Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Országjárásának veszprémi állomásán az SZDSZ / Fodor Gábor az összefogásra hívja fel a figyelmet

2009. április 29. 20:56
Az SZDSZ országjárása során szerdán Veszprémet is érintette egy kiállítással és politikusainak fórumával.

Az SZDSZ országjárása, továbbá a „27 ország ezer arca” fotókiállítás adta az aktualitását, hogy a liberális politikusok – Fodor Gábor és Szent-Iványi István – a megyeszékhelyre látogassanak.
Az SZDSZ elnöke szerint a kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy mi, magyarok, egy nemzethez tartozunk. Noha különbözőek vagyunk arc, kor, gondolkodás, felfogás tekintetében, de mégis csak van, ami összeköt minket, ez pedig a magyarságunk.
 

Utalva a belpolitikai viszonyokra, Fodor úgy fogalmazott, hogy „az ellenségeskedés szítása szétveri a nemzetet”.
A politikus álláspontja szerint a demokratikus értékrend alapja, hogy elfogadjuk a másikat, a másként gondolkodót, ám ennek van határa. Azokkal szemben ugyanis – jelentette ki –, akik a demokráciával, a másik ember méltóságával vagy életével szemben lépnek fel, nincs tolerancia, ott nincs kegyelem, s a leghatározottabb fellépésre van szükség.
A folytatásban a „közös” megtalálását hangsúlyozta az elnök. Olyat: „ami minket összeköt, fölemel, és ami minket az európai politikában, gondolkodásban és kultúrában elhelyez”.
Az uniós választások kapcsán kifejtette Fodor, hogy „az európai parlamenti választásoknak nemcsak az a tétje, hogy ki fog kijutni, hanem az is, hogy milyen Magyarország az, amit képviselni akarunk Európában”.
A hazai viszonyokról megjegyezte, hogy a liberálisok nem szeretnék, ha országunkban egy olyan harmadik erő lenne pozícióban, mint a Jobbik vagy szélsőjobb, amely szélsőséges kijelentéseket tesz, szítja az ellenségeskedést.
Az SZDSZ európai parlamenti képviselője, Szent-Iványi István rámutatott: Európát az tette sikeressé, hogy meg tudta találni a helyes egyensúlyt a versengés és az együttműködés között. Magyarország szerves része az Uniónak, s a problémáinkra, a válságból való kijutásra az unió segítségével tudunk megoldást találni.
 

A közösen megnyitott kiállításon Veszprém megyében élő és alkotó fotósoknak, valamint a pályamunkákat elbíráló zsűritagoknak adott át a két politikus ajándékokat.
Dr. Szalay András, aki a 10. a párt EP-listáján a 10., kijelentette, hogy szívesen leülne egy eszmecserére, vitára, beszélgetésre azokkal, akik más pártok tizedik jelöltjei.
A művészi fotók megtekintésén túl arra is lehetőség nyílott, hogy az érdeklődők szót váltsanak a politikusokkal, de a játékos kedvűek totót is kitölthettek, melynek kérdései az unióval, az öt évvel ezelőtti csatlakozással függtek össze.
 

Zatkalik András
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.