Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ónos esőre ébredtünk

2017. február 1. 8:57 // Forrás: Útinform, OMSZ, Vehir, mti

A Dunántúl nyugati és délnyugati megyéit, valamint az északkeleti országrészt leszámítva sokfelé eső, ónos esik – írja az Útinform. A Dunántúl északi részén és az Északi-középhegységben hó a jellemző csapadékforma.

A hazai autópályák és autóutak burkolata általában nedves vagy sónedves, az M2-es autóúté helyenként latyakos. Az Északi-középhegység nyugati felében (Pest megye északi részén, Nógrád és Heves megyében) illetve a Dunántúl északi részén havas, hókás, latyakos a főutak felülete. Máshol jellemzően nedves, sónedves burkolatra számíthatnak a főúthálózaton közlekedők. Télies útviszonyokra – az ónos esőtől, illetve havazástól csúszós szakaszokra – kell számítani a mellékúthálózaton a Nagykanizsa – Budapest – Miskolc tengelytől északra. Az ország nagy részén kielégítőek a látási viszonyok, jellemzően 500 m felett alakul a látástávolság.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat február 1-jére kiadott figyelmeztető előrejelzése szerint az ország döntő részén (a kb. Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét, és a Dunántúl északnyugati részét) jelentős mennyiségű (több mm) ónos eső várható. Szerda hajnaltól előbb a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is a nagy területű ónos esőt kezdetben még csak néhol, majd egyre nagyobb területen eső váltja fel a tovább emelkedő hőmérséklet miatt.

Fotó:MTIFotó:MTI

Szerda napközben az ónos eső a Győr-Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig nagy mennyiségű ónos csapadékra van esély kiemelten az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében (a mennyisége elérheti az 5-10 mm-t is). Estétől jelentős ónos eső hullhat az Északi-középhegységben is (várhatóan több mm).


9:25 – Szerda délelőtt árokba csapódott egy autó Sümegen

Megcsúszott az úton, majd az árokba csapódott és kidöntött egy kerítést egy kisteherautó a 84-es főút 19-es kilométerszelvényénél, Sümeg térségében. A sümegi önkormányzati tűzoltók megkezdték a jármű áramtalanítását, a műszaki mentést.


9:30 – Veszprémben munkatársaink jelentése szerint csúszós körülményekre kell felkészülni.

Dózsavárosban a kis utcák járhatatlanok, tükörjég borítja őket. A kocsik nyomvonalán lehet közlekedni. A VKSZ munkatársai folyamatosan szórják a buszmegállókat. Iskolákban, ahol sok a vidékről bejáró diák kevesen vannak.

A belváros szintén tükörjég, mindenki óvatosan csoszog, a VKSZ este óta végzi a síkosságmentesítést, a Kossuth utcán ma is láttuk a cég munkatársait dolgozni.


9:45 – A VKSZ Zrt. weboldalán tájékoztat a jéghelyzetről.

Ezt írják:

"A keddi gondos előkészítő munkáknak hála, Veszprémben elmaradni látszik az ország több városában is tapasztalható, ónos eső miatti káosz. A város fő közlekedési útjai járhatóak a járdák és lépcsők síkosságmentesítését is folyamatosan végezzük.

A közlekedés szempontjából legnagyobb veszélynek számító ónos eső kedd kora este kezdett el esni Veszprémben, de a tegnapi előkészületek és elősózás eredményeként - melynek során csaknem 70 tonna oldott sót, 3 tonna zeokált és kisebb mennyiségben egyéb speciális anyagokat szórtunk ki - szerda reggelre járhatók maradtak a város főútjai, ill. sok helyütt a kisebb utcák is. A oldott sót permetező nagy- és járdatakarító kisgépeink folyamatosan járják a várost, a járdákhoz és a lépcsőkhöz nagy létszámban, kézi erővel vonultunk ki, hogy azok közlekedhetősége is minél hamarabb helyreálljon.

Fentiek tükrében tisztelettel kérjük a lakosságot, hogy az ingatlanjaik előtti járdák takarításával segítsék erőfeszítéseinket, végső soron a városban való közlekedés nagyobb biztonságát!

Közös munkánkat a meteorológiai előrejelzések szerint napközben már az időjárás is segíteni fogja, meghozva a mindannyiunk által várt olvadást.

Hulladékgyűjtést végző kollégáink jelzése szerint az időjárásnak jobban kitett, jegesebb szűk utcákban, ahol több tonnás hulladékgyűjtő járműveikkel veszélyeztetnék a parkoló autók épségét, ma maradhatnak el ürítések, viszont ígérik, hogy azokat minden esetben pótolják."


10:25 – Országos összefoglaló

Az elmúlt 24 órában az ónos esővel összefüggésben 42 helyen intézkedett a hivatásos katasztrófavédelem - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amely egyúttal arra figyelmeztetett, hogy szerdán is rendkívüli lesz az időjárás.

A rendkívüli időjárás által érintett megyékben a katasztrófavédelem megerősített állománnyal, operatív törzs irányításával dolgozott, a hivatásos katasztrófavédelem 42 helyen volt jelen 233 dolgozóval, rajtuk kívül önkéntes és önkormányzati tűzoltók is szolgálatba álltak - áll az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Országosan 659 munkagép dolgozott a közúthálózaton, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 1630 munkatársa volt szolgálatban.

