Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Nyílik a Csa-ládika

2017. január 10. 13:21
Alternatív napközi és játszóház nyílik az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ épületében. A program a családok minőségi együttlétét szolgálja és ily módon erősebb köteléket teremt.

Veszprém 2009-ben és 2011-ben is elnyerte Családbarát Önkormányzat Díjat. Erre Porga Gyula polgármester emlékeztetett, aki hozzátette azt is, hogy minden kitüntetés egyben teher is, amely kötelezi az önkormányzatot arra, hogy kiemelt figyelmet fordítson a családok védelmére.

Porga Gyula szerint egyre nagyobb teret kapnak az ún. soft fejlesztések. Persze fontos, hogy fejlődjön az infrastruktúra és az ipar, de az emberek egymásra figyelése és együttműködése művel igazi csodát.

Horváthné Kecskés Diána, a Veszprémi Családsegítő Szolgálat vezetője ismertette a program szakmai részét. A „Csa-ládika” elnevezés a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény prevenciós programjainak összefoglaló neve. A tapasztalatok alapján sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a prevencióra, hiszen sok esetben egy alapos beszélgetés is eloszlathatja a viharfelhőket.

Ez a felismerés és egy nagyon gyümölcsöző együttműködés hívta életre a Csa-ládika programot, amely felnőtteknek, gyerekeknek és kamaszoknak is kínál programot.

A kisgyermekekre játszóház és kreatív foglalkozások, a tinédzserekre önismereti tábor, személyiségfejlesztés, a felnőttekre pedig szakmai előadások, kötetlen beszélgetések várnak. A szolgáltatásnak az Agóra épülete ad otthont, az aktuális programot pedig az Agórában és a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézményében találhatják majd meg az érdeklődők.

A Csa-ládika fontosnak tartja, hogy élő és folyamatos kapcsolatot tartson fenn a veszprémi egészségügyi, oktatási és nevelési, közművelődési és minden olyan intézménnyel, akik alaptevékenységük kapcsán családokkal, gyerekekkel kerülnek kapcsolatba.

Az intézményvezető köszönetet mondott Héthelyi Rékának és Neveda Amáliának a támogatásért és szellemi tőkéért, az anyagi támogatást pedig Stiegelmaier Józsefné, Némethné Károlyi Jolán, illetve Takács László képviselőknek köszönte meg.

Az Egry Úti Körzeti Óvoda Ficánka csoportja játékos műsorral készültAz Egry Úti Körzeti Óvoda Ficánka csoportja játékos műsorral készült

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bölcsődével gazdagodott Csetény Bölcsődével gazdagodott Csetény A kedden átadott Tipegő Csicsergő Bölcsőde két csoportban összesen 24 kisgyerek fogadására alkalmas. 2023. november 8. 10:44 Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven  - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. 2023. október 26. 8:56 Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Novák Katalin a Tesla texasi autógyárában találkozott a milliárdos vállalkozóval, Elon Muskkal. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miről beszélgettek a találkozón. 2023. szeptember 26. 12:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.