Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zöld erdőben jártam

2017. április 10. 16:13
Bár a húsvéti népszokásokat egyre kevesebben tartják be, azért még vannak, akik húsvéthétfőn kölnivel, szódásszifonnal vagy egy nagy vödör vízzel felkerekednek locsolkodni. A szokás viszont úgy az igazi, ha vers is jár mellé. Adunk egy pár tippet.

A locsolkodás hagyománya egészen régi időkre tekint vissza, és több eredetet is kötnek hozzá. Egy régi legenda szerint például locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

A kicsit barbár elgondolás helyét aztán inkább a móka vette át, bár a locsolkodás nem mindig volt olyan szelíd, mint ma. Nem véletlen a húsvéthétfő vízbevető vagy vízbehányó elnevezése sem: még 50 évvel ezelőtt is nagy vödör vízzel locsolkodtak, vagy az itatóvályúba dobták a legszebb ruhájukba öltözött lányokat.

Van persze, aki ma is két vödörrel önti nyakon a lányokat, más inkább a kis befektetés-nagy hozam reményében olcsó kölnit vesz és a zsebpénze kiegészítését reméli az akciótól. Locsolóverset találunk mindkét verzióhoz – íme, néhány tipp, ha még nem akadtunk volna a megfelelőre.

Régimódi úriembereknek:

A gerlemadár is megmosdik e napon, Meglocsollak téged, gyönyörű galambom!
Szerencsés jó reggelt kívánok e házra, Én is mint egy holló, jöttem a munkába.
Láttam és találtam egy szép virágszálra, Engedelmet kérek meglocsolására!

A klasszikus újraköltése jelenlegi viszonyok szerint:

Zöld erdőben jártam,
Valóságshowt láttam.
Nem győztem a végét várni,
Kezdtem már a végét járni.
Hazajöttem étlen-szomjan,
Meglocsollak azon nyomban.

Modern marketing huszároknak:

Bemutatom termékemet:
Harmatvíz a neve,
S köztudottan húsvét
A védjegye.
Takarékos használatát mi
Sem bizonyítja jobban:
Esztendőre a leányzó
Tőle tűzre lobban.
Friss, üde lesz tőle,
Ezt most garantálom!
S próbaadagját rögvest
Felajánlom:
Szabad-e locsolni?

Laza költőknek:

Tojás, kisfröccs, piros festék.
Meglocsollak, dicsértessék.

Világ lustaságainak:

Virtuális locsolkodás, távolról is hatásos
Nekem sem kell kölni hozzá, s te sem leszel bűzbájos.

Humor Heroldoknak:

Úgy meglocsolnálak én, de sajnos rossz hírt hoztam!
Nincs kölnim, mert most vasárnap, zárva volt a Rossmann!

Műveltséggel hódítóknak:

Nagy szálfák közt jártam én,
kis virágot láttam én,
te vagy az a virágszál,
megy a szóda, vigyázzál!
/Varró Dani/

A három a magyar igazság lovagjainak:

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Magabiztos nagydumásoknak:

Okos vagyok, szép és laza,
Locsoljak, vagy húzzak haza?

Bertalan Melinda
további cikkek
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta. 2024. március 29. 16:57 Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön. Közben Veszprémben krizmaszentelési szentmise vezette be a szent háromnap ünneplését. 2024. március 29. 10:20 Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából rendezték meg az állománygyűlést, melynek helyszínéül az Agóra színházterme szolgált. A rendezvényen számos elismerést adtak át. A Légierő és a veszprémi Erkel Ferenc Városi Fúvószenekar közösen örvendeztették a nagyérdeműt. 2024. március 15. 14:33 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.