Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

1200 milliárd forintos vasútfejlesztést hagytak jóvá

2016. október 27. 14:59 // Forrás: mti
Mintegy 1200 milliárd forint értékű vasútfejlesztést hagyott jóvá a kabinet - közölte Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A 2022-ig szóló koncepció többek között vasút- és vasúticsomópont-fejlesztést, valamint vasúti szerelvények vásárlását tartalmazza. A tervek szerint korszerűsítik a Budapest és Százhalombatta, valamint a főváros és Hatvan közötti vonalat, valamint a Balaton körüli vasúti pályát mindkét parton - tájékoztatott. Hozzátette, vasúti kocsik vásárlására mintegy 100 milliárd forintot szánnak.

A források 80 százaléka az Európai Uniótól származik majd, a fennmaradó 20 százalék pedig hazai lesz.

Jóváhagyták továbbá a debreceni és a kecskeméti repülőtér fejlesztését - tudatta a tárcavezető. Orbán Viktor miniszterelnök egyúttal kezdeményezte, hogy foglalkozzanak a ferihegyi repülőtér és Budapest belvárosának jelenleg nem megfelelő összeköttetésével. Ezért a stratégiai kabinet napirendre veszi a reptér és a belváros közúti és vasúti összeköttetésének kérdését - közölte a miniszter.

vehir.hu
további cikkek
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 2024. április 16. 11:48 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46 Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány az 1990 előtt épült lakóházak korszerűsítésére Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján. 2024. április 5. 15:39 Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján. 2024. április 3. 15:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.