A Veszprémmel szomszédos megyékben is szükség volt a beavatkozásra. Fejér megyében szalagkorlátnak ütközött egy mikrobusz az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán Pázmánd térségében, éjfél előtt két személyautó ütközött össze a 81-es főúton, Székesfehérvár határában, továbbá éjfél után vízelvezető árokba csúszott egy autóbusz Igaron. A tűzoltók mindhárom esetben áramtalanították a járműveket, ahol kellett, elvégezték a műszaki mentést.

Két baleset is történt szerdán kora reggel a csúszós, havas utakon Győr-Moson-Sopron megyében: összeütközött két mikrobusz az 1-es főúton, és árokba csúszott egy személyautó a 85-ös főúton. A tűzoltók az előbbinél egy beszorult sérültet szabadítottak ki, az utóbbinál a műszaki mentés mellett megszüntették a forgalmi akadályt.

Az ónos esővel összefüggésben Zala megyében kedd este két, szerda hajnalban ugyancsak két esetben kellett beavatkozniuk a megye tűzoltóinak. Mindegyik káresetnél a jeges utak miatt árokba csúszott járművek mentéséhez riasztották a tűzoltókat, senki sem sérült meg.


11:20 – Újabb körkép a városból

A Budapest út autóval elég jól járható, viszont a szmog rontja a látási viszonyokat. A mellékutcákon gyalogosan csak totyogni lehet, mindent vékony tükörjég borít.

Autóval jól el lehet jutni a Haszkovó lakótelepről a belvárosba, a járdák a legtöbb helyen szórva-sózva vannak, de nem igazán hatásos a védelem. A Budapest úti aluljaró szinte járhatatlan, pedig szórták.

Jól járható az Ady Endre-Almádi út szakasz is.


12:30 – Mérsékelték a riasztást

Tovább mérsékelték az ónos eső miatt kiadott riasztásokat: már sehol sincs érvényben a legmagasabb fokozat, három megyében van még másodfokú riasztás, amely több megye járásaiban és a fővárosban már csak elsőfokú.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez szerda délben eljuttatott veszélyjelzése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyében másodfokú, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetések és riasztások vannak érvényben az ónos eső veszélye miatt. Ezeken a területeken várható további ónos csapadék, amelyek miatt csúszóssá válhat az útfelület.

A havazás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Ezekben a megyékben 12 óra alatt több mint 5 centiméternyi friss hó hullhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szöveges figyelmeztetésében azt írta: éjjel is az Északi-középhegység vidékén fordulhat még elő a fagyzugos helyeken ónos eső. Csütörtök napközben szinte mindenütt olvadni fog.


13:45 – Képeken is mutatjuk a veszprémi helyzetet

vehir.hu
további cikkek
Ne menjen a jégre! Ne menjen a jégre! Az elmúlt hét hideg hajnalai és nappalai hatására a belvizes területeken egybefüggő jégréteg alakult ki és nagyobb tavaink partszéli részei is jéghártyásak. A jégréteg azonban a legtöbb helyen egyelőre alkalmatlan a sportra. A lápos területeken kialakult jégréteg pedig a jég vastagságtól függetlenül is életveszélyes – figyelmeztet a katasztrófavédelem. Adtak néhány tippet arra az esetre, ha mégis bekövetkezik a baj. 2024. január 16. 10:42 Amiről az időjárás mesél - a naptárcsináló csíziók Amiről az időjárás mesél Amiről az időjárás mesél - a naptárcsináló csíziók Volt idő, amikor még nem a műholdakról követték a zivatarok mozgását, hanem a horizonton figyelte a kor embere az égbolt színét és ebből vontak le messzemenő következtetéseket az egész hónap, vagy évszak időjárására nézve. Kovács Győző vendégírónk, helytorténeti kutató és meteorológus ezekből szemezgetett. 2024. január 15. 15:05 Merre indulj és mit csinálj, ha kiélveznéd a telet, de a síelés nem opció? Merre indulj és mit csinálj, ha kiélveznéd a telet, de a síelés nem opció? Nem csak a nosztalgia szól belőlünk, ha úgy véljük, gyerekként a január még csupa móka volt és nem csak emlékeztetője annak, hogy ideje felvenni a megszokott munkatempót. Akkor még lehetett órák hosszat szánkózni a domboldalon, hógolyócsatákat szervezni, meg úgy egyszerűen elmerülni a fehér táj szépségében. Most, ha épp nem tudsz síelni, így nem opciók a síparadicsomok, úgy tűnhet, a téli élvezeteknek lőttek. Pedig ez nem igaz. 2024. január 9. 16:30 A (nem is annyira) titkos fegyver a téli lehangoltság ellen A (nem is annyira) titkos fegyver a téli lehangoltság ellen Bár már látszik a fény az alagút végén – szó szerint, hiszen egyre hosszabbak a nappalok –, a karácsonyi csillogás elmúltával a január és a február az év leginkább hangoló hónapjainak számítanak. 2024. január 4. 20:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.