Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiatalon is elkormányoznának egy vállalatot

2017. február 16. 12:24
A Gazdaságtudományi Kar 2017. február 2-án ismét megszervezte nagy sikerű Üzleti Szimulációs Versenyét, mégpedig a Thuri György Gimnázium felkérésére, ezúttal Várpalotán, kizárólag a gimnázium diákjainak részvételével.

A versenyen 10 csapat, közel 30 diák mérte össze tudását a vállalatvezetés terén. A feladat egyszerűnek hangzik, de valójában nincs könnyű dolguk a “játékban” részt vevő csapatoknak, hiszen véghez kell vinniük a rájuk bízott vállalat nyereséges működtetését a rendelkezésre álló pénzügyi és tárgyi erőforrásokkal, úgy, hogy közben tekintettel kell lenniük versenytársaik lépéseire és a környezeti változásokra. A csapatokat alkotó tagok, az időszakokon átívelő játék folyamán valódi vállalatvezetőként kell, hogy fellépjenek, hiszen döntéseik érintik a termelés, kutatás-fejlesztés, piacreklámozás, szállítmányozás és árképzés területét.

Az online üzleti szimulációs játék során felmerülő nehézségek megoldásában Dr. Kovács Zoltán dékán úr nyújtott segítséget a diákoknak, akik rendkívül ügyesen bírkóztak meg a vállalatvezetés cseppet sem könnyű kihívásaival.

A verseny “A” és “B” csoportban zajlott. Az “A” csoportban holtverseny alakult ki a Pencz Dóra, Lozsi Anna, Kutasi Nikolett és Szalai Fanni által vezetett vállalat és a Keresztény Ákos és Sebestyén Áron által vezetett vállalat között, így két első helyezés született. A “B” csoport legsikeresebben működő vállalata a Vázsonyi Dániel által vezetett cég lett.

Valójában mindenki nyertes, hiszen minden résztvevő hasznos ismeretekkel gazdagodott a vállalatvezetés területén, s talán évek múlva sok sikeres cégvezető kerül ki a várpalotai Thuri György Gimnázium diákjai közül.

vehir.hu
további cikkek
Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pannon Egyetem több oktatójának. 2019. szeptember 2. 14:23 Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül pályázatot nyújtott be az EFOP-3.2.14-17 számú „A középfokú oktatásban résztvevő tanulók nyelvtudásának javítása, valamint a sikeres emelt szintű idegennyelvi érettségire való felkészítés biztosításának megvalósítása” tárgyú felhívásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 azonosító számú „Nyelvtanulással a boldogulásért” című pályázatot 330 000 000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A projekt 2018.január 1-jén indult és 2020. december 31-én zárul. 2019. június 25. 13:20 Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen A Pannon Egyetem és a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szabadegyetemet hirdet nyugdíjas korosztály számára Veszprémben. A havi rendszerességű programokon az egyetem, művészet, üzleti élet és kultúra szereplői hétköznapi nyelven adják át tudásukat. 2019. június 19. 12:00 Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pannon Egyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására szerdán került sor az intézmény Rektori Nagy Tanácstermében. 2019. május 29. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.