buzdít arra, hogy kibontakoztassa és a nagyközönség előtt is megmutassa valamilyen művészeti tevékenységgel kapcsolatos tehetségét.

A Hallgatók a Művészetért Egyesület tagjai egy évvel ezelőtt azzal a szándékkal hozták létre a Pannon UniFestet, hogy a kultúrát és az ebből kibontakozó művészeti ágakat összekötő kapocsként használva párbeszédet teremtsenek a fiatalok között. Az ifjúsági kulturális fesztivál tavaly nagy sikert aratott, így idén már a Fiatalok éve egyik kiemelt rendezvényeként, az önkormányzat támogatásával valósulhat meg a művészeti találkozó.

Jó eséllyel egy olyan rendezvényt nyithatunk meg a jövő héten, amely hamarosan a veszprémi kulturális kínálat nagyon fontos elemévé válhat. Ezt sugallja, hogy idén majdnem megkétszereződött a jelentkezők száma, és a nívós zsűri is – bizakodott a jövőt illetően Porga Gyula polgármester az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján. Szükség is volt már egy ilyen programra, ahol az egyetemi aktív közeg válik a kulturális élet alakítójává.

Hasonlóan vélekedik dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora is, aki szerint fontos lenne, hogy ne csak egy hangzatos cím legyen Veszprémet illetően az egyetemi város kifejezés, hanem valóban azzá is váljunk. „Ez most még nem adott. A kulturális programok fő célpontjai a turisták, holott a kampuszokon él egy potenciális közeg, akik a középiskolában részei voltak egy-egy öntevékeny körnek, ezt a tevékenységüket az egyetemen is folytatják, egymás között már be is mutatkoztak, és ezt továbbgondolva a veszprémi kultúrának is aktív részesei lehetnének.

A Pannon UniFest kiváló terepet biztosít ahhoz, hogy a fiatalok nagyobb szerepet vállaljanak a város életében. Ez a fesztivál kinyithatja az egyetemet és a várost is más intézmények, városok előtt, erősítheti a kapcsolatokat” – fogalmazott a rektor.

Bizakodásra ad okot, hogy támogató partnerként csatlakozott a fesztiválhoz a Magyar Ifjúsági Konferencia, mely több mint 15 éve a fiatalok legfelsőbb szintű egyeztető fóruma. Szórádi Gábor elnök elárulta, régóta szerettek volna létrehozni egy fesztivált, mivel azonban abból bőségesen akad már, inkább jobbnak látták társulni egy olyanhoz, amely ugyanazt képviseli, mint ők. A partnerség részeként egy pályázatot is hirdettek a határon túliaknak: ennek köszönhetően 25 fő érkezik a Vajdaságból és Kárpátaljáról, akiknek az utazását teljes mértékben a MIK fizeti – reményeik szerint pedig hosszú távon még több főt tudnak támogatni.

A fentieken túl a fesztivál népszerűségét támasztja alá az is, hogy idén már több mint 250 ifjú tehetség jelentkezett Magyarországról, a legrangosabb hazai egyetemekről és a határon túlról, ezzel szinte megduplázva a tavalyi létszámot. A fiatalok próza, tánc, színjátszás, hangszer, ének/zene és kisfilmek kategóriákban mérettetnek meg, a zsűrit pedig olyan neves személyek alkotják, mint Oberfrank Péter, Liszt Ferenc-díjas magyar karmester, Kéri Kitty színművész, M. Tóth Géza, a Színművészeti Egyetem rektora, Szakál Attila koreográfus, id. Szeles József, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, valamint Felföldi Gábor, a Pannon Egyetem Kultúraszervező Csoportjának titkára.

Az értékutalványokkal kecsegtető versenyen túl a fiatalok szakmai műhelymunkákon és workshopokon is részt vehetnek például szónoklattan, tánc és ének kategóriákban – tájékoztatott ifj. Szeles József, a fesztivál igazgatója. Így a fiatalok amellett, hogy bemutatkoznak, számot adnak az egyes egyetemeken folyó kulturális munkáról, rengeteget fejlődhetnek, hasznos tanácsokat kapnak, garantáltan pozitív élményekkel térhetnek haza. Örömre ad okot a szervezők számára az is, hogy egyre többen jelentkeznek saját művekkel, például verssel, novellával, zeneszámmal. E szerint a fesztivál üzenete célba ér: egyre többeket ösztönöznek alkotásra, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a diploma átvételekor valódi értelmiségek léphessenek a nagybetűs életbe.

A Pannon UniFest részletes programja elérhető a http://www.pannon-unifest.eu/program/2016 linkre kattintva.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Rockzene történelmi környezetben Rockzene történelmi környezetben Harmincnál is több zenekar ad élő koncertet az idei Rock Palota Fesztiválon, amelyet június 14-én és 15-én rendeznek meg Várpalota történelmi központjában, a Thury-várnál. A kétnapos, ingyenes rockzenei rendezvényen olyan országos hírű bandák is fellépnek, mint a Mobilmánia vagy épp az Akela. 2024. március 19. 9:34 Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. 2023. december 4. 17:55 Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Az ünnepi készülődés jegyében a szervezők bejelentették a 2024. augusztus 1-3. között meghirdetett 12. Paloznaki Jazzpiknik első nagyszínpados fellépőit. 2023. november 29. 11:57 Memoár egy álomról: jubileumi könyvvel és filmmel jelentkezett a VeszprémFest VeszprémFest Memoár egy álomról: jubileumi könyvvel és filmmel jelentkezett a VeszprémFest Veszprémben az álmok valóra tudnak válni. Még akkor is, ha olyan hihetetlennek tűnő álomról van szó, mint az, hogy arénákat megtöltő világsztárok muzsikáljanak egy relatíve pici város ékes terein. Húsz év koncertjei, a VeszprémFest rá a példa, melynek legizgalmasabb pillanatait most könyvben és filmen is felidézhetjük. 2023. november 24. 17:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.