Nemrégiben egy olyan beszélgetést folytattam le, amiben nem éppen én voltam a pozitív fél. Összetorlódott a sok tennivaló, elfáradtam és olyan híreket kaptam, amik szintén nem voltak túl üdvözítőek, így aztán nem voltam rózsás kedvemben. Ez van, mindenkivel megesik, természetes emberi állapot.
Napjainkban sokszor mégis úgy teszünk, mintha ez egyáltalán nem lenne természetes, nem lehet természetes, mert a „fel a fejjel pszichológia” és a Facebook életbölcsességek korában kizárt, hogy frusztráltak, szomorúak, elesettek, vagy dühösek legyünk.
Hát, van egy rossz hírem. Igenis, lehetünk. Mi több, néha kell is annak lennünk.
Attól ugyanis nem fogunk boldogabbak lenni, ha minden rosszat az arcunkra fagyott, idült mosollyal fogadunk, miközben a negatív érzelmeket görcsösen elnyomva megpróbáljuk beadni magunknak, hogy semmi baj nincs, és én hálás vagyok, mert legalább van szemem, kezem, lábam, mert az életben elértem már ezt és ezt. Éppen ellenkezőleg: gyakran pont ezzel viszünk be egy jó kis gyomrost magunknak.
Szondy Máté klinikai szakpszichológus korábban a XX. Pszinapszis keretében beszélt a negatív érzelmek elengedhetetlen szerepéről és az ún. boldogságcsapdáról. A szakember szerint a ma társadalma megrögzötten keresi a boldogság forrását, és meg van győződve arról, hogy azt csak akkor érheti el, ha folyamatosan jól érzi magát. Ennek érdekében aztán mindent megteszünk, hogy megfeledkezzünk a rossz érzésekről, eufória helyett viszont csak azt tapasztaljuk, hogy valójában egyre boldogtalanabbak leszünk.
Miért? Mert minél inkább megpróbálunk elkerülni valamit, annál inkább találkozni fogunk vele. Olyan ez, mint a fehér medve tesztje. A híres kísérletben arra kérték az embereket, hogy öt percig ne gondoljanak egy fehér medvére. Persze ismerjük jól a mechanizmust: annál is inkább a fehér medvére fogunk gondolni. A negatív érzések és gondolatok is ilyen fehér medvék, melyek elől nehéz elmenekülni.
Ne gondolj medvére! Ugye, hogy nem megy? Ilyenek a negatív gondolatok is.
És nem is kell, hiszen
a negatív gondolatok teljes hiánya csupán egy utópisztikus állapot, lényünkhöz pedig hozzátartozik az is, hogy nem mindig látjuk rózsaszínben a világot - ami nem egyenlő a pesszimizmussal.
Örülni az élet apró örömeinek és a sikereknek, hálásnak lenni, szorult helyzetben is megtalálni a szépet persze fontos, de azért ennek is van egy határa. Mert például hogy a fenébe lehetne fejlődni, ha mindenre hurráoptimizmussal felelünk?
Időnként lehetünk Grumpy Catek
Időnként igenis lehet dühöngeni a hanyag orvosok, a rossz munkahelyi vagy oktatási körülmények miatt, vagy éppen a padlón érezni magad, mert elvesztettél valakit vagy nem haladsz az álmaiddal. Aztán túllendülni rajta, nem beletörődni és a „gyász” után megkeresni a megoldásokat.
Kutatások szerint a negatív érzelmek időnkénti teret engedésének ugyanis épp ez lehet a pozitív hozadéka: ha megtanuljuk, hogy nem harcolni kell ellenük, hanem felismerni, elfogadni és használni őket, képesek lehetünk változtatni. A negatív érzelmek elnyomása hosszabb távon az életminőségünket és az egészségünket is ronthatja, ha viszont tudjuk kezelni őket, sokkal tartalmasabb életet élhetünk.
