Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Tom Jones az idei VeszprémFest húzóneve

2017. április 3. 13:56 // Forrás: (életrajzok: wikipedia)
Bemutatták az idei VeszprémFest fellépőinek névsorát hétfőn. A július 12. és 15. között megrendezendő fesztiválon láthatjuk többek között a brit előadót is.

- Mindannyian tudjuk, mit jelent a VeszprémFest nekünk, veszprémieknek - fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester. Elmondta: Veszprém pályázika 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, amit a VeszprémFest évtizedes hagyománya is erősít. A fesztivál nem importcikk, hanem helyi termék: Mészáros Zoltán álma mára az európai zenei paletta egyik fontos eseményévé nőtte ki magát. A mi álmunk most az, hogy '23-ban egész Európa egész évben ránk figyeljen - tette hozzá a polgármester, aki megemlítette azt is, hogy jelentősen megemelték a fesztivál önkormányzati támogatását: a város harmincmillió forinttal járul hozzá az idei programhoz.

Porga GyulaPorga Gyula

A programot Mészáros Zoltán fesztiváligazgató ismertette. Elmondta azt is, hogy az érseki palota jelentős felújítás előtt áll, ami júniusban kezdődik - emiatt pedig új szabadtéri helyszín után kellett néznie a fesztiválnak. A História kertben két évvel ezelőtt már rendeztek koncerteket a fesztivál kísérőprogramjaként, így a szervezőknek már van tapasztalata a rendezvénytérrel kapcsolatban. 718 fős tribünt építenek a kertben, és biztosítanak állóhelyeket is a színpad előtti küzdőtéren.

Július 12-én, szerdán ismét Veszprémbe érkezik Richard Bona a Mandekan Cubano nevű projektjével. Bona először 2005-ben, majd 2008-ban lépett fel az akkor még Veszprémi Ünnepi Játékok színpadán.

Richard BonaRichard Bona

Richard Bona (születési nevén Bona Penda Nya Yuma Elolo) 1967. október 28-án született Kamerunban. Mivel zenészcsaládba született, ezért már fiatalon zenélni tanult. A nagyapja ütőhangszereken zenélt és énekelt, édesanyja is énekes volt. Négy éves korában kezdett el balafonon játszani, majd ötéves korában a város helyi templomában kezdett el fellépni. Később Bona készített saját hangszereket is, mint például furulyát és gitárt. Tehetségére hamar rátaláltak, mivel sokszor hívták fesztiválokra és ünnepélyekre. Bona 11 évesen kezdett el gitározni és 1980-ban, mindössze 13 évesen alapította meg első együttesét egy francia város, Douala dzsessz klubjában. A klub tulajdonosa támogatta őt a dzsesszvilág felfedezésében és hamar rátalált Jaco Pastoriusra, akinek zeneisége és munkássága Bonát a basszusgitáron való játszásra késztette. 22 évesen Németországba utazott, majd visszatért Franciaországba, ahol elkezdte zenei tanulmányait. Amíg Franciaországban tartózkodott, sok dzsesszklubban fellépett, s gyakran olyan előadókkal játszott együtt, mint Manu Dibango, Salif Keïta, Jacques Higelin és Didier Lockwood.

1995-ben Franciaországból elköltözött New Yorkba, ahol jelenleg is él és dolgozik. Többek között olyan előadókkal dolgozott már ott együtt, mint Larry Coryell, Michael és Randy Brecker, Mike Stern és Steve Gadd. Első albuma 1999-ben jelent meg Scenes From My Life címmel, továbbá Jaco Pastorius Big Bandjének lemezein is közreműködött, csakúgy mint számtalan más előadóén: Harry Belafonte, George Benson és Zawinul Syndicate. 2002-ben Bona egy világ körüli turnéra vállalkozott Pat Metheny dzsesszgitárossal, majd 2005-ben kiadta negyedik albumát Tiki néven, amelyen John Legenddel is játszik egy közös szám erejéig (ez a „Please Don't Stop” című szám). Jelenleg a New York Egyetem zenei tanszakán tart órákat.

Július 13-án, csütörtökön Heather Small, az M People egykori énekesnője lép a História kert színpadára.

A nyugat-londoni Ladbroke Grove-ban nevelkedett. Már gyermekkorában is érdekelte a zene, az éneklés. 1987 januárjában ő és még két ismerőse (Martin Colyer és Mark Pringle) megalapították a Hot House nevű együttest. A megalakulással együtt rögtön piacra is dobták első aszámukat, mely röpke 5 hét alatt a brit toplista 74-ik helyéig tornászta fel magát. Mindösszesen két albumot adtak csak ki, s az együttes 1989 májusában felbomlott.

Heather ezután találkozott egy manchesteri DJ-vel, Mike Pickering-gel, majd megalakították az MPeople nevű együttes; mindez 1990-ben történt. Az együttes azóta is aktív és világszerte tart koncerteket, melyek sikerei még ma is eszméletlen nagyok. 1998-ig évenként vagy még gyakrabban jelentettek meg újabbál-újabb albumokat, de '98 után a legközelebbit már csak 2005-ben dobták ki, amiken új dalok nem igazán hallhatóak, inkább a korábbik remixelt változataival van tarkítva. 1997-ben az MPeople mellett szóló karrierbe is kezdett és azóta töretlen sikereket ért el és ér el, még a mai napig is.

Július 14-én, pénteken a Veszprém Arénában Tom Jones koncertjét élvezhetjük.

Tom Jones karrierje 1963-ban indult, amikor megalakult a Tommy Scott and the Senators nevű együttese, majd a következő évben megkötötte első lemezszerződését. 1965-ben elnyerte a Grammy-díjat a legjobb művész kategóriában. 1969 és 1971 között népszerű tévéműsort vezetett, melynek címe: This is Tom Jones volt. A show-ért 1970-ben Golden Globe-díjra jelölték.

1974-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött családjával. Az Egyesült Királyság slágerlistáira 1987-ben tért vissza az A Boy From Nowhere című számmal. 1999-ben megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét, 2006-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte. 1965 óta hozzávetőleg 150 millió darabot adtak el lemezeiből. 2011-ben valamivel több, mint hatvan helyszínen lépett fel telt házas közönség előtt Praise & Blame nevet viselő turnéjával.

Tom Jones nem először érkezik Magyarországra. 2001-ben a budapesti Kisstadionban, 2009-ben 12 ezer néző előtt a Papp László Budapest Sportarénában adott telt házas koncertet, 2014-ben pedig Győrben lépett fel.

A július 15-i, szombati program még egyeztetés alatt áll, később hozzák nyilvánosságra. A História kertbe 7900, az Arénába 9900 forinttól vásárolhatók jegyek már a mai naptól.

A VeszprémFest hagyományos kísérőrendezvényét, a Rozé Rizling Jazz napokat idén július 7-16. között rendezik meg az Óváros téren, aminek díszvendége idén a móri borvidék lesz.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.