Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A Kék Madár angyalait díjazták

2017. március 31. 21:01
Pro Meritis díjat vehetett át Jegesné Rémesi Irén és Mészáros Éva a Kék Madár Alapítvány és a Veszprémi Báthory István Általános Iskola által szervezett gálán pénteken az Agórában. A díjakat a polgármester adta át.

Jegesné Rémesi Irén 25 évvel ezelőtt kollégáival megálmodta, létrehozta és azóta is működteti a Kék Madár pedagógiai programot, mely egyedi színfoltja Veszprém alsófokú közoktatásának. Elkötelezett híve a személyközpontú pszichológia nézeteinek, miközben nagy hangsúlyt fektet a megjelenő újítások megismerésére, melyek segítségével önálló, gondolkodni tudó, a tudást értéknek tartó tanulók kerülhetnek ki az iskolából. Több pedagógus fórumon segíti a nevelők továbbképzését szakmai tapasztalatainak megosztásával. Országos szinten is egyre többfelé ismerik és elismerik munkásságát. Elkötelezett híve többek között a projekt pedagógiának, kompetenciafejlesztésnek és a hatékony konfliktuskezelésnek. A családokat bevonva építi a közösséget, mindemellett nagy hangsúlyt fektet a külső szakmai és civil szervezetekkel történő kapcsolattartásra is.

Jegesné Rémesi IrénJegesné Rémesi Irén

Mészáros Éva 1995 óta dolgozik a veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola tanítójaként. Hosszú évek óta nagy elhivatottsággal, empátiával és szeretettel vezeti be az óvodásokat az iskola világába. Igazi csapatépítő, közösségi ember, aki bátran és sikeresen válogat a pedagógiai módszerek eszköztárából. Kreativitása mindenki előtt ismert. Nívós műsorokat szerkeszt, melyeket tanítványai nem csak az iskola falai között, hanem városi rendezvényeken is sikeresen adnak elő. Kulturális eseményeken, programokon maga is gyakran lép a közönség elé. Tanítványai számos pályázaton, versenyen nyújtottak már kiemelkedő teljesítményt. Kedves, humoros személyével, szakmaiságával, példamutató emberségével méltán hiteles arca a Báthory iskolában működő Kék Madár Programnak.

Mészáros ÉvaMészáros Éva

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.